Kereső toggle

Öncélú csodafegyverek

Mire jók a startupok és mire nem?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A technológiai újítások epicentrumának számító amerikai Szilícium-völgyben új folyamatok kezdenek kirajzolódni. Egyre több kritika éri az ifjabb generációt, ugyanis úgy tűnik, hogy legújabb kezdeményezéseik sokkal inkább öncélúak, mintsem közhasznúak.

A mai „modern ember” életére az egyik legmeghatározóbb hatást kifejtő tényező a technológia, illetve annak rohamos fejlődése. A francia forradalom idején Batsányi János versében úgy fogalmazott, hogy „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”, utalva ezzel arra, hogy az ott zajló változások nem hagyják érintetlenül Magyarországot sem. Hasonlóan ma, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen technológiai megoldások fogják a kelet-közép-európai emberek, azon belül is a magyarok életét a jövőben döntően befolyásolni, akkor tekintetünket a Szilícium-völgyre érdemes vetnünk. Az utóbbi évtizedekben a legtöbb forradalmi ötlet ebből a térségből származott, és úgy tűnik, hogy ebben a közeljövőben sem várható nagyobb változás. Ezért is érdemes különös figyelmet szentelni annak, hogy milyen folyamatok zajlanak le ebben a térségben, és milyen új csapásirányok alakulnak ki, erősödnek meg és halnak el napjainkban.

Manapság a kritikák jelentős része a startupokkal szemben fogalmazódik meg. Sokan úgy érzik, hogy ezek a cégek egyre kevesebb korszakalkotó ötlettel állnak elő, és – mezőgazdasági hasonlattal élve – már csak az alacsonyan lógó, így könnyen elérhető gyümölcsöket veszik célba (angolul low hanging fruits). Emögött pedig egyértelműen fellelhető az üzleti iskolák által is átadott szemlélet, miszerint törekedni kell arra, hogy egységnyi erőforrás (legyen ez pénz, idő vagy kapcsolati tőke) befektetésével a lehető leggyorsabb és legnagyobb megtérülést érjük el. Ezzel a hatékonyság- és haszonalapú megközelítéssel önmagában nem is lenne probléma, viszont ezeknek az elveknek a gyakorlatba való átültetése során nagyon kevesen maradnak tudatában annak, hogy a gazdasági haszonszerzés önmagában nem cél, hanem csak egy, a társadalom számára releváns probléma megoldása során keletkező „melléktermék”, azaz az ennek érdekében vállalt kockázat jogos jutalma.

Jól példázza ezt a korjelenséget a 2014-es TechCrunch Disrupt nevű startup-verseny eredménye is, amely ezen versenyek közül az egyik legnagyobb médiavisszhangot kapó rendezvény, és időről időre jó lenyomatot nyújt a „Völgy” állapotáról. Az idei megmérettetés győztese az Alfred Club nevű applikáció lett, amely lényegét tekintve a szó legszorosabb értelmében vett komornyikszolgáltatás. Az alkalmazás lényege, hogy már meglévő (mint például ruhamosást, lakástakarítást, bevásárlást elintéző) applikációkat integrál egy rendszerbe egy valóságos személy segítségével. Ez az illető az úgynevezett komornyik, akit a cég Bruce „Batman” Wayne híres szolgája után, Alfrednek nevezett el. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az embereknek lehetőségük van arra, hogy körülbelül havi 25 ezer forint ellenében rendelkezésükre álljon egy olyan cseléd, aki helyettük elintézi a szennyes mosását (természetesen vasalással és hajtogatással együtt), kitakarítja a lakást, rendbe teszi a kertet és még a bevásárlást is megoldja. Mindez persze azzal is együtt jár, hogy egy teljesen vadidegen ember kulcsot, és így hozzáférést kap az ember legbelső privát szférájához, a lakhelyéhez.

Ha pusztán közgazdasági szempontból nézzük ezt az alkalmazást, akkor bizony valóban egy nagyszerű ötletről van szó, ugyanis valós igények iránti keresletet elégít ki, a méretgazdaságossági előnyöket is kihasználva. Így minden bizonnyal a Harvard Business School MBA képzését elvégző alapítók, Jessica Beck és Marcela Sapone hajdani osztálytársai és tanárai is nagyon büszkék lehetnek most rájuk. Amellett azonban, hogy ez egy tipikusan könnyen elérhető, a technológiai szektor mai állapotának két másik jellegzetességére is rávilágít. Érdekes ugyanis megfigyelni, hogy milyen igényeket akar kielégíteni ez a vállalkozás, illetve az a számtalan másik vállalkozás, amit ez most éppen egységes rendszerbe tömörít. Bár az alapítók az így megtakarított idő értékét emelik ki pozitívumként, viszont a mosás, takarítás, bevásárlás, mosogatás és még hosszan folytathatnánk a sort, mind-mind olyan tevékenységek és feladatok, amelyek az embert a felnőtté válás útján kísérik, és ezek felvállalása és elvégzése egyben jelzés arról, hogy ebben a folyamatban meddig sikerült előrehaladnia egy-egy személynek. Az a tény viszont, hogy ezen szolgáltatások „kiszervezésére” akkora az igény, hogy üzletileg megéri rá vállalkozásokat alapítani, egyúttal a társadalomról (azon belül is a fiatalságról) is szomorú képet fest. Az Alfred-del szemben éppen az róható fel, hogy nem egy olyan megoldást akar nyújtani, amivel ezeket a tevékenységeket könnyebben és hatékonyabban tudja elvégezni az illető, hanem teljesen leveszi ezeket a terheket a válláról, holott nem biztos, hogy – fiatalkorban – pont ezt kellene tenni. Az Alfred Club példájában megmutatkozó másik jellegzetességet abban láthatjuk, hogy nagyon sok vállalkozás indító alapötlete a társadalom legfelső, kifejezetten szűk részére koncentrál, és ezáltal el is szakad a szélesebb társadalmi rétegek valóságától. Ahogy erre Sarah Perez, a TechCrunch újságírója is rámutat egyik írásában, a társadalom jelentős része számára nem az olyan jellegű kérdések jelentenek problémát, hogy mikor lesz ideje kimosni, kivasalni és összehajtogatni a ruháit, vagy mikor tud elmenni bevásárolni, hanem sokkal inkább az, hogy talál-e a turkálóban a méretének megfelelő télikabátot, vagy hogy lesz-e mit ennie az adott napon.

Korábban sok olyan véleményt lehetett hallani, hogy az utóbbi évtizedben divatossá váló startupok lesznek azok, amelyek a munkanélküliség ellen hirdetett harcban igazi áttörést tudnak majd elérni. Ezt a harcot mintegy ötven éve hirdették meg az Egyesült Államokban, és a 2013-as eredmények első hallásra nem is tűnnek annyira rossznak: 2006 óta először tavaly csökkent – statisztikai értelemben – szignifikánsan a szegénységi ráta 15-ről 14,5 százalékra. Közelebbről nézve az adatokat azonban rögtön jön a kijózanító felismerés: a munkanélküliek száma ezen időszak alatt egyáltalán nem csökkent, csak az össznépesség növekedett. Különösen megdöbbentő, hogy az USA-ban minden harmadik nő szegénységben él. Erről a jelenségről ad nagyon élénk képet az HBO által a közelmúltban készített dokumentumfilm, amely Fizetéstől fizetésig címmel egy harmincéves, három gyermekét egyedül nevelő anya életén keresztül mutatja be annak a 42 millió amerikai nőnek és a tőlük függő 28 millió gyermeknek az életét, akik valódi szegénységben élnek. Az Alfred Clubhoz hasonló startup-ötletek pedig nem valószínű, hogy segíteni fognak rajtuk…

Az, hogy a startupok lennének a munkanélküliség elleni csodafegyverek, egyre inkább megkérdőjelezhetővé válik, hiszen nagyon sokan nem a cég alkalmazottaiként, hanem szerződéses partnerként alkalmazzák a munkavállalóikat. Ennek elsődleges oka, hogy ennek a foglalkoztatási formának a keretein belül nem keletkezik egészségbiztosítási jogviszonya a munkát elvégző személyeknek, s így az őket alkalmazó vállalatok számára olcsóbbá és egyben rugalmasabbá teszik a munkaerő alkalmazását, hiszen nincsenek fix bérköltségek és a megbízási szerződés alapján csak az elvégzett munka után kell fizetniük a dolgozóknak. Ez a foglalkoztatási struktúra, amely egyre inkább elterjedőben van a Szilícium-völgyben, nemhogy csökkenti, hanem inkább növeli a munkavállalókban a megélhetésükkel kapcsolatos bizonytalanságot. Nagyon tanulságos Kevin Roose-nak, a nymag.com (New York Magazine) írójának a beszámolója, amelyben arról ír, hogy amikor egy alkalommal igénybe vette a Homejoy nevű, lakások takarítására szakosodott online szolgáltatást, a munkát végző fiatalemberről kiderült, hogy egy hajléktalanok számára fenntartott menedékhelyen él Oaklandben. Miután Roose kicsit utánajárt a témának, kiderült, hogy a 40 millió dolláros (közel 9 milliárd forintos) tőkebefektetésben részesült vállalat több hajléktalan embernek ad munkát, azonban nem saját alkalmazottaiként, hanem szerződéses partnereiként. A korábban sokat emlegetett Alfred Club ebből a szempontból pozitívabb példának számít, ők ugyanis heti legalább 20 órás munkaidő elérése esetén már alkalmazottként kezelik az embereiket.

A technológiai iparágban, azon belül is a Völgyben zajló folyamatok elemzésekor nem szabad szó nélkül elmenni a – bár kisebbséget képviselő, de mégis jelentős számú – megoldások és ötletek mellett, amelyek igenis némi reményre adnak okot. Van olyan alkalmazás (például a ReadyforZero), amely a hitelekben úszó, súlyosan eladósodott embereknek segít abban, hogy pontosan átlássák az anyagi helyzetüket és tervet készítsenek arra, hogyan is fogják tudni visszafizetni a tartozásaikat. De készítettek már alkalmazást arra is, hogy egy család könnyen és áttekinthető módon tudja vezetni és tervezni a kiadásait (Regalii), illetve arra is jöttek már létre megoldások (TrustEgg), hogy a gyermekek részére való előtakarékosság kényelmes és biztonságos módját, illetve ennek „közösségi finanszírozását” is lehetővé tegyék. Többek között a gofundme.com és piglt.com weboldalak révén arra is lehetőség nyílik, hogy valaki a felsőoktatásban való továbbtanulásához szükséges összeget (amely az Egyesült Államokban sok tízmillió forintnak megfelelő anyagi terhet jelent egy fő esetén) a webes közösség adakozó szívű embereinek a segítségével tudja előteremteni. Szerencsére még hosszasan lehetne sorolni a fentiekhez hasonló, nemes célokat támogató start-upok listáján szereplő for-profit kezdeményezéseket, de ezek közül is üde színfoltként mindenképpen érdemes kiemelni a Watsi névre hallgató kezdeményezést, amely azt a célt tűzte ki zászlajára, hogy olyan térségekben élő emberek számára is lehetővé tegyék a jellemzően alacsony költségű, de annál nagyságrendekkel nagyobb hatást kiváltó orvosi alapkezeléseket, akik ezekhez plusz anyagi források nélkül nem jutnának hozzá. A nemes cél mellett a vállalkozás különlegessége abban rejlik, hogy nonprofit céllal jött létre, és – az ilyen jellegű intézmények között is ritkaságnak számító módon – a honlapjukon keresztül adományozott összegeket 100 százalékban a rászorulóknak tudják juttatni. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a működés költségeit pont azok a kockázatitőke-befektetők állják, akiket a média sokszor a gonosz karvalytőke mögött álló sötét urakként ír le. Ebből az esetből is úgy tűnik, hogy még nincs minden veszve ebben az iparágban, legalábbis addig, amíg lesznek értelmes célokat megvalósítani akaró, vállalkozó szellemű feltalálók és mögéjük felsorakozó befektetők.