A műnépieskedő nyelvezet talán a kálvinizmus népi gyökereire akart utalni. Ő maga azonban nem azokon a gyökereken fejlődött, nem volt népfi. Ha valamit, a saját gyökértelenségét bizonyította vele. Torz szavak egy doktorált ember szájából. A tartalom is olyan volt, mint a "forma". Gyűlölethirdetés két nép ellen, templomban, ahol pár perccel előbb Jézus szavait olvasták fel valamelyik evangéliumból. És milyen méltatlan vádaskodás: az USA ellen, amely akkor semmit nem vétett a mi hazánknak, amely nem írta alá a trianoni szerződést! Még megvolt a diplomáciai kapcsolat a két ország között. A kormány viszonylag lojálisan beszélt Amerikáról. A főgondnok úr a politika elé rohant. Ilyen szellem kísértette meg a történelmi egyház egyik gyülekezetét a fasizálódó Magyarországon, a győztesnek látszó Hitler árnyékában. Persze, szélsőséges eset, helyi zavar, nem mindenütt hangzott fel ilyen, falak közötti mennydörgés, de tudjuk, például az irodalomból, hogy a szélsőség az átlagos valót nagyítja föl és teszi ezzel láthatóvá. Hatvan éve nem felejtem el akkori döbbenetemet. Nemcsak a templom és a harag stílustalan ellentmondása miatt, hanem mert akkor is a Nyugat volt számomra az egyetemes tájékozódás támpontja.
A mából visszatekintve még egy meghökkentő tényt észlelek: a "világhódítók" szidalmazásából hiányzott a számunkra valóban veszedelmes hódítónak, a Szovjetuniónak az említése. Miért? A szónoklat néhány héttel a szovjet–német háború kitörése előtt hangzott el. Berlin addigra már mindent előkészített a támadásra, de tudni róla nem volt szabad, a hazai sajtó változatlanul tisztelettudóan írt Sztálin birodalmáról, és kötelező volt hinni, hogy a Molotov–Ribbentrop paktum él. A főgondnok tehát pontosan igazodott a németek kívánalmához. Nyugat-ellenesség annak a "magyar egyháznak" a templomában, amely annyi segítséget kapott az angolszász Nyugattól, és amely évszázadokon át viaskodott a létéért egy gyarmatosító német hatalommal szemben.
Az Isten valóban nem engedte, hogy az "ángoj meg az ámerikai" legyen az úr. Pedig de sokan kívánták később, a háború után! Más hatalom alapított birodalmat a mi tájainkon. Nem tudjuk, ehhez mit szólt az izzó szavú istentiszteleti szónok.
A konfirmáció szertartása után a főgondok úr a gyülekezet vezető lelkészével és néhány presbiterrel elment a közeli vendéglőbe sörözni. Közben az asszonyok főzték otthon az ünnepi ebédet.
***
Nem a nosztalgia csábított emlékezésre, nem korai ifjúságomat akartam megidézni. Azért ültem az írógéphez, mert hatvan év múltán, egy másik évszázadban, anno 2001, megint hallatszik az a hang, nem is kisvárosi egyszer? templomban, hanem a református egyház fővárosi centrumában, emiatt a sajtó is észleli és továbbítja. A püspök ugyan nem mondja sem népies műnyelven, sem irodalmi nyelven azt a két nemzetnevet, de lelkész fiával és elvbarátaival együtt próbálja kitaszítani a magyar köztudatból az értékeket, amelyeket ma a Nyugat hittel vall, és amelyeket részben az angolszász példából ismert meg a mi népünk. Mostanában többször olvastunk róla a Hetekben. A május 12-ei szám közölte a lelkész fiú egyházközségéből kapott faxüzenetet:
"Shalom, ostoba vérszívó denevérek!
Attila Isten Ostora Kommandó." A sálom (ez lenne a szó helyes magyar írásképe), a Szentírásból ismert zsidó köszöntés, nyilvánvaló az antiszemita célzás. A "vérszívó" a nyilas retorikában a – szerintük zsidó – nagytőke állandó jelzője volt. A párt, amelynek a lelkész fiú országgyűlési képviselője, közismerten Nyugat-ellenes. ("Washington – Párizs / Brüsszel – Tel Aviv tengely".) A magyar politika jobboldalán általában is megfigyelhető több-kevesebb ideges Nyugat-ellenesség. Mennyi ebben a Horthy-"eszmeiség", és mennyi a kommunista ideológia öröksége – érdekes kutatási téma lehetne.
Semmi sem új a nap alatt? Évezredes igazság. De a mai homály mögül félénk világosság is látszik. Van védekező szó az eklézsiában, hírek szerint még a Dunamelléki Egyházkerületben is. Hatvan évvel ezelőtt százötven hívő még pisszenés nélkül hallgatta és a templomon kívül sem bírálta a főgondnok retorikáját. Ennyi újság azért van a magyar nap alatt.
Dr. Bán Ervin
nyugalmazott egyetemi nyelvtanár
2001. 06. 09. (V/23)
