hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az operafesztivál fantomjai

2007. 06. 27.
Kokas Zsoltnak hívnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatika szakos hallgatója vagyok, jövőre fogom tanulmányaimat befejezni, jelenleg két cégnél (egy multinál és egy kiadónál) dolgozom. Nem érzem magam megfertőzve semmilyen ideológiával, ám szeretem a jó zenét. Bármilyen hihetetlen, a Művészetek Palotájában vagy a Nemzeti Táncszínházban is megfordulok, ha a műsor tetszik, és időm engedi. Ugyanakkor a rock és metálzene területén is sok számomra kedves zenekar van, ilyen például a KISS, de kedvelem a Manowart, sőt Beatrice-koncerten is énekeltem már azt, hogy „Utálom az egész XX. századot”. Csak háromszor voltam sajnos eddig Therion koncerten, biztos ez az oka annak, hogy nem váltam még istenné az alkímia, a kabbalisztika és a Dragon Rouge ereje által. Sok barátom is van, akik hozzám hasonló cipőben járnak: a lelkes koncertre járás ellenére sem váltak istenné, sem sátánistává, de hogy-hogy nem, még csak kecskét sem áldoznak.

Lehet, hogy az, amiről önök írnak, mindössze egy felvett póz lenne, egy
begyakorolt szöveg? Ugyanolyan témája egy műnek, mint ami a legtöbb zenekar
esetében megvan, mégpedig egy felvett stílus, ha úgy tetszik, egy póz. Nem
áltatom magam azzal, hogy a Therion miről énekel, hisz tudom. Nem áltatom magam
azzal, hogy önök nem meggyőződésből írják azt, amit írtak, hisz feltételezem, a
legtöbb zenekarral ellentétben önök nem pózolnak. Viszont egy dolgot szeretnék
kérni önöktől. Ha legközelebb egy sátánista zenekarról írnak, akkor kérem,
gondoljanak bele abba, hogy valószínűleg rengeteg értelmiségi, de legalábbis
egyetemista van az ilyen koncerteken, akiket tökéletesen hidegen hagy egy ilyen
cikk, ellentétben azokkal a kevésbé iskolázott emberekkel, akik ezen
elszörnyednek, ámde amúgy sem látogatnának sem egy operafesztivált, sem egy
rock- vagy metálkoncertet; másfelől azzal, hogy elítélik és írnak róla,
mégiscsak reklámot csinálnak minden egyes fellépésnek, ugyanis biztos vagyok
benne, hogy lesznek olyanok, akik belehallgatnak a Therion zenéjébe, és abban is
biztos vagyok, hogy lesz olyan, akinek tetszeni fog.

Tisztelettel: Kokas Zsolt

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!