Kereső toggle

Ma egy emberélet olcsóbb, mint egy üveg bor

Közel 30 millió jogfosztott világszerte

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 

Évszázadok alatt alig nőtt a rabszolgák száma világszerte, ami egyfelől biztató, hiszen soha ilyen „elenyésző” nem volt az arány a Föld teljes lakosságához képest, ugyanakkor szomorú is, hogy ma, 2013-ban a világ egyes pontjain már pár ezer forintért is megvásárolható egy emberi élet.

Egy ausztrál civilszervezet, a Walk Free Foundation idén publikálta először saját mutatószámát (GSI, azaz Global Slavery Index) a globális rabszolgaságról, annak helyi veszélye és gyakorisága alapján. „Rabszolga az, akit ember létére egy másik ember tulajdonaként kezelnek, adnak, vesznek, és ha kell, elpusztítanak” – olvasható a jelentés bevezetőjében. A modern rabszolgaság ugyanakkor ma számos formában jelenhet meg: emberkereskedelem, kényszermunka, de akár a hitelcsapdákat, a kényszerházasságokat, a szexipart és a gyerekkatonákat is idesorolhatjuk. Felmérések szerint ma egy ember átlagosan hat évet tölt el rabszolgaként az élete során. Ezután az illető vagy megszökik, vagy visszafizeti az adósságát, vagy egyszerűen meghal.

A 162 országot bemutató jelentés szerint ma összesen 29,8 millió rabszolga él a világon, közülük is a legtöbben Indiában, Kínában, Pakisztánban, Nigériában, Etiópiában, Oroszországban, Thaiföldön, Kongóban, Mianmarban és Bangladesben. A felsorolt tíz országban található a rabszolgák 76 százaléka – állítja a Walk Free Foundation. Csak Indiában egyedül 13-15 millió közé teszik a rabszolgák számát.

A jelentés egyik készítője, Kevin Bales véleménye szerint a rabszolgatartás mindig is jelen volt a világban. A lényege pedig ma is ugyanaz, mint régen: valaki nem képes otthagyni a rabszolgatartóját, mert nem rendelkezik szabad akarattal. A rabszolgaságra jutott emberek története sokban hasonlít – állítják a téma kutatói. Nagy szegénységben élőket kedvező munkaajánlattal vagy tanulási lehetőséggel szednek rá, elszállítják őket messze az otthonuktól, és mire ráébrednek a valóságra, már nincs mit tenni. Nyugat-Afrikában és Kelet-Ázsiában vannak olyan családok, amelyek egy adósság miatt több generációra rabszolgasorba kerülnek, hiszen a gyermekek öröklik szüleik adósságát. Sőt, az sem ritka, hogy maguk a szülők adják el gyermekeiket.

Ha a rabszolgák becsült számát a helyi lakossághoz viszonyítjuk, Mauritánia áll a legrosszabbul, ahol a 3,79 millió lakosból 150 ezren nem élhetnek szabadon. A képzeletbeli dobogón még Haiti és Pakisztán „tündököl”. A becsült kockázat (például az emberi jogok védelmének hiánya, a nők hátrányos megkülönböztetése stb.) és az effektív gyakoriság azonban nem mindig jár kéz a kézben. Törökországban például a vizsgált szempontok alapján igen magas a rabszolgaság veszélye, ám a gyakorisága mégsem olyan nagy.

A mostani jelentés tartalmát egyébként egy korábbi publikáció is megerősíti. Év elején egy amerikai nonprofit kezdeményezés, a SumAll állt elő a saját számadataival. Szerintük 27 millióan élnek ma szolgasorban a glóbuszon, és a legtöbb modern rabszolga Indiában, Afrikában és Ázsiában él, míg az Egyesült Államokban is több ezer embert tartanak fogva akarata ellenére. A gyermekrabszolgák többsége Kambodzsában, Ghánában, Ugandában, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken, illetve Peru területén él.

„Tragikus, hogy 150 évvel azután, hogy Abraham Lincoln aláírta az Emancipációs Kiáltványt, még mindig az emberkereskedelemmel kell küzdenünk” – mondta a publikáció kapcsán Dane Atkinson, az amerikai szervezet vezetője. „Csak Grönlandon és Izlandon nem jegyezték a rabszolgaság semmilyen formáját, a Föld bármely másik részén jelen van” – tette hozzá.

A 10 legrosszabb ország ma a Global Slavery Index szerint: Mauritánia, Haiti, Pakisztán, India, Nepál, Moldova, Benin, Elefántcsontpart, Gambia, Gabon, míg a 10 legjobb: Izland, Írország, Egyesült Királyság (Nagy-Britannia), Új-Zéland, Svájc, Svédország, Norvégia, Luxemburg, Finnország és Dánia. Habár ezek relevanciáját laikus olvasóként nehéz lenne vitatni, ami a kelet-európaiak testközeli élményét jelenti, például az angliai munkavállalásokkal kapcsolatban, nem csak az emberjogi kánaán köszön vissza az újságcikkekből. Néhány hete járta be a magyar sajtót is a Sunday Times riportja, melyben több kelet-közép-európait megszólaltattak angliai munkaélményeikkel kapcsolatban. A konzervatív brit lap újságíróinak az áldozatok – főleg lengyelek, szlovákok és litvánok – elmondták, hogy gyakran napi tizenhét óra folyamatos munkára kényszerítik őket, ha pedig kifogással élnek, rendszerint fizikai erőszak a válasz. Egy szlovák munkavállaló például megszökött egy brit húsfeldolgozó üzemből, mivel három éven keresztül heti hét napon át dupla műszakok teljesítésére kényszerítették, és naponta mindössze 2,80 fontot (körülbelül ezer forintot) fizettek neki, holott jog szerint ennek minimum a duplája járt volna – óránként. Egy másik, lengyel munkavállaló egy gyümölcscsomagoló üzemben dolgozott, nem egészen két fontos órabérért. A gyanú végül egy konkrét munkaközvetítő cégre terelődött, amellyel a nevesebb helyi cégek (Tesco, Sainsbury’s, Marks & Spencer) rögtön meg is szakították a kapcsolatot. Ez a cég ugyanis – a többnyire litván – alkalmazottait tizenhét órás műszakok teljesítésére kötelezte fizetés nélkül, és aki kifogást emelt, azt megverték, vagy azzal fenyegették, hogy harci kutyákat uszítanak rá.

Aprópénzre váltott életek

Miközben augusztus 23-a a rabszolga-kereskedelem felszámolásának ünnepe lett, és cégek ezrei költenek világszerte milliókat a rabszolgaság elleni küzdelemre, arról alig található adat, hogy mi az ára a modern rabszolgaságnak. Pedig a mai rabszolgaság közvetlen kapcsolatban áll a kereskedelemmel, és gyakorlatilag több mint 13 milliárd dollár profitot termel évente. A The New York Times össze is gyűjtött pár vérlázító számadatot: egy téglahordó rabszolga egész élete során 8700 dollár tiszta profitot termel Brazíliában és 2000 dollárt Indiában. Thaiföldön a szexrabszolgák 18 000 dollárt hoznak a gazdáiknak, Los Angelesben viszont a 49 000 dollár sem ritka.

„Nagy sokk volt számunkra, amikor elkezdtük összehasonlítani az emberélet árát, ma és akkor. Ma az emberélet olcsóbb, mint egy üveg bor” – tárta a nyilvánosság elé számításaikat az amerikai Dane Atkinson. Megdöbbentő, hogy a rabszolgák ára alig változott az évszázadok során: míg Lincoln idejében 134 dollárra (inflációval korrigált adat) tartották az emberéletet, ma ez az összeg 140 dollár. Az adósrabszolgák ára 60 dollár, míg a prostitúcióra eladott nők 1910 dolláros átlagára számít a legdrágábbnak a piacon. Nepálban vagy Indiában viszont akár 5-10 dollárért is megvásárolható valaki. Summa summarum: hihetetlenül olcsó lett egy emberi élet, hiszen az 1800-as években egy mezőgazdasági rabszolga ára egy amerikai háromévi fizetését jelentette, ma azonban csak aprópénz.

„A világ rabszolgáinak végleges felszabadítása 10,8 milliárd dollárba kerülne” – közli végül az amerikai jelentés, és ebben az összegben nem a rabszolgák szabadságának ára van benne (a szabadság alapvető emberi jog), hanem a rájuk fordított egészségügyi szolgáltatás és oktatás. Nem több ez az összeg, mint amit az amerikaiak átlagban egy évben farmerre vagy nassolásra költenek.

 Akik közöttünk élnek

Becslések szerint a közel 30 millió modern rabszolga 1,82 százaléka Európában él. Nyugat-európai országokban mérhető a legkisebb kitettség, mivel itt a „legkisebb a korrupció, a nők diszkriminálása, illetve erős az emberi jogok védelme és a szolgaság elleni törvényalkotás” – olvasható a jelentésben. Mégis lelombozó, hogy számos nyugati országban nem képesek a hatékony nyomásgyakorlásra az emberkereskedelem tekintetében. Ha meglenne a kellő politikai akarat, több ország lenne „tiszta” a nyugati társadalomban – állítják a szerzők.

Magyarország – a Walk Free Foundation szerint – az 54. helyet foglalja el az itt élő 34-38 ezer „rabszolgával”. Ezzel „holtversenyben” vagyunk Csehországgal, de – a lakosságszámot is figyelembe véve – nem (!) előzzük meg Bulgáriát, Afganisztánt, Vietnamot, Szíriát, Iránt, de Kínát sem. Viszont a tőlünk nem is olyan messze található Moldova már a 6. ezen a világranglistán – csakúgy, mint az egykori „Nagy Testvér” Oroszország. 

Itt érdemes talán megjegyezni, hogy mindezek erősen becsült adatok. A készítők bevallása szerint is csak „közvetett, másodlagos forrásokat” használtak, úgy mint: kormányzati statisztikák, nyomozati anyagok, nemzetközi szervezetek jelentései és a különböző sajtótermékek. Ezt néhány ország esetében konkrét ügyekhez kapcsolódó interjúkkal is kiegészítették, illetve rendszerint kisebb mintákból extrapoláltak.

Mindez nem jelenti viszont azt, hogy Magyarország makulátlan lenne a témában. Hazánkkal kapcsolatban főként az adósrabszolgaságot, illetve a „csicskáztatást” szokták emlegetni mint a modern rabszolgaság fő okait. Egy-két nevesebb esetet felidézve, 2009-ben például egy át nem íratott autónak volt köszönhető, hogy a magyar hatóságok rátaláltak Újkígyóson egy fogva tartott hatvannyolc éves férfira. A fogva tartott férfi három évet élt a lovak közt egy istállóban, miután a lánya eladta egy roma családnak. Itt ingyen dolgoztatták, elvették a pénzét, és naponta csak egyszer kapott enni. Anno Békés megyében több hasonló eset is napvilágra került, de az áldozatok többsége nem élt a feljelentés jogával. (Egy másik, ötvenes évei-ben járó férfi például egy lakodalom felfordulását kihasználva szökött meg szarvasi fogvatartóitól. Ő – elmondása szerint – harmadmagával volt modern rabszolga. Nemcsak folyamatosan dolgoztatták, hanem kínozták is.) Szomorú, hogy a 2013-ban meghozott, családon belüli erőszakkal foglalkozó törvényben nem kapott helyet a háztartáson belüli szolgaság problémája.

Olvasson tovább: