Kereső toggle

Vita az alapjövedelemről

Csodaszer vagy áfium?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Évszázadokkal ezelőtt még komplett idiotizmusnak, fantazmagóriának, rosszfajta utópiának tartották, ma már viszont több nyugati, fejlett országban bevezetnék, de minimum népszavazást tartanának róla. Ez a feltétel nélküli alapjövedelem intézménye, amely ha valahol tényleg megvalósul, akkor minden bizonnyal az évtized legnagyobb közgazdasági emberkísérletének lehetünk majd szemtanúi.

Az alapjövedelem iránti érdeklődés felfutását és támogatóinak növekedését mi sem mutatja jobban, mint a témának szentelt honlapok és blogok elszaporodása. Angol nyelven a basicincome.org nevű gyűjtőoldal látszik leginkább naprakésznek, míg magyar nyelven – a főként német forrásokra támaszkodó – alapjovedelem.hu oldal szolgálhat egyfajta kiindulópontként.

Az angol nyelvű oldal üzemeltetője az 1986-ban alakult európai BIEN, azaz a Basic Income Earth Network nevű szervezet. (A BIEN egyébként aktív kongresszus-szervező is: idén júliusban a dél-koreai Szöulban gyűlnek majd össze a témával kapcsolatos friss fejlemények megvitatására.)

Az aktuális hírekből kiderül, hogy a kanadai Kingston önkormányzata elsőként áll készen az általános alapjövedelem bevezetésére az országban, a finn kormány pedig már jó ideje egy több éves kísérleti periódus előkészítésén fáradozik (jelen állás szerint két évre 20 millió eurót különítettek el erre a célra, a startpisztoly pedig 2017-ben dördülne el), míg Svájcban június 5-én tartanak népszavazást a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséről. Az előzetes felmérések szerint a javaslat helyeslői legmagasabb arányban a francia ajkú lakosok (50 százalék), míg elutasítói leginkább a németajkúak (62 százalék). Az olasz ajkú szavazótábor pedig valahol a kettő között helyezkedik el – legalábbis a legutóbbi, 20 ezer fős közvéleménykutatás szerint.

Svájci vagy finn modell?

Az alapjövedelem szükségességéről folytatott viták tulajdonképpen a munkaerőpiac működéséből fakadnak.

A munkaerőpiac összeköti a munkaerőt a tőkével, de szociális (újraelosztó) rendszerként már nem olyan hatékony. Sőt! A technológiai fejlődés tovább rontott a helyzeten: némely munkatípusok bérnövekedése ugyanis az utóbbi évtizedekben lelassult, míg a tőkéből származó jövedelem aránya megnőtt. Sokak szerint a feltétel nélküli alapjövedelem kérdése a 21. század egyik legfontosabb monetáris dilemmája lehet, politikai beállítottságtól függetlenül. Mert például (csakhogy a kérdés egyik aspektusát említsük), ha az Európai Központi Bank a jelenleg is népszerű  eszközvásárlásaival teremtené elő azt a bizonyos, alanyi jogon járó alapjövedelmet, akkor közvetlen módon tudná növelni az alacsony fogyasztást és elkerülné a költséges és fájdalmas adóemeléseket is.

A téma egyik szakértője és a német Der Spiegel újságírója, Florian Diekmann kétféle megközelítést különböz-tet meg a cikkeiben: a humanistát és a neoliberálist. Az előbbi vezérgondolata, hogy a fix alapjövedelem elsősorban szabad választást biztosít az emberek számára, míg az utóbbi szerint a fix alapjövedelem inkább a tradícionális társadalombiztosítási rendszer és a szociális bürokrácia felszámolásának az eszköze. Míg a svájciak inkább a humanista megoldás felé hajlanak, a finnek a neoliberális modellt valósítanák meg.

Németország esetében - ahol szintén komoly támogatói bázisa van a témának - az említett svájci modell havi 1 500 eurós jövedelmet jelentene fejenként, míg a finn modell alapján havi 664 euró is megtenné - írja Diekmann. Így a megvalósítás éves költsége az előbbi esetében 1,2 billió(!) euró volna, míg az utóbbi esetében „csak” 530 milliárd. (A jelenlegi német lobbi egyébként többnyire havi 1000 euróról beszél, ami éves szinten 850 milliárdot jelentene.)

De mit mondanak erre a szkeptikusok? Honnan lesz erre pénz, ha nem adóemelésekből? Fix juttatás mellett kinek lenne kedve egyáltalán dolgozni? A svájci szavazók esetében egy felmérés azt mutatta, hogy mindössze 2 százalék hagyná ott végleg a munkaerőpiacot, ha fix alapjövedelmet kapna. Németországban pedig a 29 éves anti-kapitalista blogger, Micheal Bohmeyer egyedülálló kezdeményezése hozott hasonló eredményeket. Bohmeyer - saját, megélt példájából szerzett tapasztalatait alapul véve - 2014-ben kiválasztott 39 jelent-kezőt, akik - önkéntes adományokból finanszírozva - egy évig havi 1000 euróból élhettek. Ezek után a tesztalanyok többsége arról számolt be, hogy sokkal nyugodtabban aludt éjjel, kevesebbet aggódott és több ideje jutott a családjára is. Az állását mindössze egy ember hagyta ott: egy olyan személy, aki a call center-beli munkája helyett inkább átképezte magát tanítónak. Egy másik alany életéből pedig annyira eltűnt a stressz, hogy elkezdett meggyógyulni a krónikus betegségéből.

„A leggyakoribb adomány a 33 euró volt, ami egy napi jövedelemnek felelt meg” - írta az esetről anno a Los Angeles Times. A kísérletben résztvevőknek előzetesen nyilatkozniuk kellett arról is, hogy mihez kezdenek majd a szabadságukkal. Volt, aki a gyerekeivel akart több időt tölteni és önkéntes munkára vágyott. Más pedig vállalkozni szeretett volna: új munkaerőt felvenni és biozöldségeket termeszteni.  Mindössze egyvalaki volt, aki az első havi jövedelmét elbulizta a haverokkal. Mindezek ellenére a helyi politikai elemzők nem tartják valószínűnek a közeljövőben a feltétel nélküli alapjövedelem németországi bevezetését - írja a Los Angeles Times.

Thomas Paine nyomdokain

Habár nemrég már a Szilícium-völgyben is felfigyeltek a feltétel nélküli alapjövedelem gondolatára, az Amerikai Egyesült Államokban most éppen az az Andy Stern vette szárnyai alá a témát, aki maga 15 évig volt az egyik legnagyobb szakszervezet (SEIU) vezetője, ám 2010-ben lemondott a posztjáról. Közölte: „elveszítette azt a képességét, hogy megjósolja a munka jövőjét” , olyan hektikusan változnak a gazdaság folyamatai. Nagyobb kérdések felé fordult inkább: „ha valóban jóval kevesebb munkahely és kevesebb végezhető munka lesz a jövőben, vajon hogyan élnek majd akkor az emberek, hogyan töltik majd az idejüket és hogyan találják meg az életük értelmét?” – írta búcsúzóul a blogbejegyzésében, ahová egyébként a Világbank vendégírójaként posztolt. Rossz nyelvek szerint azonban csak egy zsíros kormányzati állás bírta rá a váltásra. Lényeg, hogy az Obama-adminisztrációhoz közel álló demokrata szakember most azon fáradozik, hogy minden amerikai állampolgárt havi 1000 dollárhoz juttasson - írta nemrég a Financial Times. „A globalizáció tönkretette a kétkezi munkát, a technológiai fejlődés pedig most a szakmákat veszélyezteti. A középosztály nem immunis többé.”

Andy Stern szerint ez a havi 1000 dollár per fő hatékonyabban bírkózna meg a szegénységgel, mint az az évi 1 billó(!) dollár, amit az összesen 126 különféle segélyprogramra költenek ezen a címen. Emellett a keresletre is jó hatással volna: az emberek könnyebben tudnák átképezni magukat, több időt tölthetnének a gyermekeikkel vagy idős rokonaik gondozásával, vagy éppen többet vállalkozhatnának és újjáéleszthetnék az amerikai álmot - mondja Stern.

Ezek a gondolatok persze sokaknál kicsapják a biztosítékot. Bár egy olyan világban, ahol a kormányok azért fizetnek, hogy aztán hitelezzék őket, nehéz eldönteni, hogy hol húzódik a józan ész határa - teszi hozzá a Financial Times újságírója.

A feltétel nélküli alapjövedelem támogatói viszont egészen Thomas Paine-ig nyúlnak vissza az érveléseikben. Az egyik alapító atya, akitől az Amerikai Egyesült Államok elnevezése is származik, egy 1795-ös írásában már szólt a „nagykorúság elérésével nyújtott tőkejuttatás” gondolatáról. Sőt, a gondolat legelkötelezettebb támogatói szerint a feltétel nélküli alapjövedelem olyan, mint az alapvető emberi jogok. És lám, ezt is hasonló reakciók kísérik, mint az emberi jogok nevében indított forradalmakat: félelem a gazdasági összeomlástól és a társadalmi káosztól. De megemlíthetjük a sorban még John Kenneth Galbraitht, Martin Luther Kinget, de Milton Friedmant is, aki, ha úgy tetszik, a fix alapjövedelem „kistestvérével” állt elő, azaz a negatív jövedelemadó gondolatával.

Végül Richard Nixon elnöksége idején az amerikaiak elvégeztek egy kísérletet is, amelyben 8500 embert toboroztak, és minden jóléti járandóságukat egyetlen összeggel helyettesítették 1968 és 1978 között. (Ez volt a Family Assistance Plan és kb 1600 dollárt jelentett évente, ami ma olyan 10-11 ezer dollár körül lenne.) A kísérlet érdekes véget ért: sokáig abszolút bukásnak tartották, mert kimutatták, hogy az érintett családokban nagyon magasra szökött a válások száma. Ám, később kiderült, hogy ezek az adatok nem voltak valósak, a programot azonban nem ismételték meg.

Amerikával kapcsolatban azonban nem lehet elfeledni azt a tényt - emlékeztet a Financial Times -, hogy Alaszkában az olajbevételeknek köszönhetően 1982 óta az állam minden alaszkainak alapjövedelmet biztosít. A szövetségi államok közül pedig ma is itt a legalacsonyabbak a szegénységi és egyenlőtlenségi mutatók.