OLVASÓI LEVELEK

Egy meg egy

A parlament – igazodva a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti megállapodásban foglaltakhoz – a múlt év szeptemberében módosította a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvényt. Arról van szó, hogy minden adózó állampolgár jövedelemadójának egy százalékáról rendelkezve dönt, hogy az összeget mely – a köz céljait szolgáló – szervezet, intézmény, alapítvány, állami alap javára ajánlja fel. 1998-tól további egy százalékot lehet adományozni a bejegyzett egyházak valamelyike számára. Érdemes élni a lehetőséggel, mert jelentősen növelhető az általunk fontosnak tartott tevékenység támogatottsága. De nem csupán ezért: végre polgárnak érezhetjük magunkat, akiknek beleszólásuk van abba, hogy mire költik a pénzét. A jövedelemadó 1+1 százalékának elosztása nem más, mint egy olyan népszavazás, amely megmutatja a törvényhozók számára, hogy az adófizetők mit tartanak fontosnak. Nem úgy mutatja meg, hogy az oktatást szembeállítaná az egészségüggyel vagy a környezetvédelmet a kultúrával, hanem lehetővé teszi a kategóriák közötti és a kategóriákon belüli értékarányok felmérését. A törvénymódosításnak köszönhetően a befizetők száma és a befizetett összeg mértéke lehetőséget teremt az egyházak támogatottságának, egymáshoz való arányainak megismerésére. Így kiderül, hogy az állami költségvetés "vallási közösségek támogatása" címszó alatt szereplő több milliárd forintnyi tételen belüli felosztása egybeesik-e az adózók akaratával.

Horváth László Veszprém

Ki lesz itt az elnök?

Már nagyon keveset kell aludni 1998. február 21-ig a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének megválasztásáig. A focit kedvelők körében felfokozott a várakozás, csak az 1998. május 10-ei parlamenti választásokhoz hasonlítható. Igaz, ez nem bír olyan jelentőséggel az ország életében, mint az utóbbi, de mi focirajongók, sokat várunk ettől. A több mint féltucat jelölt közül nekem Grenczwein Ferenc, Kovács Attila és dr. Izsó Ignác programja és elképzelése tetszik. Grenczwein és Kovács vállalkozók, de Izsó válogatott labdarúgó volt és így testközelből ismeri labdarúgásunk "gyógymódját". Kovács és Grenczwein sportklubokat irányítottak, ahol a siker nem volt ritka vendég. Mindhármuk elképzelésében az a vonzó, hogy gyökeres, radikális átalakulást akarnak. Én teljesen osztom Mezey György, Both József és Bicskei Bertalan szakemberek azon elképzeléseit is, hogy az utánpótlásnevelés a döntő: a szakedző az óvodás kortól a focicsapatba kerülésig nevelje a rábízott fiatalokat. A labdarúgó-szövetség alkalmazzon serdülő, ifi, utánpótlás és felnőtt szakedzőket, akik az ország legjobb és legrátermettebb labdarúgóit válasszák ki tudományos módszerek segítségével. A szakképzésben is változást eszközölnék. Oktatói minősítéssel kizárólag járási vagy budapesti III. és IV. osztályú felnőtt csapatokhoz, középfokú végzettséggel megyei I., II., illetve BLSZ I-II. osztályú felnőtt csapatokhoz engednék edzőket. NB III-tól NB I-ig, valamint az utánpótlás csapatokkal kizárólag főiskolát végzett szakedző foglalkozna. Az MLSZ ellenőrzési kötelességeit is megszigorítanám. Ma általában csak a negatív jelenségeket emlegetik példaként, pedig most is van, amire büszkék lehetünk. Ilyen például a Diósgyőrben, a Vasasban és az Őrbottyáni KSK-ban – amely a megyei II. osztályban szerepel – végzett kiváló nevelői munka. Reméljük, hogy a következő évtizedekben főleg ezek a sikerek lesznek a jellemzőek labdarúgásunkra, amit a FIFA országok közötti rangsora is igazol majd.

Kelemen György Tatabánya

Kicsi a Bors, de erős. Erősen csípi is az orromat. Persze nem Bors Máté – alias Sztankay István – zömök férfiassága zavar. Hát akkor mi? A történet meglehetősen egyszerű, mondhatni bugyuta, tehát kiválóan alkalmas tévésorozat alapanyagául: néhány egyszer? magyar katona – meg egy értelmiségi – orosz hadifogságba esik az első világháború során, majd hazakerülve a Tanácsköztársaság forgatagában meggyőződéses kommunistává érik. Természetesen számos ellenféllel küzdenek meg – hadd lőjem le a poént: sikeresen –, közülük különösen mulatságos a kommunisták két ádáz, ám állandóan felsülő ellensége: Oszi és Dezső. (Dezsőt később a Tanú cím? filmben ölik meg és készítenek belőle hurkát, kolbászt – bár lehet, hogy az egy másik Dezső.) A zavaró alighanem a film időzítése: 1998 a választás éve, a sorozat tanulsága – melynek lényege, hogy a baloldaliság az egyetlen vállalható magatartás – sajátos módon épp a választási kampányra esik. Véletlen, avagy tudatosság? Még bizonytalankodunk. De ha májusig feltűnik a képernyőn a Tenkes kapitánya – aki persze szintén egy baloldali értékeket képviselő szabadságharcos –, akkor nyugodtak lehetünk: a közszolgálati tévébe már visszatért a 3,60-as kenyér kora.

Korándi József Budapest

Tisztelt Szerkesztőség

Nemcsak saját és családtagjaim, hanem barátaim véleményét is szeretném közölni. Az első lapokat jónak, a cikkeket érdekesnek találtuk. Egyöntet? az a vélemény, hogy ha ezt a színvonalat tartani, vagy ha még javítani is tudják, kétségtelenül sikerük lesz. Talán szabad megjegyezni, hogy kissé visszafogottabb vagy kevesebb izraeli cikk és több olyan hazai téma, amely más lapokban alig szerepel, még fokozhatná az érdeklődést. Pl.: a szakszervezetekről, de nem a vezetőkről, hanem a közvetlen munkahelyeken tevékenykedőkről, vagy a multinacionalista vállalatoknál dolgozókról – nem a menedzserekről –, de a gyorsétkeztetők fiataljairól, a Cora és a Metro és más áruházak pénztárosairól stb. szívesen olvasnék. Érdekes lehet az arab–izraeli viszonyt ténylegesen befolyásoló, háttérben munkálkodókról (pl.: Khadafi és csapata), vagy az amerikai kisegyházakról, a különböző nagyegyházak állami, pénzügyi befolyásának növelésére tett mai kísérletekről egy-egy cikk. Remélem, észrevételeinkkel is segítségükre lehettem, egész családommal együtt üdvözöljük Önöket.

Hajós Tibor Budapest