Kereső toggle

Veszi vagy nem veszi?

Még kitartanak a veszteséges bankok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem fogadta el a Raiffeisen Bank International (RBI) vezetősége a Széchenyi Bank „1 eurós” vételi ajánlatát magyarországi leánybankjára vonatkozóan. Egyelőre tehát maradnak. De meddig?

A magyar bankrendszer a 2008-as válság utáni években menthetetlenül kettészakadt. Van az OTP, és vannak, akik – reménytelenül – harapni szeretnének belőle. Vagy másképp: vannak a végtörlesztés, az ellenséges kormányzati propaganda, a különadók és a hitelleírások ellenére is nyereséges bankok, és vannak, amelyek évek óta csak öntik magukból a mínuszokat. A szektor nyeresége jelenleg ugyanúgy pár szereplőhöz köthető, mint a veszteségek kb. 80 százaléka. A CIB, az MKB és a Raiffeisen pedig már évek óta sereghajtó ebben a közegben. Így nem csoda, ha évente többször is felröppen a hír, hogy „megvennék az MKB-t”, „rémálomnak tartja és itthagyná az országot a CIB”, „vevőt keres a Raiffeisen” stb. Most éppen ez az utóbbi szcenárió kavarta meg az állóvizet.

1 eurót, azaz mintegy 300 forintot ajánlott a Széchenyi Bank a magyar Raiffeisen teljes operációjáért és portfóliójáért – vagyis ennyire taksálták a hitelintézet várható jövedelemtermelő képességét. Meghökkentő összeg, de csak a laikusok gondolhatták rögtön elírásnak, hiszen volt már olyan a magyar „banktörténelemben”, hogy az eladó fizetett a vevőnek, csak hogy létrejöjjön a deal. Az Allianz például 2010-ben fizetett az FHB-nak azért, hogy az utóbbi megvegye az Allianz magyar bankját – emlékeztetett minket Gyurcsik Attila, a Concorde Csoport elemzési üzletágának vezetője. Persze azóta már egyre valószínűbbnek tűnik, hogy azért 1 eurónál mégiscsak többet ígértek a bécsieknek, de – úgy látszik – semmiképpen sem eleget.

Az ajánlattevő intézmény egyébként méretét és múltját tekintve is eltörpül a magyar „Rafi” mellett. A fekete–sárga több különadót fizetett már be, mint vevőjének a teljes eszközállománya. Érdekessége viszont, hogy – az egyes fórumokon csak „legnagyobb magyar hivatalnokoligarchának” keresztelt – Töröcskei István gründolta néhány éve „némi kormányzati hátszéllel” egy üres kisbank romjain. A 49 százalékos állami tulajdonrész tehát – úgy tűnik – bármire képes. Ma már „bankos körökben” is az a baráti tanács járja, hogy „ha jót akarsz, menj az OTP-be vagy valamelyik állami bankhoz dolgozni”! Sajnos ezzel a kijelentéssel jelen körülmények között nehéz nem egyetérteni.

Nincs még lefutva…

27 évnyi piaci jelenlétet, több százmilliárd forintnyi befektetést és adót, több ezer alkalmazottat és mintegy félmillió ügyfelet hátrahagyni mindenképpen szomorú – konstatálta a kialakult helyzetet Felcsuti Péter bankár, aki – nem mellesleg – 1989 és 2010 között a Raiffeisen Bank helyi vezérigazgatója volt. Felcsuti tehát üdvözli, hogy volt bankja még kitart, sőt, a külföldi menedzs-ment is egy biztató tőkeemelés mellett döntött a napokban, ami az egész cégcsoport megerősödését szolgálhatja a jövőben.

Nem így vélekedik azonban a mostani visszavonulóról a német nyelvű sajtó. Az osztrák Der Standard konkrétan ezt írta: a magyarországi leánybank értékesítésének leállítása „rossz lépés” volt. A „Raiffeisen-birodalom” pedig nem csupán gazdasági gondokkal küzd, hanem egy „példátlan tájékoztatáspolitikai bakisorozatot” is bemutatott, amelynek az eddigi csúcspontja volt, hogy a magyar bank értékesítését „kínos zűrzavar után le kellett fújni”. A probléma tehát továbbra is megoldatlan.

A piaci „verebek” tulajdonképpen már tavaly novemberben azt a „rémhírt” csiripelték, hogy három fő forgatókönyv került az osztrákok asztalára: 1. eladni a lakossági üzletágat, 2. eladni mindent és kivonulni az országból, 3. egyesülni egy hasonlóan pórul járt „sorstárssal”. Felcsuti Péter véleménye szerint az első verzió biztosan nem oldaná meg a helyzetet, tekintve, hogy a bankadó megmaradna, a forrás jó részét szolgáltató üzletág viszont birtokon kívülre kerülne. Ami az egyesülést illeti: „ritkán szoktak két veszteséges bankból egy jól működőt kihozni” – mondta erről az ex-vezérigazgató. Majd hozzátette: összességében a teljes eladás és kivonulás továbbra is reális és komoly opciónak tekinthető.

Magyar földre magyar bankot!

Az Orbán Viktor által célként emlegetett 50 százalékos „magyar tulajdonú bankrendszer” önmagában még se nem jó, se nem rossz – mondta a Heteknek Gyurcsik Attila. „Ideális állapot az, hogyha a szektor magánkézben van. Az, hogy külföldi vagy magyar a tulajdonos, az a globalizált világban egyre kevésbé fontos.” A jó bankrendszer elsősorban a jó szabályozáson múlik, és nem a tulajdonosi szerkezeten – tette hozzá. (Megjegyzendő, a szomszédainknál a külföldiek aránya a bankszektorban közel 80 százalékos. De van „ellenpélda” is: Lengyelország legnagyobb bankja még mindig 32 százalékban állami tulajdonban van, a második legnagyobb pedig az UniCredit tulajdona. Mégis megy a hitelezés!) A Concorde elemzőjének véleményét osztja Felcsuti Péter is, aki szerint az egyetlen, amit el kellene kerülni, az a verseny torzítása. Ez ugyanis jellemzően áremelő hatású. „Amíg mindez egy természetes folyamat eredménye, nem kifogásolható” – mondta a szakember.

De vajon képes lenne a magyar állam nyereségessé tenni egy Raiffeisen-méretű operációt kis „ráhatással” vagy „odaterelt üzletekkel”? Sokak szerint már a kérdés felvetése is hátborzongató, mások szerint viszont, ha nettó profitot nem is, de egy decens működtetést biztosan meg tudna valósítani az új tulajdonos. Viszont ne feledjük: a Raiffeisen több tízmilliárdos veszteséget könyvelt el az elmúlt három év mindegyikében. Nehéz lenne ezt bármilyen állami odatereléssel kiváltani.

Itthon a teljes állami/magyar tulajdon létrehozása persze már csak azért is lehetetlen – mondja Gyurcsik –, mert a bankszektor saját tőkéje 2800 milliárd forint. Ennek bekebelezésére sem a hazai magánbefektetőknek, sem a kormányzatnak nincs pénze. „Néhány bank esetében persze elképzelhető a tulajdonosváltás. Összességében azonban marad a vegyes kép: lesznek hazai és külföldi tulajdonú bankok. A hírbe hozott szereplők közül (CIB, MKB, Raiffeisen, Erste) pedig nem is egy jelezte már szándékát, hogy hosszú távon tervez Magyarországon maradni” – magyarázta kérdésünkre az elemző. Az Erstéről konkrétan az hírlik, hogy biztosan marad, hiszen nemrég vásárolt magának egy privátbanki portfóliót. Az MKB tulajdonosának feje fölött ugyan ott lebeg egy – az Európai Bizottsággal megállapodott – eladási kötelezettség 2015-ig, de talán ez is meghosszabbítható. (Szakmai körökben közismert, hogy az MKB-ra az OTP is erősen szemet vetett már.) Végül, pár hónapja kapott új vezetőt a CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo. A leánybankok irányítására kinevezett új „első embertől” sokan azt remélik, hogy nem csak „kiábrándultan” tekint majd Magyarországra, habár 2012-ben és 2013-ban – kétség nélkül – ők nyerték el a „legveszteségesebb bank” címet. A közeljövőben tehát marad a „vegyes kép” és a „kettészakadt magyar bankrendszer” is, nagy mozgásokra pedig különösen ne számítsunk az idei évben – prognosztizálta Felcsuti.

Egymásra mutogatnak

Habár a Róna Péter nyomán elhíresült „hibás termék” kifejezéssel sokan nem értenek egyet a devizahitelezés kapcsán, a hazai bankszakma erkölcsi és szakmai felelősségét már egyre kevesebben vitatják. Jóllehet, abban mindenki egyetért, hogy 2005-2006 idején senki sem láthatta még előre, hogy hamarosan eljön egy „70 évente ismétlődő krach” – ahogy Felcsuti Péter is kiemelte –, illetve a helyi menedzsment sem az anyacégek egyoldalú nyomására cselekedett, amikor fokozta az értékesítést. „Túl nagy ellentmondás nem volt a külföldi és hazai bankvezetés között e tekintetben” – emlékeztetett minket Felcsuti. Sőt, mint ismeretes, a busás banki bónuszokat is mindig az adott évi értékesítési tervekhez kötötték, így a legutolsó banki ügyintéző is ugyanolyan érdekelt volt a „frankolásban”, mint egy csúcsvezető.

„Ha 2010 után nem jött volna egy olyan gazdaságpolitikai kurzus, amely egyértelműen bankszektorellenes, a Raiffeisen is kigazdálkodta volna a veszteségeket” – mondta a Heteknek Felcsuti. Az egykori vezér optimizmusát azonban nem mindenki osztja: amíg az állam a végtörlesztéssel és négyévi bankadóval 60 milliárd forintos veszteséget okozott a banknak, addig a pénzintézet hiteleinek 28 százaléka dőlt be az elmúlt 5 évben, azaz 450 milliárd forintnyi nem fizető hitele van – mondta a Concorde szakértője. Gyurcsik Attila úgy látja, hogy a 2008-as gazdasági válság és az azt követően tömegével bedőlt hitelek jóval nagyobb veszteséget okoztak a banknak, mint a hazai gazdaságpolitika.

„A jelenlegi magyar gazdaságpolitika elértékteleníti a bankok üzletét”, és egyáltalán nem célravezető, hogyha „kiszekálják” a bankokat az országból ezzel a „nekikeseredett” kormányzati hozzáállással – vélekedett egy másik fórumon Felcsuti. Ennek ellenére egyre több szakember és elemző – mint például Gyurcsik Attila és Sarkadi-Szabó Kornél – ad hangot annak publikációiban, hogy habár kétségtelen, hogy a bankoknak jelentős extraterheket kellett és kell fizetniük, túlzás lenne az egyes kivonulási terveket pusztán az állami intézkedések következményének tekinteni. Igen, valóban gyengén muzsikálunk a kiszámíthatóság terén, és a 2013-ra beharangozott 2,3 százalékos rekordalacsony hiány sem fog könnyeket csalni a hitelminősítők szemébe, mégis: Gyurcsik Attila szerint a fenti terhek nélkül sem lett volna jelentős hitelezési aktivitás az elmúlt években, ugyanis ezek a bankok csoportszinten is kevés tőkével rendelkeznek.

Mindez azonban továbbra sem mentesíti a piaci szereplőket azok alól a várható megpróbáltatások alól, amelyek még előttük állnak a kormány által beharangozott devizahiteles-mentési akciók miatt. Ez a kérdés például már hónapok óta húzódik, pedig nagyon nem mindegy, hogy pár tíz- vagy pár százmilliárdos veszteség vár még rájuk. Jó lenne tisztán látni már ebben az ügyben.

Olvasson tovább: