Kereső toggle

Propaganda az izraeli és a palesztin tankönyvekben

A szomszédom az ellenségem

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Hetek múlt heti számában egy cikk utalt a palesztin és az izraeli történelem-felfogás közötti vitákra.
(Politikai vita Dávid palotája felett. Hetek, 2005. augusztus 19.) A nézeteltérés nem is csoda, ha megnézzük, hogy mit is tanítanak az iskolákban a határ két oldalán. A palesztin iskolákban még mindig többnyire a régi jordán, illetve egyiptomi tankönyveket használják. Annak ellenére, hogy Egyiptom is, Jordánia is békét kötött Izraellel, e tankönyvek eltekintenek Izrael lététől, gátlástalanul uszítanak az izraeliek és általában a zsidók ellen. A kevés új palesztin tankönyv sem igen különbözik szellemiségében a régiektől. Mahmúd Abbász (Abu Mázen) palesztin elnök nemrégen kifejezte hajlandóságát, hogy megvizsgáltatja a tankönyveket –, de a kölcsönösség elve alapján: ne csak a palesztin, hanem az izraeli tankönyveket is vizsgálják meg.



Mindkét oldal győzelemben gondolkodik Fotó: Reuters

Abbász kívánságától függetlenül dr. Ruth Führer izraeli és dr. Szami Edwan palesztin kutatók ezt meg is tették. Közösen megvizsgáltak 2682 oldalt tartalmazó 13 izraeli és 9, összesen 1207 oldal terjedelm? palesztin történelem- és polgárjogi tankönyvet, és öszszehasonlításuk eredményét a Palesztin–izraeli konfliktus a két nép történelem- és polgárjogi tankönyveinek fényében cím? közös tanulmányukban tették közzé. A sajnálatos, de egyértelm? konklúzió: az izraeli tankönyvek a palesztin tankönyvek tükörképét képezik.

Úgy a palesztin, mint az izraeli tankönyvek kizárólag a saját terminológiát használják. Az 1948–49 évi háború az izraeli tankönyvekben "felszabadítási háború", a palesztinokéiban "tragédia" ("nakba"). A palesztin tankönyvekben nincs "Izrael Állam", csak "Megszállt Palesztina", vagy még gyakrabban egy fehér folt, mint ahogyan a régi térképeken a még felderítetlen területeket jelezték: "Hic sunt leones"… Az izraeli térképeken nincsenek "palesztin területek", sem "megszállt területek", hanem "Júdea és Szamaria" és nincs rajtuk feltüntetve az 1967. évi demarkációs vonal. Három feltűnő közös vonásuk van a két nép tankönyveinek: 1. teljesen eltekintenek a viszonylagos nyugalmi időszakoktól a két nép viszonyában, mint például az 1921 és 1929 közötti időszaktól, vagy csak mint két véres összetűzés közötti rövid szünetet állítják be; 2. csak a saját nemzeti szempontjaikat mutatják be, nincs még csak utalás sem a konfliktus ábrázolására a másik fél szemszögéből; 3. mindkét fél csak a saját áldozatait sorolja fel. 

Az izraeli tankönyvek hajlanak az arabok dehumanizációjára. Ez például abban is megnyilvánul, hogy kizárólag elmaradott fellahokként (földművelőkként) ábrázolják őket hagyományos öltözetükben. A magyarázó szöveg szerint az arabok "primitívek, passzívak, kegyetlenek" és általában úgy viselkednek, mint a csürhe. Ez annak is tulajdonítható – az egyik izraeli tankönyv szerint – hogy falvaik nehezen közelíthetőek meg, és ezért csak kisebb részükbe sikerült bevezetni a villanyáramot. A könyv meg sem próbál magyarázatot adni arra, hogy a megszállt területeken e falvak szomszédságában zsidó települések létesültek, amelyek éppen olyan nehezen közelíthetőek meg, mint a környező arab falvak – de mégis bevezették bennük a villanyáramot.

Jeruzsálem külön fejezet úgy a palesztin, mint az izraeli tankönyvekben. Természetesen mindkét fél magának tulajdonítja Jeruzsálemet történelmi, politikai és minden más szempontból. A palesztin tankönyvekben a Szentélyhegy szent mecsetjei vannak a középpontban, a Siratófalat meg sem említik. Ennek tükörképe, hogy az izraeli tankönyvekben a (történelmi és építészeti szempontból elhanyagolható) központi zsinagóga fényképe a világhír? Szikla-mecset fényképének nagyságával vetekszik. "A zsidókon kívül muszlimok és keresztények is elzarándokolnak Jeruzsálembe", áll az egyik izraeli tankönyvben – míg a valóságban a keresztény és főleg a muszlim zarándokok száma Jeruzsálemben a zsidó látogatók többszörösét teszi ki. Az izraeli Jeruzsálem-térképeken és az azokat kísérő szövegekben nem említik a muszlim negyedet, nincs a városban palesztin egyetem, sem palesztin kórház.

Mindez nem a véletlen műve. Jakov Katz professzor, az izraeli Oktatási Minisztérium pedagógiai titkárságának vezetője őszintén elmondta a tanulmány szerzőinek, hogy az izraeli nevelési rendszer valóban nem igyekszik "a »szomszédok: ellenségek« szemszögéből láttatni az eseményeket. Nem is várható el tőlünk, hogy szimmetrikusan ábrázoljuk a történelmet" – mondja Katz professzor. Az egyik palesztin egyetem meg nem nevezett tanára készséggel beismerte, hogy a palesztinok körében éppen olyan rossz a helyzet. 

1995 körül volt egy rövid időszak, amikor erőfeszítéseket tettek arra, hogy kiiktassanak a tankönyvekből minden arabellenes klisét, és megemlítsék Izrael történelmének kevésbé szimpatikus fejezeteit is. Akkor egy felvilágosult és jóakaratú történészekből álló bizottság is alakult – ennek tagja volt egy arab történész is –, amely elkezdte a tankönyvek felülvizsgálatát. De mielőtt munkájuk eredményei beértek volna, kitört az új "intifáda" ("népi ellenállás"), amely a tankönyvek revízióját is vérbe fojtotta. Azóta a helyzet inkább rosszabbodott itt is, ott is.

A szólást úgy is át lehet alakítani, hogy: "Mondd meg, milyenek a tankönyveid, megmondom neked, ki vagy." Vagy ahogyan ugyanezt dr. Cvija Waldan, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora fejezte ki: "A palesztin és izraeli történelem- és polgárjogi tankönyvek többsége tudatlanságot terjeszt. A tudatlanság pedig lehetővé teszi a gyűlölet nemzedékről nemzedékre való terjesztését. Ez mindkét nép legfőbb ellensége."

Olvasson tovább: