Kereső toggle

Egy lépésre a szakadék szélétől

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 Ukrajna 40 milliárd dollárt kaphat a következő négy éven belül – közölte nemrég Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Az összeg talán elég lesz, talán nem. Mindenesetre e nélkül biztosan államcsődöt kellene jelentenie az ukrán vezetésnek – az igen közeli jövőben.

A most tervezett csomagból 17,5 milliárdot állna az IMF, amelynek első részlete – az ukrán vezetőség reményei szerint – már márciusban a bajba jutott ország központi bankjának számlájára kerülhet. Habár az ukrán pénzügyminiszter tavaly még úgy saccolta, hogy 35 milliárd eurót (!) kellene kapniuk két éven belül, most nincs helye a kifogásoknak és a kényeskedésnek, tekintve, hogy az elmúlt hetekben mind a Fitch Ratings, mind a Standard & Poor’s leminősítette az ukránok fizetőképességét CC, illetve CCC mínusz szintre.

Természetesen ez a segély sincs ingyen: Ukrajnának újra kell terveznie az idei költségvetését, emelnie kell a belföldi energiaárakat, valamint meg kell reformálnia az egész gazdaságát, a helyi igazságszolgáltatás működését és a bankszektort is. Az optimisták szerint azonban így 2016-ra akár már érzékelhető gazdasági növekedése is lehet az országnak, ami igazi csoda lenne a 2014-es mínusz 7,5 százalékos és az idei évre várt mínusz 5 százalékos „GDP-növekedés” után.

A problémák persze nem tavaly kezdődtek, de még csak nem is 2008-ban. Elemzők szerint bő 10-15 évet – ha nem többet – kell áttekintenünk ahhoz, hogy tisztán lássuk Ukrajna gazdaságának mai állapotát. Az ukrán csődközeli állapot legfőbb okozója nem a Donbas régióban zajló események, mint azt sokan hiszik – kezdi elemzését a New Eastern Europe. Ez a régió ugyanis csak az ukrán GDP 16 százalékáért felelős. A recesszió gyakorlatilag 2012 óta tart, amin természetesen a keleti események sem segítettek. A donyecki régióban tavaly január és augusztus között 50 százalékkal esett vissza az ipari termelés. A helyi munkanélküliség irtózatos méreteket öltött, amihez az is hozzájárult, hogy a terület 93 szénbányája közül 69-et bezártak. Ennek pontos gazdasági hatásait megbecsülni még nem tudták, hiszen az itt működő bányák kapták az elmúlt években a legnagyobb állami támogatásokat, még akkor is, ha veszteségesen üzemeltek. Egyes vélemények szerint a Donbas régió teljes helyreállítása egymilliárd dollárt emésztene föl, ha nem többet.

Viktor Janukovics idején (2010-2014) a negatív gazdasági mutatók olyan tényezők eredményei voltak, amelyek azóta sem változtak. Először is vegyük például a két ukrán húzóágazat, a kohászat és a vegyipar válságos helyzetét – sorolja a New Eastern Europe elemzése. A 2000-es évek elején úgymond szárnyalt az ország, és 2008-ig gyakran évi 7 százalékkal növekedett, miközben a prosperitás alapját jórészt az előbb említett iparágak világgazdasági felfutása jelentette. Amióta azonban ez a két terület gyengélkedik, az ukrán export is lejtmenetre váltott, hiszen a kivitel 60 százalékát alapesetben a kohászati és vegyipari termékek adják.

Másrészt a belső fogyasztás és a külföldi befektetések is csökkentek az elmúlt években. Míg 2005 táján elsősorban a belső fogyasztás növekedése repítette az ukrán gazdaságot, most ennek hiánya okoz problémát. A befektetések visszaesése számos okra vezethető vissza, bár leginkább a tömeges korrupciót és a Janukovics-féle üzleti körök térnyerését szokták emlegetni. Így aztán nem is csoda, hogy a 2008-as válság kitörése egy igen rossz pillanatában kapta el az országot: hatalmas államadósság, nagy és folyamatosan növekvő külkereskedelmi hiány, eladósodott lakosság és egy túlköltekező szociálpolitika.

Harmadrészt az orosz piacokra való bejutás is egyre nagyobb akadályokba ütközik az ukránok számára, pedig ez volna az ország legnagyobb piaca, ahová leginkább az acél-, a fém- és vegyipari termékeit szállíthatja.

Végül, de nem utolsósorban pedig negyedik okként említhetjük, hogy maga az a működési modell, amivel Európa második legnagyobb területű országa 1991-ben elindult az önállósodás útján, ma már súlyos rendszerproblémákkal néz szembe. Ennek egyik következménye például, hogy az ukrán vezetés sosem tett igazán nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy végleg levetkőzze a szovjet örökséget, és például a teljes iparát megreformálja. Ezzel szemben megmaradtak a fókuszált modell mellett, és így a sokat emlegetett vegyiparon és kohászaton kívül szinte minden más elsorvadt az évek során. (Köztük a méltatlanul mellőzött mezőgazdaság is, amely – köszönhetően a közel-keleti és észak-afrikai piacoknak – még ilyen vérzivataros időkben is több profitot hozott, mint például a kohászati termékek exportja.)

Kétség nem fér hozzá, hogy az emelkedő gázár volt az elmúlt évek legnagyobb kihívása az ukránok számára. Az ukrán gazdaság ugyanis rendkívül energiaigényes, és ennek következtében rendkívül Oroszország-függő is. Az ukrán statisztikai hivatal adatai szerint a földgáz az éves importnak 27,6 százalékát teszi ki.

És miután 2009-ben egy igen szerencsétlen megállapodást kötöttek az oroszokkal, Ukrajna azt is elmondhatta magáról, hogy egész Európában ő jutott a legdrágábban az említett nyersanyaghoz. Míg 2005-ben évi 3,1 milliárd dollárt költöttek földgázra, 2008-ban már 9,5 milliárdot, 2012-ben pedig 14-et.

Ez a növekedés a GDP arányában kifejezve sem volt kevés: 3,5 százalékról 8 százalékra ugrott. Mindeközben az ukrán vezetés annak érdekében, hogy szinten tartsa a belföldi fogyasztást és az exportot, folyamatos állami szubvenciókkal támogatta az importált gáz árát, így a valós gázárnak csak töredékét, mindössze 20 százalékát fizettették a fogyasztókkal. Ezeket a támogatásokat az ukrán vezetés külföldi forrásokból finanszírozta, ami aztán katasztrofális állapotba sodorta az államháztartást. Az ukrán export alacsony gázárakkal való fenntartását Pekka Sutela finn közgazdász, a The New York Times egyik publicistája találóan „ukrán átoknak” nevezte el.

Mindezeket fejelte meg a 2013 novemberében kipattanó és gyorsan eszkalálódó politikai krízis, amely még inkább lerontotta a gazdasági mutatószámokat és a várakozásokat is. A mindössze 40 éves Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök óriási költségvetési deficittel vette át a kormányzást közel egy évvel ezelőtt. Így már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a gazdaság helyreállítása kulcsfontosságú az új kormány és az egész ország megmaradásának szempontjából is. Jacenyuk egyik első lépése az volt, hogy tárgyalásokat kezdeményezett az IMF-fel. 2014 tavaszán a valutaalap zöld lámpát adott egy 16,6 milliárd dolláros mentőcsomag számára, amelynek első részletét – mintegy 3,2 milliárd dollárt – Kijev már tavaly májusban megkapta. A hitel első és legfontosabb előfeltétele a bankszektor és az energiaszektor rendbetétele volt, ami – a csomag pozitív politikai hatásait tekintve – fair kérés volt. Az IMF-pénzekből gyorsan be is tömködték a költségvetés legtátongóbb lyukait: Ukrajna megúszta az akut államcsődöt, azonban a gazdasági válság további eszkalációját ez már nem tudta megakadályozni. Az infláció továbbra is 14 százalék körüli, a hrivnya történelmi mélypontra jutott, tavaly néhány nap alatt 11 százalékot, éves szinten pedig 70 százalékot veszített az értékéből, amit a jegybank folyamatosan a devizatartalékaival akart megakadályozni – kevés sikerrel. Az Oroszországba irányuló export 23,7 százalékkal esett vissza 2014 első hét hónapjában (ez 1991 óta a legalacsonyabb exportérték), míg az EU-ba szánt kivitel mintegy 32,6 százalékot zuhant.

Az ukrán gazdaság jövője az elkövetkező hónapokban – csakúgy, mint az ezt megelőző fél évben is – azon múlik, hogy milyen új egyezséget tud kötni gázügyben az oroszokkal – írja a New Eastern Europe cikke. Addig is kénytelen az évi 40-45 milliárd köbméternyi éves gázszükségletét más irányokból pótolni. (Ukrajna elsőként Lengyelországon keresztül kapott földgázt az Európai Unióból, de a vezeték szűk kapacitása miatt a mennyiség évente nem több 1,5 milliárd köbméternél. Hazánk pedig több hónap szünet után január 10-én újította meg a gáztovábbítást Ukrajnába, de a mennyiség naponta nem haladja meg a 2,6 millió köbmétert.) Ukrajna tehát kész volna újratárgyalni a hírhedt 2009-es orosz egyezményt úgy, hogy csökkenjenek az árak, és a „viszed vagy fizetsz” klauzula is kikerüljön a szerződésből. Azaz, hogy az ukránoknak kötelező megvásárolni az orosz gázt, különben büntetést kell fizetniük. Külpolitikai elemzők szerint azonban nem valószínű, hogy Oroszország pont most és pont így szándékozna lazítani a pórázon és enyhíteni a több mint 20 éve jól bevált gyakorlatán.

Olvasson tovább: