Kereső toggle

Rossz diagnózis

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Múlt héten ugyanitt arról írtam, hogy vége a „matolcsyzmusnak”, a kormány gazdaságpolitikája megbukott, a friss adatok szerint leállt a mégoly szerény növekedés is. Azóta ebben a tárgykörben két fontos nyilatkozat került nyilvánosságra. Először a miniszterelnök állt a kamerák elé, és minden további nélkül az euróválságnak tudta be a magyar gazdaság nehézségeit. Legott kilátásba is helyezett egy százmilliárdos költségvetési megtakarítást, mondván: ha a tervezetthez képest egy százalékkal kisebb lesz a GDP, akkor ennyivel kevesebbet költhetünk. Fájdalom, de még Orbán Viktor „őszinte” becslései sem stimmelnek.

Mértékadó szakértők ugyanis a nemzeti össztermék csökkenését egy százaléknál jóval többnek jósolják, következésképp a büdzsé százmilliárdos reparációja aligha lesz elég – tehát tényleg ideje lett volna beismerni az eddig követett koncepció csődjét.
A másik állásfoglalás az Origo hírportálon olvasható. Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere terjedelmes interjúban fogalmazza meg véleményét a mai kurzus teljesítményéről. Mondhatni, egyetlen jó szava sincs róla. Kerek perec kijelenti, hogy a Matolcsy-féle gazdaságpolitikai elképzelés befuccsolt, mert „tankönyvszerűen” tarthatatlan. És Chikán professzor a legkevésbé sem tekinthető afféle balliberális mételynek; ellenkezőleg, mondandójából kiérezni a szomorú jóindulatot: nem egy ellendrukker beszél, hanem olyasvalaki, aki igazán azt kívánta, hogy valami kivételes szerencsével sikerüljön a kormánynak beváltani az ígéreteit. De kénytelen végigelemezni, hogy adott körülmények és kondíciók mellett miért nem volt erre esély – s ráadásul tudni lehetett, hogy nincs. Elmondja, hogy ő maga és mások is próbáltak segíteni a kormánynak, de nem hallgattak meg senkit. Vagyis mentek Matolcsy feje után – tehetnénk hozzá.
Túl azonban a szakmai véleményen, Chikán Attila interjújának politikai gesztusként is különös jelentősége van. Hiszen egy, a Fideszhez korábban legalábbis közel álló, tekintélyes közéleti személyiség úgy ítélte meg, nyilvánosságra kell hoznia, milyen helyzetbe hozták a magyar gazdaságot. Nem a globális karvalytőke, nem az euróövezet válsága, nem is galád nemzetközi szervezetek – hanem a kormány elhibázott intézkedései. És ennek a rossz diagnózisnak Chikán szájából természetesen összehasonlíthatatlanul nagyobb a súlya, mint akár tucatnyi publicista hasonló tartalmú írásának. Ezzel nyilván a professzor is tisztában van; s feltehetően a jobboldal prominenciája nemkülönben így értékeli az Origóban közzétett szöveget.
Balliberális körökben pedig akadnak, akik úgy vélik, ez az interjú egyfajta jelzése is lehet annak, hogy a Fidesz szimpatizánsai körében mégiscsak érik a felismerés: nem folyhat minden változatlan mederben; a józan ész nem tartható továbbra is száműzetésben, mert rámegy az ország. És feltételezik, hogy legyen bár elismerten független elme, Chikán mégse működött volna közre egy ilyen interjú létrejöttében, ha éppen jobbról nem biztatják fel. Persze, ennek a „kremlinológiának”, amely mindig a látható események mögöttes világát kutatja, és jelzésértékű – vagy annak vélt – mozzanatokból próbálja megfejteni a rejtett politikai szándékokat, Magyarországon szép hagyománya van. Most is sokan igyekeznek igazolni saját vágyaikat ezzel a módszerrel, és nyilvánvaló, hogy mind többen úgy képzelik, mindenképp kell lennie a jobboldali vezetésben legalább néhány realistának, akik „másként gondolkodnak”, mint a kemény orbánisták. És előbb-utóbb megkísérlik átvenni a belső hatalmat. Ez a gondolkodásmód a „létező szocializmus” történelméből táplálkozik, de nagy kérdés, vajon adaptálható-e a Fidesz viszonyaira.
Mindenesetre augusztus 20-án, a többi kormánypárti rétor között akadt egyvalaki, nevezetesen a miniszterelnök helyettese, Navracsics Tibor, akinek ünnepi beszéde jócskán elütött kollégái jobbára hagymázas eszmefuttatásaitól. Ez a veszprémi szónoklat mintha csak eltökélten szembement volna éppen Orbán Viktor korábbi, megdöbbentően Nyugat-ellenes kirohanásaival. Navracsics Szent István ürügyén Magyarország történelmi elkötelezettségéről értekezett: emlékeztetve arra, hogy évszázadokon át a keresztény Európa részének tekintettük magunkat, és mindig úgy döntöttünk, hogy Nyugaton a helyünk. Persze, hogy akadtak elemzők, akik ezekben a mondatokban és hangsúlyokban rögvest felfedezni vélték a miniszterelnök-helyettes célzatos elhatárolódását főnökétől. És némely közírók bizonyára azt is sejteni vélik majd, hogy nem véletlenül követték egymást oly szorosan Chikán és Navracsics megnyilatkozásai; egyik gazdasági, másik ideológiai szempontból kritizálta Orbán politikáját.
Bármilyen nagyralátó is ez a képzelgés, nem állíthatjuk, hogy ne volna benne logika. Szükségszerű, hogy valamilyen formában és módon kialakuljon a jobboldalon egy „nemzetmentő” társaság, amelynek tagjai elkötelezik magukat a racionalitás mellett. Csak épp nem látni, hogy létezne ilyen csoportosulás, s, egyáltalán ilyen szellemiség a Fidesz felső berkeiben. Alighanem sokkal egyszerűbb, mondhatni prózaibb a valóság: Chikán eleget tett magányos szakmai lelkiismeretének, Navracsics pedig éppenséggel a rá osztott szerepet játszotta: Orbán kínos szövegeinek ellensúlyozására neki kellett „helyretennie” a kormány nyugati elkötelezettségét.
Lássuk be, hogy egy jobbról indított reformpolitikának nincsenek meg a „személyi feltételei”, mert a vazallusrendszer túlságosan jól működik. A függőségi piramis szilárd. Mindazok, akik pozícióiknál fogva képesek lehetnének kivezetni pártjukat a vezéreszméből fakadó politikai zsákutcából, ezerszeresen kompromittálódtak az elmúlt évek során. Rendre úgy beszéltek és úgy cselekedtek, ahogyan nem lett volna szabad, ha meg akarták volna őrizni az önbecsülésüket.
És mára már az esetleges garnitúracsere fiataljai is tökéletesen hasonultak hozzájuk.

Olvasson tovább: