Kereső toggle

Hozza is, meg nem is

Mészáros Tamás írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése kissé mintha elterelte volna a közfigyelmet arról a szintén nem elhanyagolható fejleményről, hogy utóda a nemzetgazdasági miniszter posztján Varga Mihály lett. Persze, ez a változás azért sem keltett különösebb izgalmat elemzői körökben, mert Varga volt már pénzügyminiszter az első Orbán-kormányban, és mielőtt legutóbb az IMF-tárgyalásokat vezette – pontosabban: vezette volna, hiszen azokra végül is nem került sor –, a miniszterelnök kabinetfőnökeként is dolgozott. Szakmai habitusa tehát már ismerős, és attól különösebb meglepetéseket eddig sem várt senki. Matolcsy kényszeres extravaganciájával ellentétben Varga mindig igyekezett ragaszkodni a szolid fogalmazásmódhoz; kivéve persze néhány parlamenti megszólalását, amikor a vitában óhatatlanul a kötelezően radikális Fidesz-tónust követte. Mindazonáltal nemzetgazdasági miniszterként azt várják tőle szakmai berkekben, hogy szerényebben fogja hirdetni a kormány világraszóló sikereit – minthogy Matolcsyval ellentétben nem autoszuggesztív alkat, nem festi át magában mindenáron a valóságot.

Első nyilatkozatában, az M1 múlt vasárnap esti műsorában ennek már a lehetőségekhez képest tanújelét is adta. Azért mondjuk, hogy a lehetőségekhez képest, mert nyilvánvaló, hogy Varga sem függetlenítheti magát a kormány kommunikációjának általános módszertanától – ő is kénytelen a hamis alapvetésekhez igazodni. Ezért amikor például az Európai Bizottság februári országjelentéséről beszél, kötelességszerűen kijelenti, hogy noha a dokumentum „kissé kétkedve” ítéli meg a magyar gazdaság várható teljesítményét, s ezért 3,4 százalékra becsüli a költségvetés idei hiányát, azt a kormány az elmúlt két évben is három százalék alatt tartotta. A megejtő fogalmazásmód azt sugallja, hogy az unió általában tévesen prognosztizálja a mi büdzsénk számait, és végül mindig a kormány kalkulációja bizonyul helyesnek. De hát ez enyhén szólva is csúsztatás: eleddig rendre Brüsszel becsülte fel jól a várható adatokat, majd az NGM az ismételt figyelmeztetések hatására „kiigazította” a költségvetést. Magyarán: a soha el nem ismert megszorítások egymást követő, drasztikus csomagjaira volt szükség a törékeny egyensúly fenntartásához.

És ez továbbra sem lesz másként. Varga ugyan „nem lát veszélyeket, amelyek miatt a költségvetés módosítására lenne szükség”, de őrajta kívül bizony valamennyi független elemző – ideértve az EU szakértőit is – nagyon is látja, hogy a bevételi oldal tervezett számai már most sem stimmelnek. Amit persze lehet úgy bagatellizálni, amiként Varga meg is próbálja – „néhány tized százalékon megy a vita”, mondja megengedően –, ám ez lényegében nem mást jelent, mint azt, hogy óvatos becslések szerint megint mintegy kétszáz milliárdot kell záros határidőn belül lefaragni a hiánycél teljesítéséhez.

Nem kevésbé jellemző a miniszter hangvételére, ahogyan a gazdaságpolitikával kapcsolatos várakozásokra reagál. Érzékelhető kínban fogalmaz, hiszen jól tudja, mielőbb határozott irányváltásra volna szükség, és bár ezt nem ismerheti be, szeretne úgy beszélni, hogy abból azért kivehető legyen legalább a korlátozott változtatás szándéka. Ez dodonai nyelven pedig így hangzik: „A gazdaságpolitika irányai, céljai nem, az eszközök azonban változhatnak, mivel közben a magyar gazdaság és környezete is változik.” Erről a mondatról eszünkbe jut az egyszeri leány a meséből, aki hozta is, meg nem is. Varga tényleg úgy akarja „prioritásként kezelni” a növekedést, hogy a gazdaságpolitika irányán nem változtat? Miként? Növekedés tudvalevően csak beruházásból lesz, ám a kormány eddigi gazdaságpolitikai „iránya”, amely a totálisan értelmetlen „szabadságharc” jegyében agyonadóztatta a szolgáltató szektor befektetőit, oda vezetett, hogy a beruházási ráta egyre alacsonyabb, már az amortizációs szintet sem éri el. És hogyan növelhetné a foglalkoztatást az a kormány, amelyik a bankok mértéktelen megsarcolásával lefagyasztotta a vállalati hitelezést?

Persze, Varga Mihály most azt ígéri, hogy „a bankszektorral megindult egyeztetéseket majd továbbviszi”, hiszen „jó bankrendszer nélkül nincs gazdasági növekedés”. Tekintsünk el attól, milyen elképesztően megkésett ez a felismerés, viszont emlékezzünk rá: a bankszövetség korábbi elnöke, Patai Mihály épp azért mondott le pozíciójáról, hogy tiltakozzon a kormányzati csalárdság ellen; tudniillik a nagy nehezen „megindult egyeztetések” nyomán létrejött írásbeli megállapodást az Orbán-kabinet egyszerűen felrúgta. Ezért hát nincs mit „továbbvinni”; ahhoz, hogy beindulhasson a növekedés, merőben új irányt kell szabni a bankokkal való bánásmódnak is. És ha az „államháztartás körül a legfontosabb szempont a kiszámíthatóság”, mint erre Varga most egyszeriben rádöbben, akkor bizony ajánlatos amúgy általában az adópolitika irányán is változtatni.

Csak hát mindehhez legalább száznyolcvan fokos gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség. Amire azonban Orbán Viktor biztosan nem ad felhatalmazást miniszterének.

Olvasson tovább: