Kereső toggle

Kartelleztek. Na és?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Normális országokban egy gazdasági profilú szakminisztérium sok mindent tehet a termelés és a termelők érdekében. Egyvalamit biztosan nem: nem szervezhet kartellt. Mert ez törvényellenes, kimeríti a gazdasági bűncselekmény fogalmát. Ám Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Csongrád megyei gazdakörök fórumán vakmerően beismerte, hogy tárcája nemrég bizony megszabta a nagy élelmiszerláncoknak, hogy 99 forintnál olcsóbban nem adhatják a dinnye kilóját. Ez a büszkén, mondhatni mellverően tett vallomás pontosan így hangzott: „Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. Mi vissza akarjuk állítani a korábbi termőterületet, ami csak úgy lehetséges, hogy a termelő ne csak az önköltséget kapja meg, hanem legalább 15-20 százalék haszna is legyen a terméken. A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?"

Nos, ez világos nyelvezet. Az államtitkár meggyőződése, hogy ő a törvény felett áll, a versenyhivatal nem vonhatja felelősségre; mi több, a minisztériumot, sőt, a kormányt sem. Budai tehát önkényesen eldöntheti, hogy a mezőgazdaság mely szegmensét fogja protekcionista módon megsegíteni, és amikor ehhez partnerül hívja a kereskedelmi láncokat, azok zokszó nélkül csatlakoznak a jogszerűtlen akcióhoz.

Ez a dicstelen történet felvet jó néhány kérdést. Nem, nem azt, hogy Budai Gyula csakugyan megszegheti-e a törvényt, mert erre természetesen az a válasz, hogy nem szegheti meg. Mindenekelőtt az szorulna tisztázásra, hogy az államtitkár miért lehet még mindig a helyén? Ezzel összefüggésben pedig vizsgálandó, vajon tudott-e az általa kimunkált kartellről maga a miniszter? Netán a miniszterelnök? Avagy mindketten?

Nehéz ugyanis elképzelni, hogy ne hallottak volna róla, mit művel a beosztottjuk. Mert Budai korábban, még mielőtt a gazdakörök fórumán elkapta az őszinteség, áperte letagadta ugyan a kartellezést a nyilvánosság előtt, de már akkor minden kicsit is hozzáértő gazdasági ember pontosan felmérte, mit jelent a szupermarketek egységes árképzése. És az sem maradt titok, hogy annak éppen a termelők aligha látták bármi hasznát, mert a felvásárlási árak nem nőttek; a vásárlók viszont húsz-harminc forinttal olcsóbban jutottak volna a dinnye kilójához. Vagyis egyedül a kereskedők jártak jól - már amíg meg nem ijedtek, hogy ha a manőver lelepleződik, majd ők viszik el a balhét, és gyorsan lementek az árakkal a reális, azaz a 60 forintos szintre. Ki hiszi el, hogy minderről az államtitkár főnökeinek fogalmuk sem volt?

Ha viszont értesültek a dologról, azonnal le kellett volna vonniuk a megfelelő konzekvenciákat, hiszen nem tűrhették volna el, hogy a kormányzat egyik főtisztje feltett szándékkal manipulálja a kereskedést. Miután azonban semmiféle retorzióra nem került sor, logikus a következtetés, hogy Budai feljebbvalói nemhogy értesültek a kartell létrejöttéről, de valószínűleg jóvá is hagyták azt. Magyarán a „dicsőség" korántsem egyedül az államtitkáré; és ez megmagyarázza azt is, miért érezte olyannyira védve magát, hogy a gazdák előtt már aggálytalanul elhencegett a dinnyekartell hősies megvalósításával.

Ráadásul abban feltehetően igaza van, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nem tehet ellene semmit. A helyzet ugyanis több mint kínos: az eljárást azokkal a kereskedelmi láncokkal szemben kellene lefolytatni, amelyeket egy államtitkár vett rá a törvényszegésre. Mi tagadás, az eset jobbára példátlan. Amikor a hivatal keresni kezdi a felelősöket, előbb majd végiggondolja, vajon hol fog rájuk találni.

Persze az élelmiszerláncok vezetői a legkevésbé sem vétlenek. Minden bizonnyal ellenállhattak volna a minisztériumi pressziónak. Visszautasíthatták volna, hogy megsértsék a jogszabályokat, mégis engedelmeskedtek Budainak. Miért? Mert ahol egy államtitkár ilyesmire vetemedhet, ott a cégek körében félelem uralkodik. Immár közhely, hogy Magyarország egy ideje nem az a jogállam, ahol a szabálykövetők védelmet várhatnak az önkényesen fellépő hatalomtól; ellenkezőleg: azt tapasztalják, hogy ha ellenkeznek, hátrányukra változtatnak működési feltételeiken.

Ezért nagyobb a jelentősége ennek a dinnyeügynek, mint első „ránézésre" gondolnánk. Az egész történet híven megmutatja, miért tartják mind a befektetők, mind az elemzők a magyar viszonyok legnagyobb rákfenéjének, hogy a kormány eljátszotta a gazdaság szereplőinek bizalmát. Ahol nincs jogbiztonság, mert maguk az állam képviselői veszik semmibe a törvényes rendet, ahol a versenysemlegességet épp a kormányzat sérti meg, ahol a piaci normák és a szakmai szempontok helyébe a legalizált központi akarnokság lép, ott kaotikus állapotok alakulnak ki, és felmérhetetlenné válnak a vállalkozások kondíciói.

Ott Budai államtitkár dölyfösen odavetheti az uniónak: ha valami nem tetszik, „forduljon Strasbourghoz, vagy ahová akar".

És jön a recesszió.

Olvasson tovább: