Céltalanságtól szenved sok magyar család. (Képünk illusztráció) Fotó: Somorjai L.
Szeretném hinni, hogy ő lesz a különféle színekben fellépett országos egészségmenedzserek közül az első, aki olyan ösztönzést kapott ezen az ismétlődő nemzetközi fórumon, hogy tetterősnek tűnő miniszterként végre nekilát, és felébreszti a halálos álomból a mindeddig béna társadalmat, s a nem kevésbé süket politikai vezetőinket. Ezt is, azt is rádöbbenti az alkoholizmus, pontosabban a mértékvesztő alkoholfogyasztás népünket sorvasztó következményeire. Hogy ő lesz az első egészségügyi miniszter, aki Csehák Judit próbálkozásaitól eltekintve, végre kész összefogni az évtizedek óta vészharangot kongató elkötelezett szakemberekkel. Azokkal a torkukat-tollukat mind ez ideig hiába koptató, s már-már megszállottnak tűnő orvosokkal, pszichológusokkal, mentálpedagógusokkal és szociológusokkal, az önsegítő szolidaritás és az istenhit alapján tevékenykedő kisközösségekkel, meg nem utolsó sorban az orruk hegyénél tovább látó közgazdászokkal, hogy közösen vethessünk gátat az alkoholizmus elleni védekezés és bajmegelőzés ostoba visszafejlesztésének, amely a rendszerváltás óta különösen jellemzi hazánkat.
Csak azt sajnálom, hogy erről a februári fontos tanácskozásról csak háromhónapnyi késéssel jelenhetett meg ez a hazai vészhelyzetet elemző, s tetteket sürgető beszámoló, és hogy nem merült föl a szaktárca vezetőjében az a gondolat, hogy társszerzőként ő maga is a "nevét adja" hozzá. Miért lett volna, vagy lenne ez fontos? Megmondom.
Mintegy két éve, még az ezredforduló előtt kapták kézhez a honatyák az ötödik statisztikai elemzést a főbb addikciók (az alkoholizmus, a dohányzás és a drogmániák) szerepéről a népességet sújtó betegségek gyakoriságában és a halálozásban. Ezekben a másodévente megjelenő kiadványokban – amelyeket 1998-ig úgy szerkeszthettem, mint a Józan Élet Szövetség forráshiány miatt megszűnt hetilapjának a sajátos "különszámát" – újra meg újra arra kerestünk választ, hogy milyen szerepet játszanak a szenvedélybetegségek a népesség fogyatkozásában. Mindmáig szó sincs róla azonban, hogy a feltárt összefüggésekre az illetékesek érdemben felfigyeltek, és adekvát ellenlépésekre szánták volna el magukat. Pedig a helyzet gyorsuló ütemben romlik, mert a rendszerváltás (ez idáig legalábbis) jelentős egzisztenciális elbizonytalanodással járt, és megnövelte mind a munkanélküliséget, mind a hajléktalanságot; a határokon pedig immár akadálytalanul átgyűrűzik az a sivár fogyasztói attit?d, amely a társadalmi anómiát nyers brutalitásával robbanásig feszíti, miközben a liberális gazdaságpolitika olyan anarchikus piaci viszonyokat eredményez, amelyben az egészségre káros élvezeti szerek termelése, behozatala és fogyasztása egyaránt ellenőrizhetetlen. Sőt, a reklámozásuk is szinte akadálytalan.
A társadalmi közeg már korábban is igencsak kedvezőtlen volt. Magyarországon több évtizedes trend, hogy a megkötött házasságok mintegy fele válással végződik. A házastársak együtt maradása sem tartós biztosíték azonban, mert a magyarországi férfiak egészségtelen életmódja és káros szenvedélyei miatt a várható élettartamuk csaknem egy évtizeddel rövidebb, mint a nőké, s a kétharmaduk nem éri meg a 65. születésnapját. Sok gyermek nő föl tehát apa nélküli csonka vagy módosult családban. A szülők, akik őrlődnek a megélhetési és érvényesülési gondjaik közt, ritkán érnek rá, hogy gyermekeikkel azok igénye szerint foglalkozzanak. Ha pedig belekeserednek vágyaik föladásába, és kudarcaik, megaláztatásaik terhétől meg-megfáradnak, gyakran egymást teszik ezért felelőssé. Nem csoda, ha menekülnek a kamaszok meg a csitri lányok az álszent hazugságok és üres intelmek, a részeg otrombaságok és hisztériás veszekedések "szülői házából", a tévére bambuló, töredezett látszatcsaládokból. A céltalanságtól sínylődők "erkölcsi válságából", ahogy Németh Sándor jellemzi a mai családok többségét. Nyilván ez a táptalaja az italozás és a narkómámor korai keresésének, az elcsavargásoknak, a galerihaveroknak, a diszkóbulik és játékautomaták bódító pótörömeinek. De ez a gyökere sok-sok elhamarkodott, felszínes szexuális kapcsolatnak és a hamarosan válással végződő meggondolatlan házasságok jelentős részének, meg jó néhány gyermek állami gondozásba kerülésének is.
Egyszerűen döbbenetes, hogy a hazai népességet (főleg a középkorosztályokat) most már minden esztendőben, mintegy negyvenezer fővel apasztó jelenség hátteréből mindmáig nem került be a társadalom és a politika látóterébe, amit a hét éve elhunyt
dr. Simek Zsófia – a korszer? alkohológia fáradhatatlan hazai szervezője – évtizedeken át szóban és írásban hangoztatott. Az a felismerése ugyanis, miszerint a májzsugor-halálozás, a sikeres öngyilkosság és a motoros járm?baleset jellegzetesen alkohollal összefüggő halálokain kívül nincs egyéb halálok, amelyben többen vesztenék az életüket hatvanéves koruk előtt, mint azt követően. Pedig ez a jellemző arány esztendőről esztendőre tovább romlik.
A kiemelt halálokok európai népességre standardizált halálozási adatai tekintetében hiba lenne a májzsugor-halálozásra korlátozni a korcsoportos vizsgálódást, mert az alkoholos italok mértékvesztő fogyasztása nemcsak a májat károsítja. A vezető halálokokban mindenütt tetten érhető a riasztó jelenség, hogy szinte minden vonatkozásban kirívó a középkorosztályú magyar férfiak veszélyeztetettsége. A hasonló életkorú feleségek is ezért vannak a jelenlegi trend alapján nyolc-tíz év özvegységre ítélve. Az utolsó ilyen statisztikai összefoglaló is megjegyzi, hogy semmi ok az önáltatásra: "Az alkoholos májcirrózissal kapcsolatos halálesetek 1996-ban és 1997-ben tapasztalt (minimális) csökkenése további tanulmányozást érdemel; eldöntendő, hogy valós tendenciáról vagy »statisztikai műtermékről« (az adatszolgáltatás torzulásáról) van-e szó."
A fő gondnak magam is a társadalmi háttér, a "szociális és erkölcsi gyökerek" elemzésének elhanyagolását és az addikciók okozta problémák közti súlyozás eltolódását tartom. A drogfogyasztás terjedése tény, de a fő (negligált) baj még mindig az alkohol, és alig esik szó az együtthatások (alkohol + nikotin, alkohol + drog) vizsgálatára irányuló törekvésekről. És sajnos nem kapnak nyilvánosságot a hazai háziorvosok legújabb vizsgálatai sem. Így többek között Dibusz László doktornak, a Balaton-felvidéki nyolc településen fölvett, öt évre visszatekintő vizsgálata sem, amely a 30 és 59 éves koruk között meghalt férfiak kórelőzményeit elemezte utólagosan, és amely e halálesetek mintegy kétharmada mögött bizonyítottan megtalálta az évekre visszanyúló túlzott alkoholfogyasztást. Mellesleg ez a vizsgálat is riasztóan igazolta az alkohológus szakemberek vészjelzéseinek jogosságát. A Füred környékén regisztrált "alkoholos" férfi halálesetek 90 százalékában ugyanis senki sem próbált szakszer? segítséget nyújtani a tragédiát megelőzően az alkoholfogyasztás mérsékléséhez vagy elhagyásához, legfeljebb csak az alkoholos szövődmények kerültek alkalmanként orvosi kezelésre.
Vezetőink már-már hagyományos politikai vakságát egyébként Mikola István elődjének az a "zseniális" intézkedése koronázta meg, amikor – lassan egy esztendeje már – az Országos Alkohológiai Intézet megszüntetését (beolvasztását) elhatározta. A Népszabadságban akkoriban azzal "dicsértem meg", hogy keser? gúnnyal "gratuláltam" a népességet sorvasztó alkoholizmus hazai leküzdéséhez, mert csak ez esetben lenne indokolt a speciális intézmény felszámolása. Ő akkor, egy hét elteltével, ugyanazon a fórumon válaszolt a kritikára, s talán ennek is betudható, hogy az ágazat elsorvasztásának az üteme azóta némileg mérséklődött. Mostani megjegyzéseimtől azonban több eredményt remélek.
Bízom benne, hogy a mégiscsak "megmenekült" Országos Alkohológiai Intézet képes lesz újra összehangolni, és támadásba lendíteni a családpusztulás elleni állami, társadalmi és szellemi erőket – ami nélkül a tartós védettség és siker, szerintem elképzelhetetlen. Képes lesz föltámasztani a minden megyében megfelelő hatáskörrel bíró Alkohológiai-Addiktológiai Állami Bizottságot, s támogatni fogja a civil szervezeteket harmonikus védekezésre késztető Józan Élet Szövetséget is. Nem utolsó sorban pedig lesz mersze ahhoz is, hogy szembeforduljon minden olyan szűk látókör? politikai erővel, amely a bibliai vezetésükhöz és megváltottságukhoz ragaszkodó hívő közösségeket – többek közt a Németh Sándor írásában említett Hit Gyülekezetét is – valamilyen gerjesztett "szektakampánnyal" ki szeretné rekeszteni a válságban vergődő családok és fiatal állampolgárok pozitív életfordulatáért végzett áldásos, nemzetmentő munkából.
Fekete János
a Józan Élet Szövetség
egyik alapítója
2001. 06. 09. (V/23)
