Kereső toggle

Az ítélet nem számít

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két nappal az Alkotmánybíróság ítéletének nyilvánosságra kerülése előtt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke közölte, hogy bármi legyen is a verdikt, a már eddig nyugdíjazott és a majd az év második felében sorra kerülő bírák nem kapják vissza pozícióikat – ha jogorvoslatra tartanak igényt, indítsanak munkaügyi pereket. Ez a gondos előrelátás a bizonyság arra, hogy Handó Tünde már korábban tudomást szerzett a taláros testület várható döntéséről, és gyorsan kinyilvánította: a maga részéről semmit nem óhajt tenni annak érdekében, hogy a várhatóan méltányos ítéletnek méltányos következményei is legyenek.

Márpedig, ha az OBH elnöke kényes lenne a szakmai integritására és tisztességére, akkor éppen ellenkezőleg jár el ebben a már eddig is felettébb szégyenletes ügyben. Akkor azt kellett volna mondania, hogy amint az Alkotmánybíróság megsemmisíti a jogszabályt, mindent elkövet majd annak érdekében, hogy az eddig esett sérelmeket orvosolja, a továbbiaknak pedig elejét vegye. Handó Tünde persze pontosan úgy viselkedett, ahogyan azt tőle elvárhattuk. Most vált világossá, miért volt szüksége ezen a poszton Orbán Viktornak egy velejéig kormánypárthoz közeli, bennfentes személyi megoldásra. Az OBH új szervezet, amit azzal az állítólagos céllal hoztak létre, hogy hatékonyabbá tegye a bírósági rendszer működését, mert a korábbi önigazgatási szisztéma, vagyis az Igazságszolgáltatási Tanács – úgymond – nem működött kielégítően. Nos, úgy tűnik, ezentúl valóban nem lesznek a kormánynak gondjai ezen a téren; Handó mindenben megbízóinak intencióit követi, nem fék vagy ellensúly lesz a gépezetben, hanem motor – hogy egy ismert fideszes szekértoló mára elhíresült önmeghatározását idézzük.
Az OBH elnökének feltétlen szervilizmusára – mint látjuk – már csak azért is szüksége van a miniszterelnöknek, mert az alkotmánybírák mindegyikének önfeladásában azért még nem bízhat. Feltöltötte ugyan saját jelöltjeivel a testületet, de maradt még néhány renitens, aki adott esetben elébe állhat a Legfelsőbb Akaratnak. Így történt most is, amikor egyetlen szavazaton múlt, hogy a törvény a helyére, azaz a szemétkosárba került. És amennyiben az OBH állásfoglalása is megfelelne a jogállami normáknak, akkor Orbán több mint kínos helyzetbe kerülne. Mert akkor a csakugyan független bírói hivatal maga szorgalmazná, hogy a visszamenőleges hatállyal megsemmisített törvény alapján nyugdíjazottak minden további nélkül nyerjék vissza állásaikat – tehát álljon helyre a helytelen jogalkotás, illetve az annak alkalmazását megelőző állapot.
A kormányfő azonban máris bejelentette, hogy miután az alkotmánybírák a különböző nyugdíjkorhatárra vonatkozó törvények harmonizációját hiányolták, hát néhány napon belül a kormány beterjeszti új törvénytervezetét, amely kiküszöböli a jogrendszer vonatkozó ellentmondásait, és – ki gondolta volna? – mégiscsak minden úgy történik majd, ahogyan eredetileg elképzelték. Majd’ háromszáz nagy tapasztalatú bírónak tehát mindenképpen mennie kell; a Nemzeti Együttműködésben nem lehet többé dolguk. Ezzel egy egész szakmai generációt fosztanak meg hivatásának gyakorlásától, nyilván azért, mert tagjai nem a Fidesz-kurzus alatt szerezték stallumaikat, miáltal az aktuális hatalom szemében eleve megbízhatatlannak minősülnek.
Hogy Orbán Viktor így reagált az alkotmánybírósági ítéletre, az voltaképp egyáltalán nem meglepő. Hiszen az autoriter kormányzás nem ismer el maga fölött semmiféle kontrollt – legkevésbé olyat, amelynek felhatalmazása a független jogszolgáltatás eszméjéből ered. Mert ez igazi veszélyt jelent az önkényes kormányzásra – egyszerűen azáltal, hogy módjában áll önkényesnek nevezni. Az orbáni felfogásból viszont az következik, hogy az igazság, mint olyan, a maga pártatlan valóságában nem létezik; annak kizárólag a kormányfő értelmezésén kell nyugodnia. Az Alkotmánybírósággal tehát a bolondját fogják járatni: egy új törvényi szabályozás csiki-csukija – legalábbis formailag – majd gondot visel a mostani kifogásokra. És megjósolható, hogy amennyiben a testület netán
ismét vizsgálat alá venné, másodszorra már kisebbségben maradnak azok, akik most még szembeszálltak az alapjában elfogadhatatlan kormányzati kényszerrel.
Csakhogy mindettől függetlenül hátravan még a strasbourgi per, hiszen az unió végtére az Európai Bírósághoz fordult a magyar bírák védelmében. Ott pedig azt kellene bizonyítania a kormánynak, hogy nem diszkriminálja a hatvankét évüket betöltött bírákat – ám erre természetesen nem lesz képes, minthogy kétséget kizáróan pontosan ezt teszi. A naiv vagy egyelőre magát annak tettető Viviane Reding, az unió igazságügyi biztosa már üdvözölte a magyar Alkotmánybíróság döntését, mint ami egybevág az Európai Bizottság álláspontjával. Mintha azt akarná sugallni, hogy a kormány akár vissza is léphetne a strasbourgi procedúrától. De igazában ő is tudja, hogy Orbán mindenképp végigviszi a számára megnyerhetetlen pert – aztán majd legfeljebb kitalálja, miként bújhat ki az ott született határozat alól is.

Olvasson tovább: