Kereső toggle

Nem lehetne törvényesen?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hát mégsem vonultak. Persze, ha a Nemzeti Érzelmű Motorosoknak volnának valódi nemzeti érzelmeik, egyáltalán nem is akartak volna a német neonácik mintájára demonstrálni – se a zsinagóga előtt, se máshol –, minthogy az antiszemitizmus, tévedések elkerülése végett, nem fér össze a nemzeti érzülettel, amely csak tisztességes ember sajátja lehet; tisztességes (magyar) ember pedig nem rasszista. De hát tudjuk, a szóban forgó motorosok nem így gondolják. Ők, ha már egyszer sem a rendőrség, sem a bíróság nem hagyta jóvá, hogy épp az Élet Menetével egy időben adjanak gázt a Dohány utcai zsinagóga előtt, hát megpróbáltak ugyanazon a napon, legfeljebb más címmel és útvonalon, de mégiscsak a saját gyalázatos nézeteik propagálására motorozni Budapesten. A trükk nem sikerült: a rendőrség ezt a változatot is betiltotta.

Helyes – az ilyen és hasonló provokációkat mindenképp meg kell akadályozni. De nem úgy, hogy a miniszterelnök – mindkét esetben Steiner Pál szocialista képviselő felszólítására – maga interveniál a belügyminiszternél, az pedig utasítja a rendőrséget. Ha ezentúl bármikor bármilyen náci „megmozdulás” tervéről értesülünk, szóljunk csak Steinernek, intézné már el Orbán Viktornál, hogy a rendőrség felhatalmazva érezhesse magát a megfelelő döntésre? Ez a „legfelső” protekció volna a jogállami megoldás? És Steiner mint ügyeletes vészjelző?

Némely kormánypárti politikus – például Szájer József az Európai Unió parlamentjének legutóbbi vitáján – komolyan állította, hogy Orbán intézkedését a sokat vitatott negyedik alkotmánymódosítás tette lehetővé, mert kimondja, hogy az emberi méltóság védelmében a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozható. Ez a hivatkozás azonban hamis.

 Tudniillik a gyülekezési törvény eddig is lehetővé tette az emberi méltóság védelmét, ám a rendőrség – a bevett bírói gyakorlatra hivatkozva – ezt a lehetőséget úgy értelmezte, hogy azzal kizárólag az adott rendezvény során bekövetkező jogsértés esetén élhet. Magyarán, egy bejelentett demonstráció előzetes tartalmi megítélésére nincs joga, de amennyiben a helyszínen megvalósul a bűncselekmény, akkor és ott már felléphet a szervezőkkel szemben.

A gyülekezési törvényből azonban eddig is levezethető lett volna olyan értelmezés, amelynek alapján a rendőrség preventíven élhet a tiltás eszközével; ehhez nem kellett feltétlenül a negyedik alkotmánymódosítás. Hanem, úgy tűnik, leginkább a kormányfői akaratnyilvánítás. És miután a rendőrség annak eleget tett, a motorosok fellebbezését már a bíróság sem a korábban követett elv szerint ítélte meg – persze, tudjuk, rátalált a kétségkívül új alkotmányos passzusra. Pedig az továbbra sem tisztázza egyértelműen a gyülekezési törvény alkalmazási szabályait.

Ezért, ha a törvényhozónak az lett volna a szándéka, hogy ebben a bizonytalan jogalkalmazói gyakorlatban végre rendet tegyen, akkor – most már az alkotmánynak megfelelően –egyértelművé tette volna magát a gyülekezési törvényt. Az utóbbi hónapokban erre bármikor sor kerülhetett volna; ez a kétharmados parlamenti többség, mint három éve látjuk, néhány nap leforgása alatt képes beterjeszteni akár vadonatúj jogszabályokat is. Ám a jogállami eljárás helyett a továbbiakban is inkább Orbán Viktor személyes instrukcióitól függ majd, vajon felvonulhatnak-e rasszista csoportok az ország közterületein?

Bármennyire érthető is, hogy a miniszterelnöki beavatkozást a legutóbbi esetben minden jóérzésű ember üdvözölte, feltétlenül nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy ez az úzus lényegét tekintve törvénytelen. És ha egyszer tudomásul vesszük, hogy a Legfőbb Akarat diszkrecionális joga meghatározni, miként járjon el a rendőrség, és aztán milyen verdiktre érezzen bátorítást a bíróság, akkor egyszersmind elfogadtuk, hogy megszűnt a hatóságok önálló döntési jogköre, illetve, hogy azt többé nem a törvény, hanem a végrehajtó hatalom feje határozza meg. Ettől kezdve a hatalmi ágak szétválasztása is a múlté, és bármiféle, akár egyszemélyi politikai visszaélések is legitimálhatók.

Gondoljuk meg, már eddig is milyen, korábban elképzelhetetlen kormányzati támadássorozat érte az alkotmányos jogállamot. Az úgynevezett fékek és ellensúlyok rendszere, annak garanciális elemei immár nem működnek; elég talán a visszamenőleges hatályú törvényalkotásra utalni. Ezt a nyugati demokráciákban – egyébként már a római jog szerint is – elfogadhatatlan gyakorlatot a kétharmados parlamenti többséggel bevihették ugyan az alaptörvénybe, de épp az európai jogfejlődés során kialakult alkotmányos kultúra elveinek és szellemiségének fényében nem legitimálhatták.

A magyar jogviszonyok tehát a legkevésbé sem alaptalanul keltik az Orbán-rezsim rossz hírét a nemzetközi fórumokon. S amikor a miniszterelnök a törvényes védettség helyett emelt fővel, közvetlen, autoriter kézi vezérléssel akadályozza meg a mégoly elítélendő neonáci randalírozást, mintha nem fogná fel, milyen egyértelmű bizonyítékot szolgáltat a világnak arra, hogy valójában semmibe veszi a jogállami normákat.

Olvasson tovább: