Kereső toggle

Az államtitkár expedíciója

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az év végi hírdömpingben mintegy mellékesen, majdhogynem lábjegyzetben jelent meg egy-két orgánum felhozatalában az a szűkszavú beszámoló, ami pedig valójában akár az utóbbi hónapok negatív szenzációja is lehet. Történt ugyanis, hogy múlt év december 30-án az igazságügyi minisztérium egyik államtitkára, Szabó Erika váratlanul megjelent az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egyébként már nyilván elhagyatott hivatalában (tudniillik az intézmény 2012. január elsejével megszűnt), és a portással felnyittatott néhány irodát, egyebek között a hivatalvezető szobáját is. Nem tudni, milyen szándékkal élt vissza pozíció adta tekintélyével - annyi bizonyos, hogy nem állt jogában behatolni a független igazságszolgáltatási tanács helyiségeibe. Eddig még az sem derült ki, hogy az államtitkár elvitt-e magával bármiféle iratot, avagy csupán illetéktelenül betekintett valamely dokumentumokba.

Úgy tűnik, a részletekről az OITH illetékesei sem tudnak - vagy akarnak - mondani semmit; mindenesetre Szűcs Péter sajtófőnök másnap megerősítette a tömör információt, és közölte, hogy a hivatal vezetője, Matheidesz Ilona levélben jelezte Navracsics Tibor igazságügyi miniszternek, elvárja tőle a történtek kivizsgálását. Azóta néma csend. A minisztérium nem cáfol, nem is reagál. És az élet megy tovább, rengeteg új hírt fogyasztunk nap mint nap, látszólag sokkal fontosabbakat annál, mint hogy az egyik minisztériumi főtisztviselő egy önálló hatalmi ág intézményvezetőinek tudta-engedélye nélkül „szemlét tartott" a szobáikban. Holott ez a rejtélyes célú látogatás igazában példátlan inzultus: az igazságügyi tárca kormányszerv, amelynek az OITH-hoz semmi köze, a hivatal nem tartozik az alárendeltségébe - legalábbis december 30-án még nem tartozott. Ha a minisztérium bármiféle információt, segítséget akart kapni az igazságszolgáltatási tanácstól, azt az úgynevezett szolgálati út betartásával kérnie kellett volna; feltehetően épp attól a hivatalvezetőtől, akinek a lezárt ajtaját az államtitkár nem tekintette akadálynak.

És ettől kezdve kérdések sora vár válaszra. Mindenekelőtt persze az, hogy kié az elsődleges felelősség. Szabó Erika saját elhatározásából tört be - mert ne tévedjünk: lényegében ezt tette - az OITH-ba, vagy felsőbb utasításra? Miért tette, mi volt a feladata? Mi volt olyan sürgős az ő számára, vagy a megbízóinak, hogy az év utolsó munkanapján, közvetlenül szilveszter előtt mindenképp be kellett jutnia a lezárt intézménybe - ami egyébként két nap múlva már jogilag sem létezett -, ám jogutódjának, az Országos Bírói Hivatalnak az emberei valószínűleg amúgy is hozzáférhetnek az OITH iratanyagához. Lehetséges, hogy nem is kivinni, hanem bevinni akart valamit az államtitkár?

Erős a gyanúnk, hogy soha nem fogjuk megtudni, mivégre járt a hivatalban. Ha előbb-utóbb elő is áll valamiféle magyarázattal a minisztérium, az nem az igazságot fogja tartalmazni. Mert ha elmondhatnák, mit kerestek az OITH-ban, akkor nem illegálisan mentek volna oda. Tehát következik - ha egyáltalán következik - a „mindenkit hülyének nézünk"-típusú, szokásos kormányzati halandzsa. És aligha követi felelősségrevonás. Pedig ezt az esetet azért nem szabad homályban hagyni, mert talán mindennél pontosabban rávilágít, milyen állapotok uralkodnak az országban. Ahol ilyesmi előfordulhat, ott nincs törvényesség, és az államrezont többé nem hatja át az alkotmányosság szelleme.

Nincs ország a nyugati demokráciák rendszerében, amelyben ennek az akciónak a végrehajtóit - és ami még fontosabb: a kitervelőit - nem állítják pellengérre, nem mondatják le, vagy rúgják ki. A nyilvánosság kényszeríti ki, hogy így legyen. És ha a transzparens vizsgálat egyre magasabb szinten találja meg a felelősöket, akkor akár a kormány bukásához is elvezethet a folyamat. Nem azért, mert a politikusok másutt szentek, hanem azért, mert tudják, hogy a jogállami normák nyílt semmibevételével - ha már egyszer kitört a botrány - azok is kockára teszik a karrierjüket, akik megpróbálják eltussolni az ilyen és ehhez hasonló ügyeket. Egy ponton túl mindannyian abban érdekeltek, hogy elhatárolódhassanak azoktól, akik képesek átlépni a demokratikus szabályokon.

Magyarország ma olyan hely, ahol az establishment okkal bízik abban, hogy megússza az illegális kalandokat. A hatalom, a hűbéri piramis építőkövei most még szorosan zárnak, minden lényegi intézmény a kezükben van. Nem tartanak a rendőrségtől, az ügyészségtől, a bíróságtól - és igazában a sajtótól sem, mert a feltárt tényeknek amúgy sincs következményük. Letagadni, csúsztatni, végső soron fedősztorit hazudni jól megtanultak; bár persze nem a hihetőség reményében, csak olyan maszlaggyártási technológiával, ami azok számára épp megfelelő, akik feltétlenül elköteleződtek az autokratikus kurzus mellett, és kiölték magukból a kétely képességét.

Gondoljuk meg: amikor a Magyar Nemzeti Bank hivatalos közleményben tudatja az államadósság mértékét - amelyből kitűnik, hogy az elkonfiskált magánnyugdíj-pénztári befizetések hiteltörlesztésbe ölt milliárdjait elvitte az egyre romló forintárfolyam -, akkor ebben az országban a miniszterelnök szóvivője lelki nyugalommal kijelenti, hogy a jegybank rosszul számol, hiszen „mindenki látja, hogy csökken az államadósság". És ha erre a kapitális marhaságra az MNB azt válaszolja, márpedig az Európai Unióban használatos számítást alkalmazta (vagyis ezt az adatot tekinti hitelesnek a piac), akkor a kormányfő képviselője hallgat. No comment. Semmi sóhaj, megjegyzés, netán olyasmi, hogy „elnézést, talán mi tévedtünk".

Azt hiszik, hogy a minimális korrektségre sem kötelesek. Hogy beszélhetnek összevissza, mert tényleg gyengeelméjűnek tartanak mindenkit. A jegybanktörvény mindenben megfelel az uniós jogszabályoknak - hajtogatja a kormányzati kommunikáció; csak éppen az unióban nem akad egyetlen szakértő sem, aki így látná. Nem baj, hazudnak tovább, és mennek fejjel a falnak.

A majdani hivatalos verzió szerint Szabó Erika az OITH-ba is csak azért ment be, hogy elhozza a korábban ottfelejtett szemüvegét. Csak ki ne derüljön, hogy nem is visel.

Olvasson tovább: