Kereső toggle

Tollhegy

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tisztelt Szerkesztőség!



Érdeklődéssel olvastam a koszovói válság történelmi és vallási hátteréről szóló
cikküket ("Koszovó, a szerb Jeruzsálem", Hetek 1999/10.szám). Bár az írás valóban
jól érzékelteti a balkáni problémák mögött meghúzódó évszázados ellentéteket,
a valóság véleményem szerint ennél árnyaltabb. Az igaz, hogy a szerb politikai élet
egyik középponti eleme a kisebbségek ügye, de ebben nem kizárólag a szerbek a negatív
szereplők. A koszovói probléma hamarabb elkezdődött, mint a bosnyákok üldözése.
Slobodan Milosevics politikai pályafutása a nyolcvanas évek közepén kezdődött, ő
volt az, aki Koszovóban elsőként élezte ki a nemzetiségi kérdést, amikor 1986-ban
egy tüntetést szerveztek a helyi pártvezetők tanácskozása ellen. Ezen Milosevics is
részt vett. A tüntetésnek etnikai jellege nem volt, a rossz helyzet ellen folyt a
demonstráció. A tömeget nem sikerült feloszlatni még rendőrségi segédlettel sem,
ezért személyesen Milosevics utasítására parancsot adtak ki a fegyverek használatára,
azzal a kikötéssel, hogy csak albán nemzetiségűre szabad lőni.

A feszültség már ekkor megvolt a két nép között. Tény, hogy a szerb lakosság, ha
volt lehetősége rá, akkor elköltözött a rossz gazdasági helyzetben lévő tartományból,
de ez főleg az értelmiség körében volt jelentős folyamat, akik máshol könnyebben
kaptak munkát. A szerb falusi lakosság a városokba települt, és ennek nem gazdasági
okai voltak, mert a városokban sem volt munka. Itt azt is meg kell jegyezni, hogy a mai
balkáni országokban a vidéki élet egyszerűen az élelmiszerhez való jutást
jelentheti. A mai szerb gazdaság nem működik, a legnehezebb sorsa a nagyobb ipari
jelleg? városok lakosságának van. Mégis sok helyen az etnikai feszültség annyira kiéleződött,
hogy inkább a katonaság által jobban védett városokba települtek át. Sokszor az albán
etnikum ezt tudatosan ki is használta, nem egy olyan település vált így etnikailag
homogénné, amelyben előtte egyértelműen szerb többség volt. Ezen a területen
kellett először a szerb hatóságoknak nagyobb katonai jelenlétet biztosítani.

A nyolcvanas évek elejétől rendszeresek voltak a katonai beavatkozások. Itt a lakosság
már régóta tudta mit jelent a fokozott katonai jelenlét, a kijárási tilalom és sok
más megszorítás. Történelmileg ez a terület valóban nagyon fontos, és nem csak Lázár
szerb fejedelem meggyilkolása miatt. Koszovó volt az a terület, ahol a szerb királyság
megalakult, a szerb kultúra és történelem kiindulási helye. Ezt a területet foglalták
el a törökök a rigómezei csata után, amelyben Lázár is meghalt. Ez ugyan a középkorban
történt, de a terület nem vesztette el fontosságát.

Még fontosabb lett a terület a második világháború után, mert az új állami
berendezkedésnek is szüksége volt a történelem hangsúlyozására. Tito Jugoszláviája
nem oldotta meg a nemzeti feszültségeket. Európának ezen a részén az uralkodó
nemzetek mindig etnikailag tiszta államokban szerettek gondolkozni. A kisebbségi kérdést
úgy kezelték, mintha nem lenne kisebb létszámú más nemzetiség is az adott területen,
és így, mivel nincs, nem is kell vele foglalkozni. Az albánok valóban nem szlávok,
vallásuk szintén nem a területre jellemző pravoszláv görögkeleti, hanem muzulmán.
A terület tagolt, hegyes, nagyüzemi mezőgazdasági termelésre sem alkalmas. A fő
lehetőség az állattenyésztés, amely alatt azonban nem iparszer? gazdálkodást kell
elképzelni, hanem hagyományos pásztorkodást. A területen (nemcsak a jugoszláv belügyminisztérium
adatai szerint) a szerb és albán lakosságon kívül élnek montenegróiak, macedónok,
cigányok és muzulmán szlávok. Az arány körülbelül 70:30 az albánok javára, de ha
nem vallási alapon tekintjük a helyzetet, akkor a viszony fordított. Ez egyúttal azt
is jelenti, hogy Koszovóban nem kizárólag albán–szerb ellentétről van szó.

Tisztelettel:

Markovics András

Budapest

Olvasson tovább: