Kereső toggle

Öregedés kontra növekedés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A The Economist nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2008-as pénzügyi válságból kikászálódva sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen a feltörekvő gazdaságok növekedési kilátásai tovább romlanak. Ennek oka pedig a rohamosan öregedő népességük. A 60 év feletti lakosság számszerű növekedése azonban nemcsak a fejlődők problémája.

Az IMF legutóbbi világgazdasági kitekintése szerint a következő években a fejlett országok növekedési kilátásai minimálisan javulnak, míg a feltörekvőké tovább romlanak – írja a The Economist. A lehetséges növekedési ráta azt mutatja, hogy milyen maximális sebességre tud kapcsolni egy gazdaság, mielőtt az inflációs túlfűtöttség véget vet a szárnyalásának. Ezt pedig elsősorban a munkaerő- és tőkepiac, valamint a termelékenység határozzák meg. A válság viszont visszafogta a befektetéseket, ami megágyazott az általános visszaesésnek is: a gazdag országok átlagos növekedési potenciálja 2001 és 2007 között 2,2 százalék volt, ami 2008-ra 2 százalékra esett, 2013-2014 idején pedig 1,5 százalékra. Habár a százalékban mért növekedés a világ szegényebbik felén végig 6-7 százalék körül volt ebben az időszakban, a következő néhány évre inkább 5 százalékot valószínűsítenek az elemzők, míg a gazdag országokban ez az arány már újra meghaladhatja a 1,5 százalékot.

Az IMF szerint tehát a következő években ez a potenciál némileg javulni fog a világ gazdagabbik felén, a fejlődők viszont továbbra is küzdelmes időszaknak néznek elébe. Vegyük például Kínát! A munkaképes korúak száma meredeken esik, miközben a termelékenység szintén csökkenni fog a jövőben. Ezek a tényezők pedig egyre inkább behatárolják a fejlődő piacok lehetőségeit, ráadásul az Egyesült Államok dinamizmusának visszaesése továbbgyűrűzik, ami indirekt módon szintén fékezi a feltörekvőket.

Az elöregedéssel tulajdonképpen az egész világ küzd. Világszinten mintegy 900 millió 60 év feletti ember él, akiknek sorsát az ENSZ Global AgeWatch Index évente monitorozza és értékeli. E felmérések alapján 2013-ban Svédországban volt a legelőnyösebb megöregedni, míg tavaly Norvégia lett a befutó. (Talán nem is véletlen, hogy a svéd nyugdíjrendszer nemrég ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját.) Németország legutóbb az ötödik helyen végzett, míg az Egyesült Államok a nyolcadikon. Magyarország helyezése az elmúlt két év viszonylatában némileg romlott: míg 2013-ban a negyvenedik volt, 2014-ben már csak a negyvenhatodik. A vizsgált szempontok röviden: jövedelembiztonság, egészségügy, foglalkoztatás, képzettség. Ezeket figyelembe véve, minden tekintetben a legrosszabb körülmények között az Afganisztánban élő idősek élnek – már évek óta.

Az európai országok magas helyezése alapvetően nem véletlen. Még mindig Európa a legöregebb kontinens a világon. A 60 év felettiek aránya itt a legmagasabb, már 22 százalék. (2050-re ez az arány várhatóan 34 lesz.) A több mint 90 országot vizsgáló felmérés azt is kimutatta, hogy 2050-re a világ lakosságának 21 százaléka lesz 60 év felett, és hogy ugyanebben az évben a 60 év felettiek száma már nagy eséllyel meghaladja a 15 éven aluliakét.

Ennek fényében beszélnek a demográfusok szuperkorú társadalmakról, azaz olyan országokról, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka 65 év feletti. Japán például, ahol ma a legmagasabb a várható átlagos élettartam (86 év), 2006-ban lett „szuperkorú”, Németország és Olaszország pedig 2010-ben. Kína „átállása” 2037-re várható, míg az USA 2050-ben érheti el ezt az állapotot. Magyarország lakosságának már most közel ötöde 60 év feletti. A KSH interaktív korfája szerint pedig már 2021-ben 20,45 százalék lehet a 65 év felettiek aránya. A közel 2 millió szuperkorúból várhatóan 1,2 millió lesz nő és 750 ezer férfi. A probléma kiváltó oka világszerte ugyanaz: alacsony a születések száma. Mindennek következményeiről hosszú könyveket lehetne írni – lássunk röviden néhányat.

Az első és legfontosabb okozat a függőségi ráta romlása, ami annak mutatószáma, hogy hány munkaképes korú jut egy 65 év felettire, illetve „nyugdíjasra” – bár a kettő rendszerint nem ugyanaz. Néhány szemléletes példa: míg az Egyesült Királyságban ez a szám 1999-ben 3,7 volt, addig 2040-re várhatóan már csak 2,1 lesz. Hazánkban ugyanez a mérőszám most körülbelül 2,75, de a KSH interaktív korfája alapján 2050-re már csak 1,37 lesz. Tehát egyre több nyugdíjigény merül majd fel, miközben egyre kevesebben fizetik az ehhez szükséges adókat és járulékokat. Hacsak nem emelkedik ezek mértéke (második következmény), vagy nem bővülnek a központi egészségügyi és nyugdíj-szolgáltatások (harmadik következmény). Ez utóbbiból következik az is, hogy az adott gazdaság szolgáltatási szerkezete is átalakul: egyre több igény merül majd fel például az idősotthonok, rehabilitációs központok és egyéb „szuperkorúakat” ellátó funkciók iránt. Emellett előfordulhat, hogy a szűkülő munkaerőpiac irreálisan felhajtja a munkabéreket, amely egy idő után arra készteti majd a munkaadókat, hogy „bővítsék a kínálatot”, és az eddig mellőzött szegmenseket is igénybe vegyék. Jó hír lehet ez – hosszú távon – a többgyermekes anyáknak és kismamáknak is, amennyiben a munkáltatók hajlandók lesznek rugalmasabb foglalkoztatási megoldásokat alkalmazni. Végül pedig, az öregedő társadalmakban – érthető módon – egyre inkább felértékelődik a nyugdíjak szerepe, így várható, hogy a tőkebefektetések visszaesnek a nyugdíjjellegű előtakarékosság és megtakarítások javára.

Az érintett kormányzatok a fentiek fényében általában ugyanazt a 4-5 lehetőséget fontolják meg. Azaz, a korai nyugdíjazás korlátozása, a 65 év felettiek továbbfoglalkoztatásának támogatása, a nyugdíjkorhatár általános emelése, a magánszektor részvételének támogatása a nyugdíj-előtakarékosságban, valamint a nyugdíjszolgáltatással kapcsolatos adók megemelése. Sajnálatos módon egyik sem kedvez igazán a gazdasági növekedésnek.

 

Kénytelenek dolgozni

A korkedvezmények eltörlése és az egyéb szigorítások következtében jelentősen csökkent az elmúlt két évben a nyugdíjba vonulók száma. A Magyar Nemzet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatait idézve azt írta: míg 2012-ben egy év alatt 75000 ember ment nyugdíjba, addig 2013-ban 62200, tavaly pedig már csak 50000. Az elmúlt öt évben 87 ezerrel csökkent az öregségi nyugdíjasok száma, amely így összesen idén januárban 1 millió 995 ezer volt.
A nyugdíjba vonulók számának csökkenése a férfiakat jobban érinti: tavaly az új nyugdíjasok közül 35 ezer volt nő és mindössze 14 ezer férfi. Ennek egyik oka, hogy a korengedményes nyugdíjazás eltörlése inkább a férfiakat érintette, mint a nőket, illetve a nőknél a csökkenést enyhítette a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíj lehetősége a nyugdíjkorhatár elérése előtt.
A fővárosban a legmagasabb az öregségi nyugdíj átlagos összege, amely több megyében a 100 ezer forintot sem éri el. Hatalmas a különbség az átlagnyugdíjak között az ország különböző részein: míg a fővárosban meghaladja a 128 ezer forintot, addig Vas megyében 104 ezer forint.
Több olyan megye is van azonban, ahol a nyugdíjbiztosító ennél lényegesen kisebb összeget folyósít havonta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az öregségi nyugdíj átlagos összege mindössze 94707 forint, de Békés (95774 forint) és Bács-Kiskun megyében (95811 forint) is alig valamivel jobb a helyzet. Somogy megyében az átlagos öregségi nyugdíj 98 662 forint az ONYF szerint. Budapesten az átlagos beszámított szolgálati idő 36 év, Szabolcsban csupán 30. A fővárosra – ezer lakosra vetítve – 223 öregségi nyugdíjas jut, addig Szabolcs megyében csupán 156. (atv.hu)

Olvasson tovább: