A felelőtlen párkapcsolatokba és meggondolatlan házasságokba való sodródásuk is gyakran arra a hibás mintára vezethető vissza, amit az előző generációktól kaptak örökül, akik körében tagadhatatlanul sok a nehezen eltitkolható, a gyerekeket menekülésre késztető, megoldatlan családi konfliktus, hiszen a felnőtté válásuk színtere, a "gyökér-házasságok" fele is jórészt felbomlott, széthullott már. Nem csoda hát, hogy a hazánkban egyébként is hagyományosan magas öngyilkossági arány a fiatal korosztályok körében milyen nagy rendet vág, ami a fogyatkozó népesség? Magyarország esetében különösen fájdalmas tény.
Tényleg, ki a felelős a Miklósok tévútjaiért vagy elveszéséért? A felelősség áthárítása nem vezet sehová. De a bűnbakkeresés sem. Ha nem kerüljük meg, hogy belenézzünk lelkiismeretünk igaz tükrébe, sokunk rádöbbenhet, hogy bizony akaratlanul nemegyszer mi magunk is hozzájárulunk az efféle ifjúkori sorskisiklásokhoz, s csak a jó szerencsénk óvott meg bennünket nemegyszer a nagyobb bajoktól. Mikor? Amikor a családi életet nem ápoljuk szentségként. Ha elébe helyezzük önös érdekeinket és pillanatnyi vágyainkat a gyermekeink sorsánál. Vagy ha rossz példát mutatunk nekik. Amikor megelégszünk az erkölcsösség, vagy éppen a formális vallásosság látszatával. Ahogy akarva-akaratlan megakadályozzuk őszintétlenségünkkel és következetlenségeinkkel, hogy fiaink és lányaink koruknak megfelelően fejlődhessenek és edződhessenek, s így sajátíthassák el a jelentkező problémák egészséges megoldását. Azokban a zökkenő-döccenő, recsegő-ropogó álszent családokban fedezhetjük föl az ifjú nemzedék tévútjainak legfőbb indítékait, ahol hazugságainkkal és mellébeszéléseinkkel, hibáinkkal és rossz szokásainkkal, erőszakosságunkkal vagy éppen ráhagyó nevelési szisztémánkkal mi magunk késztetjük gyermekeinket menekülésre vagy fölösleges lázadásra.
Hogy ezeket a hibákat, rossz megoldásmódokat, normákat mi is "készen kaptuk", mondhatni beleszülettünk? Sajnos ez is igaz. Ezért olyan nehéz megoldást találni a hasonló gondokra. A "szociális öröklődésből" fakadó veszélyekkel a legnehezebb megbirkózni, nemcsak szakmai ismereteim, személyes életem tanulságai is ugyanezt bizonyítják. Sajnos magam is későn döbbentem rá, hogy az Ó- és Újszövetségben fölrajzolt bibliai család – és az ott ajánlott családi szerepek betöltése – az egyetlen megoldás erre az öröklődő bajra, az egyetlen védelem az efféle "családi átkok" továbbélésével szemben. Én például csak öregségemre tanultam meg a Názáretinek engedelmeskedni. Ott ismertem fel ugyanis, hogy a szociálpszichológiai következtetések teljességének felismerésére és eredményes alkalmazására csak akkor lehetek képes, ha a zsidó-keresztény bibliai kinyilatkoztatást követem. Ha nem válogatok Ige és Ige között, s "ami írva van", azt próbálom követni. Olyan felülről kapott "használati utasításként", amely az embert a harmonikus élethez, a boldogsághoz és a boldoguláshoz tudja vezetni, s amitől minden lázadó-okoskodó eltérés katasztrofális következményekkel járhat.
Fekete János
2002. 08. 16. (VI/33)
