Kereső toggle

Kína mindjárt beelőz?

750 nagyvároshoz köthető a világ GDP-jének 57 százaléka

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Nemzetközi Összehasonlító Program (ICP) és a Világbank közös tanulmánya nemrég figyelemre méltó változásokra mutatott rá: a 2011-es állapotokat tekintve Kína egyértelmű előretörésének lehetünk a szemtanúi. 2005-höz képest ugyanis kevesebb mint negyedére csökkentette az Amerikai Egyesült Államokkal szembeni hátrányát.

A nemzetközi jelentés az egyes nemzetgazdaságok erőviszonyainak mérésére nem egyszerűen azok GDP-jét, hanem annak vásárlóerő-paritáson (PPP) vett értékét használta mérőzsinórként. Ennek a módszernek az a lényege, hogy nem pusztán a devizapiacokon érvényes árfolyamokat használja, hanem a különböző gazdaságokban megfigyelhető vásárlói árak által implicit módon meghatározott árfolyamokat. Jól szemlélteti ezt a logikát a közismert Big Mac index, amely azt mutatja meg, hogy az egyes országokban mennyibe kerül egy Big Mac egymáshoz viszonyítva. Ezzel a korrekcióval is számolva, Kína gazdasági teljesítménye 2011-ben az Egyesült Államokénak 87 százalékát tette ki, szemben a 2005-ös 43 százalékos értékkel. Ennek a felzárkózásnak a motorjaként nyilvánvalóan a kínai gazdaság elmúlt években megfigyelhető rendkívüli növekedési üteme szolgált, amely bár fokozatosan csökken, de még így is többszöröse a fejlett országokban megfigyelhetőnek.

Kína gyors felkapaszkodása mellett India előretörése is érdekességként szolgált a jelentésben: a második legnépesebb ország 2005-ös 10. helyezése óta 7 helyet ugrott előre, letaszítva így Japánt a képzeletbeli „gazdaságierő-dobogó” alsó fokáról. Ami pedig az előrejelzéseket illeti, a Financial Times a jelentés adatai alapján már a 2014–2018-as időszakra jósolja Kína „beelőzésének” időpontját.

Mások szerint viszont kizárólag ezen jelentés alapján korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Egyrészt a két időpont között változott a felmérés módszertana, ami eleve megnehezíti a két eredmény összehasonlítását – mondják a kritikusok. Másrészt, a PPP alapú mérés elméletileg jó eszköznek tekinthető, azonban annak gyakorlatba való átültetése nehéz tudományos feladat, amelynek során rengeteg feltételezéssel kell élnie a kutatóknak – emlékeztetett Frederic Neumann, a HSBC Hong Kong-i üzletágának egyik kutatási vezetője. Végezetül pedig, a Kínából érkező adatokkal kapcsolatosan mindig felmerül a megbízhatóság kérdése is, ugyanis a múltban már többször előfordult, hogy a kínai hatóságok által közzétett adatok – enyhén szólva – nem a valóságot tükrözték.

A világbanki jelentés mindemellett arra is kitért, hogy a globális, vásárlóerő-paritáson vett GDP rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg a világon, ugyanis a 6 legnagyobb ország (az előbbiek mellett idetartozik még Németország és Oroszország) a teljes GDP közel 50 százalékát teszi ki. Hasonló koncentráció figyelhető meg akkor is, ha a GDP eloszlását nem országok, hanem városok mentén vizsgáljuk. A The Telegraph egyik cikke szerint például jelenleg 750 nagyvároshoz köthető a világ összes GDP-jének 57 százaléka, és ez az arány 2030-ra várhatóan már a 60 százalékos szintet is túlhaladja. Nem meglepő módon Kína ezen a területen is ott nyomul az élen: a következő években várhatóan kilenc európai várost fognak kínai városok kiszorítani a top 50-es listáról.

Ahogy a kínai gazdaság, úgy a kínai városok növekedésénél is felvetődik azonban a fenntarthatóság kérdése. Ez utóbbival kapcsolatosan Frederic Neumann is megjegyezte, hogy a kínai metropoliszok komoly kihívásokkal szembesülnek a levegő és víz minőségének romlása miatt, amelyek kezelése nélkül biztosan nem tudják majd hosszú távon életben tartani a jelenleg tapasztalt fejlődést. A víztartalékokat ugyanis – úgy tűnik – veszélyezteti a legújabb keleti sikerbiznisz.

Kínában egyre inkább felfutóban van a palagáz-kitermelés. Bár ennek az új erőforrásnak a kihasználásában ugyan messze le vannak még maradva a legnagyobb és leghatékonyabb kitermelőnek számító Egyesült Államoktól (évi 291,6 milliárd köbméter), a keletiek azonban még így is szép növekedés elé néznek a közeljövőben (a 2015-ös 6 milliárdról 2020-ra várhatóan 60-100 milliárd köbméterre nő a kitermelés).

Ahogy erre a CNBC egyik cikke is rávilágított: ezen olcsó erőforrás felfutásának számtalan előnye van: ennek köszönhetően jelentősen függetlenedhet a jelenleg alapvetően energiabehozatalra szoruló kínai gazdaság. (Emiatt több, kisebb jelenlegi energiaexportőr – elsősorban afrikai országok – rosszabbul járhatnak.) Az új erőforrás kitermelésével párhuzamosan  az egész világpiacon csökkenhet az olaj iránti kereslet, s így az olaj ára is esésnek indulhat. Ennek következményeként pedig azok az iparágak, amelyek közvetve vagy közvetlenül olajat használnak fel a termelésükhöz, az olcsóbb beszerzési költségek miatt növelni tudják majd termelésüket, ami összességében több munkahelyet és kisebb munkanélküliségi rátát jelenthet.

Mindez azonban nem jár veszélyek nélkül. A kitermelési technológia jelentős kockázatot hordoz a természetes környezet számára, különös tekintettel a már említett víztartalékokra. Ahogy erre már a környezetvédők is felhívták a figyelmet, Kínában ez

különösen nagy rizikóval jár, mivel sok helyen már most  problémás az ivóvíz minősége, így a felelőtlen kitermelés miatt még egy pozitívnak induló gazdasági folyamat is könnyen tragédiába torkollhat.

 

Ha leáll a bankóprés

Egyre többen viharfelhőket vélnek felfedezni a globális pénzügyi piacok egén, amelyek mindenféle növekedésnek a kerékkötőjévé válhatnak – még Kínában is. Már hosszabb ideje emlékeztetnek a közgazdászok arra, hogy az amerikai jegybank (Fed) nagymértékű „pénznyomtatása” jelentős veszélyt hordoz a világ többi része számára. Egy „átlagos” országban egy ilyen monetáris politika mellett szükségszerűen meg kellene növekednie az inflációnak. Ezzel szemben az amerikai adatokat tekintve nyomát sem látjuk az árszínvonal jelentős megemelkedésének. Roger McKinney, a Mises Institute közgazdásza azonban rámutatott arra a közgazdasági törvényszerűségre, hogy ha a világpénzt használó ország pénznyomtatásba kezd, akkor a fölösleges pénz nem a hazai inflációt erősíti, hanem a világ többi részén terjed szét, és olyan növekedést gerjeszt, ami hosszú távon egyáltalán nem fenntartható. A fenntarthatatlanság legfőbb oka pedig, hogy nem a fundamentumokban beállt változás eredménye a növekedés, hanem kizárólag annak következménye, hogy a világpénzt használó ország jegybankja így döntött. Ennek megfelelően, ha a jegybank egy napon eldönti, hogy leállítja a bankóprést, akkor ennek a pénzügyi illúziónak vége szakad, és a világ többi részében visszaesik a prosperitás, a devizaárfolyamuk gyengülésnek indul, a kamatszintek pedig megemelkednek. Mindez aztán nemcsak olyan kis országok, mint például Magyarország prosperitása számára festhet borús jövőképet, hanem még a kínaiak számára is.

Olvasson tovább: