Egy harmadik cikkben pedig, szintén nem továbblapozva az újságot, az „a hét kérdése", hogy „a világ számos pontján vannak etnikai ellentétek, elég a szerb-horvát, horvát-bosnyák, szlovák-magyar, román-magyar, lengyel-orosz vagy flamand-vallon viszályokra gondolni. Ön szerint a zsidóság kivételt képez ez alól?" Nem, tényleg nem a zsidóság kérdésével kelnek és fekszenek, áh, nem... A helyzet az, hogy Vona rasszista ügyekben összevissza beszél. Teszi ezt azért, mert pontosan tudja, hogy pártja cigánygyűlölő retorikával repült be a parlamentbe, miközben a további növekedéséhez már több kell. Ha mástól nem, akkor a két héttel ezelőtt a Barikádnak ötoldalas nagyinterjút adó Török Gábortól is elolvashatta a választást: vagy radikális marad a Jobbik, és kis párt lesz, vagy középre megy, és akkor lecserélheti a Fideszt. Ezért van az, hogy amikor Szegedi Csanádról kiderül, hogy van anyukája is, nem csak apukája, akkor a Jobbik elnöke azonnal kijelenti: „Kérdéseket vet fel Szegedi Csanád zsidósága." Igen, tényleg, és pontosan miket is? Ehhez már ne várjunk eligazítást, mert akkor többet mondana, mint amit megengedhet magának. Így még a nyilas barátok beszélhetik, Vona Gábor milyen jól megmondta, hogy „kérdéseket vet fel", míg a jobboldal közepe felé is lehet kacsingatni, hogy ezzel semmit sem mondott igazán.
Vona Gábor Most akkor ki a rasszista? című írása más szempontból is érdekes. Szerinte ugyanis „a régióban lévő legveszélyesebb, legvalóságosabb és legtömegesebb rasszizmus a magyarellenes rasszizmus". Vona szerint tudatosan erről irányítják el a figyelmet azok, akik a - Vona által sem tagadott - magyarországi zsidó- és cigányellenes megnyilvánulásokról beszélnek. Vona Gábor logikája a következő: a zsidókra és cigányokra irányuló figyelem kizárja, hogy a magyarokkal szembeni, határon túli rasszizmusra is figyelni lehessen. Nos, én azt gondolom, hogyha valami árt a magyar nemzetnek, az ez.
Vona Gábor ugyanis a magyarországi kisebbségek védelmét becseréli a határon túli magyar kisebbségek védelmére. Ha valami, akkor ez teremt gyenge nemzetet. Magyarország ugyanis nem áll másból, mint különböző csoportokból, melyeknek közös jellemzője a magyar nyelv ismerete és szeretete, melyből egy és közös kulturális egység keletkezik. Vona Gábor ezt rombolja szét, amikor értelmezhetetlen okból különválasztja a magyarokat a „magyarországi" zsidóktól. Ez pontosan olyan, mintha azt magyarázná a gyermekének, hogy van a „családunk és a nagymama. Vagy az egyikre figyelünk, vagy a másikra". Világunkra az abszurd a legjobb jelző: valahogy mindig pont a fordítottja az igaz annak, mint amit látunk. Látunk például egy rakás politikust a Parlamentben, akik mindennap hangoztatják magukról, hogy mennyire nemzetiek. Aztán kiderül, hogy a nemzet felét alapból megtagadják.
2012. 07. 13. (XVI/28)
