Kereső toggle

Év elejétől beindul a devizásokat mentő akció

Rendezzük a sorainkat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Még néhány hét, s az újévben megtörténik végre a rendszerváltást követő magyar kapitalista piacgazdaság legnagyobb gazdasági-pénzügyi melléfogásának, a lakossági devizahitelezésnek átfogó rendezése. Cikkünk a laikus olvasónak próbál meg segítséget nyújtani az eligazodáshoz, továbbá annak értelmezéséhez, hogy egy átlagos devizahiteles számára mit is jelentenek majd a változások.

A devizahitelek felfutása Magyarországon a 2006 és 2009 közötti időszakban történt, s lényegében a hazai bankrendszer – annak idején rendkívül kreatívnak és hatékonynak gondolt – piaci válasza volt az akkori magas kamatkörnyezetre. Ma már kevesen emlékeznek, hogy ebben az időszakban a jegybanki alapkamat a jelenleginek nagyjából

4-5-szöröse volt, így akkoriban a lakosság számára elérhető forinthitelek kamatai 15 százalék körül, illetve jobbára afölött jártak. A 2005–2006 idején egyre jobban terjedő devizahitelek azért lettek hirtelen nagyon népszerűek, mert a svájci frank, illetve a japán jen és az euró kamatához árazott kölcsönök érzékelhetően olcsóbbak voltak, mint a méregdrága forinthitelek. Az olcsó és könnyen elérhető pénzek jóvoltából magyar emberek százezrei számára ekkor került kézzelfogható közelségbe a régi keleti autó nyugatira történő cseréje, egy nagyobb lakás megvásárlása, vagy egy új ház építése. Természetesen kellett ehhez a bankok rendkívül nagyvonalú és gyakran szinte vakon elnéző kockázati politikája, az emberek többségének meggondolatlansága és hiányos pénzügyi ismeretei, de ugyanúgy a szabályozás elképesztő hiányosságai is. Így együtt sikerült azt elérni, hogy 2009 végére a magyar háztartások devizahitelállománya a GDP ötöde fölé nőtt, de ennél talán még beszédesebb adat, hogy ez az arány a kelet-közép európai régiós átlagnak – egyedülálló módon – a duplájának felelt meg.  Ráadásul a devizahitellel érintett háztartások száma megközelítette az egymilliót.

Válságban

A szinte végtelen hitelfelvételi optimizmust a 2008 őszén Magyarországra is begyűrűző pénzügyi válság akasztotta meg. Egy-két éven belül minden érintett szembesült azzal, hogy a kedvező kamatok mellé bevásárolt valamit, amiről ugyan hallott, esetleg még homályos fogalma volt is róla, de a lényegét egész biztosan nem fogta fel. Ez a valami pedig nem más, mint az árfolyamkockázat.

A válság nyomán a világban megbillent pénzügyi egyensúly drámai módon tudatosította azt az emberekben, hogy a hitelükkel nemcsak lakást vagy autót vásároltak, hanem egyben fogadást is kötöttek a svájci frank és a forint árfolyamának alakulására. Ebben a „frankolásban” pedig a kezdeti, rövid nyerési szakasz után súlyosan – s látszólag visszavonhatatlanul – vesztésre állnak. Nagyon rövid idő múlva ebből az „össznépi szerencsejátékból” végül elképesztő nagyságrendű gazdasági, pénzügyi és társadalmi probléma keletkezett, amiben lényegében mindenki vesztes. Nemcsak a devizahiteles ügyfelek, hanem a bankok, a betétesek s lényegében az egész ország.

Ezt a hirtelen kialakult, s jogilag és pénzügyileg is rendkívül komplex és szerteágazó problémát nem véletlenül tologatták a politikusok is évekig maguk előtt. A szocialista kormányok 2010-ig hozzá sem nyúltak, de még a kétharmados felhatalmazással rendelkező első Orbán-kormány sem tudott átfogó, minden érintettre kiterjedő megoldást kínálni. Amit végül tett, az a probléma nagyon egyoldalú kezelése volt. 2011-ben döntött a végtörlesztésről, amelynek során az adósok egy rövid ideig rögzített árfolyamon törleszthették elő a devizahiteleiket. Noha ennek nyomán a jelzáloghiteleknek jelentős, mintegy 23 százaléka tűnt el vagy konvertálódott más hitelek segítségével forintra, ám ez csak egy aránylag szűk, vagyonos réteg számára nyújtott – kétségtelenül nagyon előnyös – megoldást, hiszen ennek árát végül a bankokkal fizettették meg. Itt a bankok által fizetett számla nagyjából 250-300 milliárd forintra rúgott.

Ám az igazán nehéz helyzetben lévő adósok számára ez nem jelentett megoldást. Az első Orbán-kormány intézkedéseinek egy másik iránya a devizahiteles probléma társadalmi hatásainak csillapítása volt. Ide tartozott a kiköltöztetési moratórium folyamatos hosszabbítgatása, a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása, vagy éppen az árfolyamgát bevezetése. Ezek azonban legfeljebb elodázták, de nem oldották meg a problémát, s a devizahiteles ügy társadalmi hatásai egyre fenyegetőbbé váltak. Ez a leginkább abban látszott, hogy a 2014-es év elejére a lakosság és a bankok között kezdett egy egyre ádázabb és egyre terebélyesebb jogi háborúskodás kialakulni, amelynek során az ügyfelek keresetek ezreivel kezdték elárasztani a magyar bíróságokat, amelyekben lényegében a devizahiteles szerződések jogszerűségét igyekeztek kétségbe vonni. Egyértelmű jogi iránymutatás hiányában a bíróságok sokszor maguk is tehetetlenül álltak a rendkívül komplex, gyakorta bankonként, pénzintézetenként eltérő jogi és pénzügyi megoldásokkal operáló szerződési gyakorlatokkal szemben. Ebben az egyre jobban eldurvuló helyzetben végre valóban rendet kellett tenni.

A Kúria azt mondta…

Ezt tette meg a Kúria tavaly június 16-án meghozott jogegységi határozata, amely egyértelműen kijelölte a bíróságok számára a devizahitelekkel kapcsolatos értelmezési kereteket. A határozat lényegében három alapvető megállapítást tartalmaz, amelyek mindegyike rendkívül fontos. Először is a Kúria kimondja, hogy nem tisztességtelen az a gyakorlat, hogy az árfolyamkockázatot az ügyfelek viselik. Ez azért volt nagyon fontos, mert ezzel a devizahitelekkel kapcsolatos egyik legsúlyosabb és legkomolyabb jogi és fogyasztóvédelmi aggályt rendezte a Kúria. A második fontos megállapítás a bankok által rendszeresen gyakorolt egyoldalú szerződésmódosítás gyakorlatával függ össze. Itt a határozat kimondja, hogy mely feltételek teljesülte esetén lehet egy szerződésmódosítás tisztességes. Megjegyezzük, a bankok 2010 előtti hitelezési gyakorlata lényegében nem felelt meg ennek a feltételnek, s ezután is csak részben. Nem véletlenül, hiszen ezt akkor még semmilyen jogszabály nem írta elő a számukra.

A harmadik fontos megállapítás pedig a „különnemű” árfolyamokat, vagy más néven az árfolyamrést érinti, vagyis a bankok és pénzintézetek azon gyakorlatát, miszerint a hitel folyósításakor, valamint az ügyfél törlesztésének elszámolásakor eltérő árfolyamokat (vételi, illetve eladási) alkalmaztak. S noha a Kúria döntése elsősorban a bíróságok gyakorlatára van hatással, mindez a választásokon újfent kétharmados felhatalmazást szerzett második Orbán-kormány számára annyira megtetszett, hogy mindebből sebtében törvényt is alkotott, s végül erre a Kúria általi határozatra építette az átfogó devizahiteles rendezés jogi elveit, s erre a joganyagra épül az elszámolás gyakorlata. Volt ennek persze praktikus oka is, hiszen a Kúria határozata normatív jellegű, így törvénybe foglalással megelőzhető a költséges perek sokasága. Ilyetén körülmények között született meg alig egy hónappal (!) a Kúria határozatának megjelenését követően a 2014. évi XXXVIII. törvény, közkeletű nevén a „devizahiteles törvény”. A törvény a Kúria döntésének a logikáját követve világosan kimondja, hogy az árfolyamréssel kapcsolatosan beszedett különbözet semmis, az az ügyfeleknek visszajár.

Az egyoldalú szerződésmódosítások kapcsán viszont a törvényhozó egy nagyon rafinált jogi megoldással állt elő. A törvény ugyanis azt mondja, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások eleve semmisek, kivéve, ha a bíróság ennek az ellenkezőjét állapítja meg. Vagyis a bizonyítási kényszer – rendkívül szigorú határidők betartása mellett – a hitelintézeteket terhelte. Ennek nyomán indították meg a bankok tömegével tavaly nyáron a kereseteiket a Magyar Állam ellen, azt próbálva meg bizonyítani, hogy egyes szerződésmódosításaik mégsem voltak egyoldalúak. Mint utóbb kiderült, igen kevés sikerrel, ami pedig azt jelenti, hogy azon esetekben, amikor a bankok az igazukat nem tudták a bíróság előtt bizonyítani, az ügyfelek javára kell majd elszámolniuk.

Elszámoltatás

Természetesen ez a viharos sebességgel összerakott törvény csak félkész lehetett, a másik fele, a 2014. évi XL., vagyis a „bankok elszámoltatásáról” szóló törvényként elhíresült jogszabály október közepén jelent meg.  Ez már az elszámolásra vonatkozóan részletszabályokat is tartalmaz, de még ezeket is az MNB által később kiadott további rendeletek pontosították. Jelenleg a bankok gőzerővel dolgoznak azon, hogy ezek alapján az ügyfelek részére határidőre elkészítsék az elszámolásokat. A fenti törvény alapján az elszámolásokat a bankoknak várhatóan február 1 és 28 között kell majd az ügyfelek részére eljuttatniuk. Az elszámolás ugyanakkor nemcsak a még élő, hanem a már lezárt hitelekre is vonatkozik, amennyiben azok 2009. július 26. napját követően szűntek meg. A Kúria határozata alapján történő elszámolás azonban a devizahitelek átfogó rendezésének csak az előkészítése volt, hiszen a parlament november 25-én elfogadta a devizaalapú jelzáloghitelek kötelező forintosításáról szóló törvényt is. Itt a nagy kérdés az volt, hogy a forintosítás a jelenlegi piaci árfolyamokon, vagy a 2012-es végtörlesztéshez hasonlóan valamilyen „szintetikus” árfolyamon történik-e.

A törvényhozó végül a piaci árfolyam mellett döntött (CHF: 256,47; EUR: 308,97), alighanem a bankok nagy megkönnyebbülésére, hiszen egy a jelenlegi piacitól nagyságrendileg eltérő árfolyam alighanem padlóra küldte volna a magyar bankrendszert. Megjegyezzük, hogy a fenti devizahiteles elszámolás kapcsán a bankrendszer várható vesztesége így is 800-900 milliárd forint körül fog alakulni.

A devizahiteleikkel továbbra is küszködő ügyfelek számára természetesen a legnagyobb kérdés az, hogy mit is jelent a rendezés. Erre azért is nehéz egyértelmű választ adni, mert az MNB információi alapján az ügyfelek körében rendkívül nagy szórás várható, függően attól, hogy ki, mikor, milyen induló árfolyamon, melyik pénzintézetnél vett fel hitelt. Az MNB számításai alapján azonban az ügyfelek többsége esetében a jelenlegi árfolyamon számolt tőketartozás csökkenése a 10-30 százalékos sávba fog esni, míg a kamatterhek várhatóan 20-30 százalékkal csökkennek majd. Sajnálatos módon azonban ez egy átlagos svájci frankos adós esetében még mindig azt jelenti, hogy a majd forintra átszámolt tőketartozása nagyon közel lesz az évekkel korábban felvett induló teljes hiteltartozásához! Számára legfeljebb az jelenthet vigaszt, hogy a törlesztőrészlete érzékelhetően alacsonyabb lesz, s végre nem kell félnie a svájci frank vagy az euró árfolyamának ingadozásaitól. 2015. január első hetének árfolyamait elnézve azonban, ez lehet, hogy nagyobb segítség lesz, mint gondoltuk…

Olvasson tovább: