Kereső toggle

Tollhegy

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Olvasóink véleményének mindig szívesen helyt adunk, de helyszűke miatt
kénytelenek vagyunk leveleiket szerkeszteni, illetve rövidíteni. Továbbra is várjuk
észrevételeiket.

Olvasói levél a Trabant védelmében

A kispénz? emberek nevében szeretnék egy szerény észrevételt tenni az év végi
HETEK-ben egy amerikai újságcikk alapján közreadott gúnyirathoz. Abban ugyanis arról
tájékoztatnak bennünket, hogy műszaki mutatói alapján az Egyesült Államokba be sem
engedték a Trabantot. Nem kétlem, hogy az óceán túlsó partján így vélekednek.
Csakhogy az átlagos hazai kereseti viszonyok még inkább eltérnek az USA-beliektől,
mint a Trabant például a Fordtól. Az itteniekhez viszonyítva sajnos még a Volkswagen
sem tekinthető "népautónak", és ennek a szerepét – ha Európában már nem is
gyártják – mind a mai napig a világháború előtt kifejlesztett kétütem? DKW
NDK-s utódja, a toldozott-foltozott Trabant tölti be hazánkban. A csúfondáros cikk
kapcsán azonban akaratlanul is Cyrano orr-monológja jut eszembe, aki hasonlatok egész
sorát költötte messze kémlelő arc-periszkópjáról, de azt rossz néven vette volna,
ha erre más merészkedik. Mi, trabantosok is – amikor nyakig olajosan szerelgetjük
(nem autónkat, csak kocsinkat) – joggal szidjuk ezt a csodamasinát, s nevezzük
"nagyhangú, motorkerékpár-hengerekre szerelt füstokádó szappanosdoboznak". De
azt mi sem szeretjük, amikor teszem azt egy Mercedesből fitymálnak bennünket…

F.J.

(Cím a szerkesztőségben.)



Tisztelt F. J.!

Először is szeretném megköszönni Önnek, hogy észrevételeivel megkereste
szerkesztőségünket. A kispénzűek védelmében kelt bátor állásfoglalását
azonban, mint nemrégiben még feltörekvő kispénzű, nem mindenben osztom. Szerintem
például az – egyébként súlyosan környezetszennyező – Trabant Magyarországon
már – szerencsére – egyáltalán nem népautó. Sokkal inkább a Suzuki, vagy a
hasonlóan kedvező törlesztőrészletre megvásárolható más japán, koreai autók.
Véleményem szerint az integráció sem lesz egyszer? a jó öreg modellel. Jómagam
egyébként szintén voltam Trabant-tulajdonos, és jelenleg sem Mercedesből figyelem a
Trabantokat, de mint volt Cyrano, bizony első kézből tudom, hogy szilveszteri cikkem
nem tartalmazott túlzásokat. Célom nem az érintettek megalázása, hanem a
szórakoztatás volt. Mint szép jövőre vágyó ember, remélem, hogy nemsokára a
"mi, trabantosok" önmeghatározás kikopik a magyar emberek éntudatából. Ha
kispénz? is az ember, nem tartom előrevivőnek azt, amikor lelkileg is azonosul ezzel.
Innen a humoros stílus.



Tisztelettel: a szerző


Tisztelt Szerkesztőség!

Kezdettől fogva olvasója vagyok ennek az újságnak, és nagyon meg vagyok elégedve.
Az egyre színvonalasabb számokban hetente megtalálom azokról a témákról szóló
írásokat, melyek engem érdekelnek. Amiről most véleményemet szeretném leírni, már
többször megjelent a lap hasábjain különböző megvilágításban. Legutóbb Polgár
Péter Szabó Ibolya Annához intézett levelében.

A szerepjátékkal és az okkultizmussal mintegy három és fél éve szakítottam
véglegesen. Előtte gyűjtöttem a kalandjáték-könyveket, és másfél évig
játszottam a Túlélők Földje (TF) nev? levelezős szerepjátékkal.

Mint minden rendes tizenéves fiatal, én is izgalmakra vágytam. Így bukkantam rá –
sajnos – az okkultizmusra. A kalandkönyvek segítségével kiléphettem az unalmas
hétköznapokból, és egy izgalmas történet szereplőjévé lehettem. A TF volt a
következő lépcsőfok. Lehetőségeim bővültek, kialakíthattam egy karaktert, mely a
fehér mágia segítségével az "igazságért" harcol. Az okkultizmus rejtélyes
világába is mélyebb bepillantást nyerhettem. A karakterem magányos hős volt, az
életben is egyedül éreztem magam. Nagy nehezen összebarátkoztam két játékossal.
Közös témánk a TF volt, mely a szabadidőm nagy részét lekötötte. Akaratomon
kívül egyre agresszívabbá váltam. Ezt igyekeztem visszafojtani, így csak a
feszültség nőtt bennem. Kényelmetlenül éreztem magam az emberek között,
családomtól is elhidegültem. Betegesen sokat járt a fejemben a világvége, az egész
élet kilátástalannak tűnt. (Érdekes megjegyezni, hogy a TF egy kiégett bolygó
túlélőiről szól.) A valóságból csak a rosszat láttam, de azt hatványozottan. Ez
elől próbáltam a játékba menekülni. Gyűlöltem az embereket, amiért tönkreteszik
környezetüket.

Akkoriban nem lehetett szerepjáték-ellenes felszólalásokat hallani. Ennek ellenére
arra az elhatározásra jutottam, hogy abbahagyom. Az egyik frissen szerzett barátommal
közösen szálltunk ki. Az ő távozása megdöbbentette a többi játékost, engem
egész addig szinte nem is ismertek. Mivel én voltam a kezdeményező, fejemhez vágtak
néhány érdekes vádat, melyek hűen tükrözik, hogy mennyire komolyan lehet venni a
szerepjátékot. Ezek közül a legérdekesebb így hangzott "Megölted Igazságos
Mátyást!". Igazságos Mátyás a barátom karakterének neve volt.

Szó szerint mély álomból való ébredésként éltem át a játékkal való
szakítást. Kitisztult a fejem, minden világosabb lett. Rájöttem, hogy a másik
szerepjátékos barátomat nem is ismerem igazán, csak a kitalált karakteréről tudok
szinte mindent. Próbálgattam kérdezgetni, de csak rövid, tömör válaszokat kaptam.
Igyekeztem mindenféle témát feldobni, barátságunk mégis gyors iramban ellaposodott,
végül teljesen megszakadt.

Játék nélkül egyre boldogabb vagyok. A családommal ismét jó a kapcsolatom.
Értelmes célja van az életemnek. Igazi barátokat kaptam, megtanultam szeretni és
értékelni az embereket. Hálás vagyok, hogy időben megszabadultam az okkultizmustól.
A titokzatos természetfelettivel való játék ugyanis valóságos veszélyeket rejt
magában. Az elején jó poénnak tűnik, ez továbblépésre készteti az embert. Közben
lassan, észrevétlenül belegabalyodik egy hálóba, mely egyre csak húzza lefelé. Azt
hiszed, kapsz tőle valamit, de valójában az életedet követeli.

Talán van, akit meglep, hogy a játékról és az okkultizmusról ennyire egy síkon
beszélek. Ennek az az oka, hogy minden szerepjáték, amivel találkoztam, okkult
praktikákra épül. Gyakorlatilag ez adja a vonzerejüket. Valóban, ahogy Bob Larson
fogalmaz a Sátánizmus cím? könyvében, a szerepjáték kitűnő gyakorlópálya az
okkult vallásokban való tényleges elmélyedéshez.

A nagy szakítás óta többször találkoztam játékosokkal. Bár a tünetek nem
teljesen egyformák, erősségük is személyenként más és más, a szerepjáték káros
következményei mindannyiuk életében fellelhetők. Polgár Péter szavai nem voltak
újak számomra. A fent elmondott tapasztalataimra sok esetben kaptam ugyanezeket a
válaszokat, néhányszor agresszívebb formában is.

Egyetértek Szabó Ibolya Annával. Nem a szerepjáték az egyetlen veszélyforrás a
fiatalok számára, ez csupán egy a sok közül.

További sikeres folytatást kíván az újsághoz

Zsámboky Gyula


Tíz mondat

1997 tavaszán a hazai katolikus egyház és néhány más testület megemlékezett
Prohászka Ottokár székesfehérvári püspökről halálának hetvenedik évfordulója
alkalmából. Most ismét idézhetnénk emlékét, a kétszer hetvenes évfordulón:
száznegyven éve született – 1858 végén. Ennek az évfordulónak a közeledése
miatt néztem át nemrég a püspök néhány művét. Nyelvész vagyok, és a
szövegekből akartam közvetlenül megismerni azt, amit eddig olvastam róla.

Az Új Misszió Miskolcon szerkesztett katolikus hitbuzgalmi lapban pár éve megjegyezte
valaki, hogy némelyek véleménye szerint Prohászka nem volt magyar. A szerző rögtön
hozzátette, hogy ez nem igaz. Tudomásom van róla, hogy a neves katolikus író és
kritikus, Rónay György elmarasztalóan nyilatkozott a Prohászka-írásokról, de ő a
tartalom felől közelítette meg őket, abból vezette le a nyelvezetre vonatkozó
észrevételét is.

Három Prohászka-könyvből kiírtam tíz, szerintem jellegzetes mondatot, és megkértem
öt magyar szakos középiskolai tanárt, hogy ezeket értelmezze és írja át
elfogadható magyar mondattá. Összesen tehát ötven mondattranszformáción
kísérletezhettem. Valamennyi mondat szintaktikailag teljes, fontos mondatrész egyikből
sem hiányzott. Jellemzés céljából ide írok néhányat: "Föl akarom most érteni a
modern ember pszichológiáját, mely a kereszténységgel szemben új elhelyezkedést
keres." – "Veszedelmes dolog a kötelezettséget körmönfont distinkciók s
ügyvédi fogásokkal ledisputálni." – "E békóktól szabadulva a történelmi
alakulások paragrafusaiból és kosztümjeiből kiosonva arra kell állnunk, ami a
lényeg." Magyar helyességük megítélését az olvasó nyelvérzékére bízom. A
mondatokat a Diadalmas világnézet, a Soliloquia cím? művekből (Szent István
Társulat kiadásai) és a Harmatozzatok elmélkedéssorozatból (Szent Gellért Egyházi
Kiadó, 1991.) írtam ki.

Az ötven értelmezés a következőképpen csoportosítható. Az idézetek helyes
megértésére, elfogadható magyarról magyarra történt fordítására tíz példát
(20 százalék) találtam. Kilenc esetben a kollégák csak úgy boldogultak, hogy az
értelmet eltérítő változtatással fordítottak. Ugyancsak kilenc esetben
félreértették a szerzőt, vagyis a mondatot nem értették meg. Huszonkét esetben (44
százalék) nem tudtak mit kezdeni a feladattal. Ebből tizenhatban az átírást
vízszintes vonallal helyettesítették, hat esetben pedig a lefordított mondat
értelmetlen volt. Összesen tehát 62 százalékban nem találták meg az összerótt
magyar szósorozat értelmét, illetőleg helyes magyar megfogalmazásának formáját.

"Le style c\'est l\'homme", azaz "a stílus maga az ember" – mondják a
franciák. Úgy tanultuk: "nyelvében él a nemzet". A magyart mint idegen nyelvet
bárki megtanulhatja, s néhány ismert külföldi (főleg nyelvész) olyan jól
megtanulta, hogy második nyelve lett; magyarul is publikálnak, és sokkal jobb nyelvi
minőséggel, mint Prohászka. De véleményem szerint a magyarnak mint anyanyelvnek a
birtoklása a nemzethez való tartozás feltétele.

Bizonyosan a nyelvészek is így tartják. Azért kell határozottan kimondanunk, mert a
politikai front egyik-másik szakaszán nem tartják perdöntőnek az identitás
szempontjából az anyanyelvet, ezt észlelni lehetett régebben is, megfigyelhetjük ma
is. Különös, hogy akik így gondolják, vagy akiknek a nézeteiből következik,
nemzetinek, "nemzeti elkötelezettségűnek" vallják magukat. Természetesen ennek
politikai vagy világnézeti okai vannak. (Prohászka németül levelezett a szüleivel.)

A katolikus, vagyis "egyetemes" egyházról lévén szó, a püspöki kinevezés
önmagában nem ítélhető el. Róma első püspöke nem volt római, a mai sem olasz. Az
a baj, hogy a püspököt nacionalista csoportok használták, illetőleg használják
lobogóul, s erre ő maga is okot szolgáltatott. Nem kifogásolható az sem, hogy a
magyar hívekhez is akart szólni. (Írásainak tartalmi elemzése nem tartozik erre a
cikkre.) De úgy járt volna el helyesen, ahogyan Otto von Habsburg tette, aki németül,
azaz anyanyelvén írta meg cikkeit, s a magyar sajtóközönség számára való
közvetítést fordítóra bízta. (Úgy tudom, Sauvageot professzor, a finnugor
nyelvészet kiváló francia mestere nem publikált magyarul.)

Mint magyar szakos tanár, nem ajánlanám tanítványaimnak, hogy a Soliloquia vagy a
Diadalmas Világnézet lapjairól stílust tanuljanak.

Bán Ervin

Olvasson tovább: