Kereső toggle

Utópisták

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miután az LMP kongresszusa –  bár csak kis többséggel – úgy döntött, nem fogadja el az Együtt 2014 mozgalom csatlakozási ajánlatát, az együttműködést már korábban elutasító Schiffer András elégedetten állapította meg, hogy a küldöttek a párt első számú stratégiai céljának ezentúl is az Orbán-kormány leváltását tekintik. Hasonlóképp nyilatkozott Róna Péter közgazdász, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi elnöke; őszerinte egyenesen üdvös, ha a Fidesznek legalább négy különböző céltáblára kell lőnie ahelyett, hogy egyetlen, közös zászló alatt küzdő ellenzékkel kerülne szembe.

Mármost nehéz eldönteni, hogy ezek a megszólalások egyszerűen dilettánsok vagy inkább álszentek. Az első feltételezés felettébb udvariatlan volna, hiszen politikával foglalkozó embereknek annyit mindenképp tudniuk kell, hogy a realitásokat nem lehet megkerülni – büntetlenül semmiképp. Ha tehát az LMP megpróbálja elhitetni magával, hogy szövetségkötés nélkül, egyedül is képes a kormányváltásra, akkor teljességgel elszakad a valóságtól, vétkesen túlértékeli önnön lehetőségeit, és végül minden kétséget kizáróan arra a sorsra jut, amit a Fidesz választási törvénye szán a kis pártoknak: hogy eltűnjenek a süllyesztőben. Róna professzor ugyan azt állítja, ezzel az alternatívával éppen Bajnai Gordon próbálta zsarolni az LMP függetlenségre törekvő politikusait, de engedtessék meg, hogy ezt az erős fogalmazásmódot több okból is kétségbe vonjuk. Amennyiben Bajnai szájából csakugyan elhangzott a süllyesztőre való utalás, az legfeljebb jóindulatú figyelmeztetés volt. Az Együtt 2014 ugyanis világosan felmérte azt, amivel a Schiffer-szárny nem óhajt számot vetni, vagyis a matematikai törvényszerűséget. Ez arra int, hogy a belpolitikai erőviszonyok ismeretében sem ma, sem az elkövetkező másfél évben egyetlen ellenzéki erő sem kalkulálhat az egyedüli győzelem esélyével. Mert ahhoz egyrészt egyik párt támogatottságában sincs elegendő növekedési potenciál, másrészt, még ha volna is, semmiképp se tenné lehetővé a biztonságos kormányzáshoz szükséges, döntő parlamenti többséget.

Elképzelhetetlen, hogy az LMP most fölénybe került kongresszusi küldöttei ezzel ne lennének tisztában. Amikor mégis arról beszélnek, hogy igenis tartják magukat a kormányváltás szándékához, akkor egyszerűen nem mondanak igazat. Hiszen éppen azért utasították el a széleskörű összefogást, mert valójában lemondtak a rezsim megbuktatásáról. Legalábbis 2014-ben biztosan. Számukra fontosabb annak a nagyralátó koncepciónak a fenntartása, miszerint újabb négy év múlva annyira megerősödik a megalkuvásmentes, „pólusképző” LMP, hogy akkor majd egymagában megszerezheti a kormánytöbbséget. Következésképp az ökopártnak ez a garnitúrája igazában 2018-ra készül, nem pedig ’14-re.

Csak hát ezt az utópiát nem meri őszintén megvallani saját szimpatizánsai előtt, mert jól méri fel a várható reakciókat. Tudja, hogy az LMP választóinak többsége már ma is az összefogást támogatja, mindennél előbbre valónak tekinti a mielőbbi kormányváltást; idővel pedig még nagyobb arányban lesznek közöttük azok, akik habozás nélkül leszavaznak bárkire, akitől Orbán elkergetését remélhetik. Schiffer legalább ezt világosan látja. Ezért kamuflál, és inkább vállalja a politikai analfabéta látszatát, amikor továbbra is azzal áltatja a közvéleményt, hogy az LMP másfél év múlva akar választást nyerni.

Karácsony Gergely, Jávor Benedek és a többiek józanabbak; ők megértették, hogy az országnak nincs több ideje az orbánizmusra, nem várhat még egy ciklust a kurzusváltásra – arról nem is szólva, hogy az LMP még kevésbé. Mert ha ez a jobboldal meghosszabbíthatja a hatalmát, gondoskodik róla, hogy a demokráciának írmagja se maradjon. Ugyanakkor ez a most alulmaradt, kétségkívül felelősebben gondolkodó társaság is híján van az elemi ítélőképességnek. Jávor nem átallja azt mondani egy lapinterjúban, hogy az ő elképzelése szerint az Együtt 2014-gyel folytatandó tárgyalások során eljuthattak volna akár egy MSZP nélkül is győzni képes szövetség létrehozásáig. Holott ez nem kevésbé irreális feltételezés, mint Schiffer kényszerképzete a magányosan harcoló LMP-ről. Tetszik, nem tetszik: a szocialisták már ma is mintegy 1,3 milliós tábora és országos szervezettsége nélkül nincs választási győzelem. A Haza és Haladás, a Milla meg a Szolidaritás ezt megkerülhetetlen tényként fogják fel, és éppen ebben rejlik az erejük. A világosfejű nyitottságban, abban, hogy nem ragaszkodnak doktriner merevséggel hasznavehetetlen előfeltevésekhez. Az adott helyzetben ez nem elvtelenség, hanem olyan pragmatizmus, ami nélkül nem létezik hatékony ellenzéki politika.

Mert ha a demokratikus erők az összefogás helyett egymás kirekesztésén dolgoznak, akkor nem hirdethetik egyszersmind közös céljukként az Orbán-rezsim felszámolását.

Ezzel a paradox mutatvánnyal legfeljebb elundorítják maguktól a választóikat.

Olvasson tovább: