Kereső toggle

A NATO nem lehet vesztes

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kérdés csupán az, hogy lesz-e béke, és mikor? A NATO és Milosevics között még
mélységes szakadék tátong, sőt az amerikai Kongresszusban sincs egyetértés. Igaz,
hogy Jesse Jackson lelkész a Clinton-kormány jóváhagyása nélkül, sőt figyelmeztetése
ellenére kieszközölte a három fogságban tartott amerikai katona szabadon bocsátását;
az is tény, hogy Jelcin hajlandónak mutatkozott a közbenjárásra, és elküldte megbízottját
Csernomirgyin volt miniszterelnök személyében Milosevics megpuhítására, de
mindezideig nem jött létre a megegyezés. Vajon mi húzódik a háttérben? Az egyre erősödő
ellenvélemények dacára továbbra is változatlan az ok: a szerb csapatok totális hadjáratot
indítottak az albánok ellen "nemzetiségi tisztogatás" ürügye alatt – írja New
York-i jegyzetében Márer György, az Amerika Hangja rádióadó magyar nyelv? adásának
volt főszerkesztője.



Menekültek sátortábora Macedóniában. Ok vagy következmény?
    Fotó: MTI

Ártatlan emberek ezreit, sőt tízezreit üldözték ki otthonaikból és tették földönfutóvá,
majd felégették falvaikat, városaikat. Történt pedig mindez a huszadik század legvégén.
Néhány évvel ezelőtt hasonló magatartást tanúsítottak Boszniában, idén a vérengzés
átterjedt Koszovóra. A veszélyt nemcsak az jelenti, hogy a háború átharapózhat más
térségekbe is, hanem van a dolognak egy másik hátulütője is. Jugoszlávia aláírta
a Helsinki Alapokmányt, amely még az albánok számára is biztosítja az emberi
jogokat. Milosevics és a szerb hadsereg pedig jelen pillanatban is lábbal tiporja ennek
a nemzetközi egyezménynek az előírásait.

Többen felvetik a kérdést: joga van-e egy védelmi jelleg? szövetségnek, mint
amilyen a NATO, ennek megakadályozására? A felelet – véleményem szerint – csak
harsányan zengő IGEN lehet. Hiszen mit tehet valaki arról, hogy kinek-minek és hová
született. Avagy talán ezeknek az embereknek világrajöttük előtt meg kellett volna kérdezniük
a hatalmon lévő, esetleg később hatalomra kerülő önkényúrtól, hogy rendben van-e
a szénájuk?

Voltaképpen minden józan gondolkodású ember elítéli a szerbek tetteit, de világszerte
uralkodik egy rossz szájíz amiatt, hogy a NATO eljárása nem egészen törvényes, mert
hiányzik hozzá az ENSZ jóváhagyása. Hát igen, kimondva így hangzik a dolog. No, de
miért nem szerezte meg? Nagyon egyszerű. A Biztonsági Tanács öt állandó tagja közül
akármelyik megvétózhat minden ilyen javaslatot, és az oroszok minden bizonnyal meg is
tették volna, sőt esetleg a kínaiak is. Ez volt az oka annak, hogy a NATO ezúttal nem
folyamodott a Világszervezet pecsétjéért.

A UPI amerikai hírügynökségnek adott interjújában Milosevics kénytelen-kelletlen
elismerte bűneit. A tudósító a következő kérdést tette fel: "Tagadja-e, hogy az
ön fegyveres erői kiüldöztek embereket az otthonaikból, és egész falvakat égettek
fel?" A válasz: "Nem vagyunk angyalok. De nem is vagyunk olyan ördögök, mint
amilyenné önök tettek bennünket. Sorkatonaságunk felettébb fegyelmezett. A félkatonai
szabadcsapatok más lapra tartoznak." Ezen a ponton megkérdezhetné az ember, mi
keresnivalójuk van ott szabadcsapatoknak, amelyeket a jugoszláv állam, illetve katonaság
nem tud megfegyelmezni. Vajon Jugoszláviában felborult a törvényes rend, és partizánegységek
cirkálnak, amelyeknek jogosítványuk van a szabad rablásra és gyilkolásra?

Milosevicsnek egyébként komoly tehetsége van ahhoz, hogy visszájukra fordítsa a
dolgokat. Éppen ő volt az, aki megszüntette Koszovó önkormányzatát, és most ő
nevezi terroristáknak a Koszovói Felszabadító Hadsereg tagjait, akik – más út nem
lévén – a fegyveres harc eszközét választották szabadságuk visszanyerésére. Az
is köztudomású, hogy az albánok Rambouillet-ban hajlandóak voltak aláírni az egyezményt,
amelyet Milosevics rúgott fel. Mind a NATO, mind az albánok mindent megkíséreltek,
hogy tárgyalásos úton rendezzék a koszovói viszályt. Most Milosevics vádolja
terrorizmussal mindkettőt.

Amit a jugoszláv elnök végképp nem akar elfogadni a NATO-javaslatokból, az a
fegyveres katonai békefenntartó erő, amely biztosítaná az albán menekültek visszatértét,
és a további nyugalmat a körzetben. Húzódozik továbbá a szerb erők kivonásától
is, holott jól tudja, hogy azok csak szítanák a viszályt. Szövetségesei, az oroszok
is egyetértettek abban, hogy az albán menekülteknek vissza kell térniük otthonaikba.
Jelcin balkáni megbízottja, Csernomirgyin volt orosz kormányfő a Clinton-kormánnyal
folytatott tárgyalásai során a héten már hajlandó volt elismerni a fegyveres békefenntartó
erők szükségét, amit egyesek "jelentős lépésnek" minősítettek. Miután
Csernomirgyin tanácskozást folytatott Annan ENSZ-főtitkárral is, már kedvezőbb színben
látta a dolgot, és így nyilatkozott: "Megbeszélések tárgyát képezi, hogy ezek félkatonai,
katonai vagy polgári erők lesznek-e. Mind Belgrádban, mind a NATO-ban meg kell lenni
ehhez a politikai szándéknak."

Az amerikai szenátus 78:22 arányban leszavazott egy indítványt, amely nyomást
gyakorolt volna Clinton elnökre a háború felgyorsítása érdekében. A határozati
javaslat előterjesztője, John McCain arizonai republikánus szenátor, aki benevezett a
versenybe pártja elnökjelöltségének elnyeréséért, majdhogynem gyávának nevezte
Clintont, és kijelentette: "Az Egyesült Államok elnöke kész elveszteni egy háborút,
ahelyett, hogy elvégezné a kemény és politikailag kockázatos munkát, és úgy vívná
meg a harcot, amint azt a világ legnagyobb nemzetének vezetőjétől elvárnánk, amikor
érdekeink és értékeink veszélyben vannak." Clinton elnök ugyanis ismételten kizárta
a szárazföldi csapatok bevetésének lehetőségét, és mielőtt Brüsszelbe, illetve Németországba
indult, hogy meglátogassa a NATO központját, majd az amerikai csapatokat, ismét méltatta
Csernomirgyin törekvéseit a háború befejezésére.

Miként értékelhetjük ezeket az eseményeket magyar vonatkozásban? Kevesebb mint egy
évtized leforgása alatt hazánk a Varsói Szerződés hidegháborús frontvonalbeli országából
a NATO háborús frontvonalbeli országává változott, és ez bizony nem kis megterhelést
jelent politikailag, gazdaságilag, katonailag és egyénileg egyaránt. Napokkal ezelőtt
a NATO üzemanyag-szállító gépei magyar támaszpontokról kezdtek felszállni, és rövidesen
harci repülők is onnan indulnak majd bevetésekre. Az országban aggodalom érzése lett
úrrá, és ha támogatásra is talál ez a harc, az nem tükröz lelkesedést. Magyarország
alig két héttel a háború kitörése előtt lépett be a NATO-ba, és hajlandósága a
szövetség támogatására haragot váltott ki Oroszországban is.

Bizony, a háború fenyegeti a magyar gazdaságot is, amely éppen felépülőben van abból
a pénzügyi érvágásból, amit a tavalyi orosz gazdasági válság okozott. Egyidejűleg
szembe kell néznie azzal a fejlődési lassulással, amely jelenlegi kereskedelmi
partnereinket sújtja Nyugat-Európában. Az elmúlt esztendőben gazdasági növekedésünk
aránya 5,1 százalék volt, és az idei várakozás is legalább 4 százalék, ami
Nyugat-Európáénak a kétszerese. A Budapesti Értéktőzsde, amelyet a múlt évben lefékezett
az orosz pangás, már kiheverte a visszaesést.

Van azonban az éremnek egy másik oldala is. A NATO-bombák lerombolták a három újvidéki
hidat, amelyeknek roncsai a Dunában hevernek, és bizony a Mahart forgalmát jó 20 százalékkal
lelassítja ez az úttorlasz. Pontosan ennek hatását érzi a Dunaferr Acélművek, mivel
most más szállítási útvonalat kell keresnie a vasérc számára, amely a
Fekete-tengerről a Dunán érkezett a kohókba. Többen attól tartanak, hogy a háború
negatív hatással lesz a turistaforgalomra is, amely az ország gazdaságának jó 9 százalékát
jelenti. Moszkva haragja pedig az olaj-, illetve földgázellátás csökkentéséhez
vezethet. A NATO-tagság persze fokozta Magyarország vonzerejét a külföldi befektetők
felé, ami sajnos csökkenhet, ha a beruházók a jelenlegi helyzetben nem találják eléggé
biztonságosnak a körzetet. Ennek jelei azonban egyelőre nem mutatkoznak.

Sajnos, jelenleg még arra sem lehet következtetni, hogy a béketörekvések a legcsekélyebb
sikerrel is járnának. Viktor Csernomirgyin 90 percig tárgyalt Clinton elnökkel, majd
azt követően több órán át Al Gore alelnökkel. Jóllehet az orosz megbízott már
nem ellenzi oly hevesen a fegyveres békefenntartó alakulatokat, Szlobodan Milosevics még
nem fogadta el a feltételeket, ha kissé már alább is adja. Amerikai hivatalos körök
úgy vélik, hogy nem várhatunk csodákat, mivel a tárgyalások egyelőre csak módszerekről
szólnak, nem a békéről. Egy magas rangú amerikai kormányszemélyiség, aki részt
vett a tanácskozásokon, így nyilatkozott: "Mi nem folytatunk tárgyalásokat
Oroszországgal a balkáni békéről. Ha ezt tettük volna, már sikerről beszélhetnénk.
A nehézség Milosevics. Az oroszok nem tudnak döntő befolyást gyakorolni rá, nem is
beszélnek döntő befolyásról. Megpróbálnak azonban segíteni. Megkísérlik, hogy véget
vessenek ennek a viszálynak."

Reméljük a legjobbakat. Az aggodalmat azonban nehéz lenne eloszlatni két kérdésben:
mi történik, ha a NATO mégis a szárazföldi erők bevetése mellett tör lándzsát,
vajon be tudja-e tartani Orbán miniszterelnök azt az ígéretét, hogy magyar csapatok
nem fognak csatlakozni a szövetség erőihez? A másik, hogy mi lesz a vajdasági magyarság
helyzete egy ilyen esetben. Nem különösebben biztató lehetőség az sem, hogy Bulgáriához
hasonlóan a mi országunk területére is lezuhanhat esetleg néhány eltévedt vagy
rosszul irányzott rakéta, hiszen a hivatalos brüsszeli értékelések szerint is az
eddig kilőtt 6 ezer rakétából csupán 85 százalék találta el a kijelölt célt...

Olvasson tovább: