Kereső toggle

Nehéz jósolni, különösen a jövőt illetően

Interjú Felcsuti Péter közgazdásszal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1928-ban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kismértékben emelte a kamatokat, aminek következtében a befektetők Európából kezdték visszavinni a pénzüket az Egyesült Államokba. A külföldi hitelekből élő német állam emiatt óriási bajba került. Innentől kezdve indult egy válságsorozat, amit a Nagy Válságként jegyez a történetírás. A jelenkori pénzügyi elit legfontosabb témája, hogy a Fed újra szigorít-e, amivel a feltörekvő piacokon hasonló jelenséget hozhat létre. Jogos az aggódás?

– A Fed jelenlegi elnökének, Ben Bernankének éppen ez a téma, a Nagy Válság a szakterülete. Az elmúlt években a feladatának tekintette, hogy egy hasonló krízis létrejöttét megakadályozza. Valóban, a második világháború előtt a Fed lépésével vette kezdetét az a hibasorozat, ami romba döntötte a világot, de a szakirodalom is alaposan feldolgozta ezt a korszakot, ezért remélni lehet, hogy az nem ismétlődik meg. Igaz, a harmincas években is a Fed elsősorban az amerikai belgazdasági érdekekre figyelt, és nem törődött azzal, hogy az Egyesült Államok pénzügyeinek nemzetközi hatása van. Bernanke maga is mondta, hogy nem várhatják tőlük, hogy ne az amerikai gazdasági érdekeket tartsák szem előtt. Azt csak tudomásul veszik, hogy ennek járulékos költsége a nemzetközi környezetre való hatásuk. 

A Fed 2008 óta elszántan küzd azért, hogy az Egyesült Államok gazdaságát kivezesse a válságból, aminek eszközéül először a kamatcsökkentést, majd a nulla százalékot elérve az úgynevezett nem konvencionális monetáris könnyítést választotta. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a jegybank óriási volumenben folyamatosan vásárol értékpapírokat a piacon, amivel hatalmas likviditást teremt a bankrendszerben. Azt mondták, hogy ezzel igyekeznek berúgni az amerikai gazdaság motorját. Nem eredménytelenül, mert az Európai Unióval szemben, az Egyesült Államokban nem volt recesszió, de a gazdasági növekedés soha nem érte el azt a szintet, ami ahhoz szükséges, hogy jelentősen csökkenjen a munkanélküliség. Amerikában úgy tartják, hogy legalább 3 százalékos növekedés szükséges az egészséges – nagyjából 5 százalékos – munkanélküliség mellett működő munkaerőpiac létrejöttéhez. Az USA politikai és gazdasági elitjének sikerült azt megakadályozni, hogy Európához hasonlóan lefulladjon az amerikai gazdaság, de hiába pumpáltak elképesztő mennyiségű pénzt a pénzügyi rendszerbe, ez még kevés volt a növekedési fordulathoz. A mennyiségi csökkentést azonban idővel abba kell hagyni, ezért találgatja azt a piac, hogy az milyen ütemben fog megvalósulni.  

Az olcsó pénz nem a spekuláció „táptalaja”?

– Azt mindenki tudta, hogy amennyiben rengeteg pénzt pumpálnak a pénzpiacokra, akkor a források nem csak a reálgazdaságba mehetnek. Ráadásul pénzpumpát működtetett Japán, Nagy-Britannia és Frankfurt (EKB) is.

Logikus, hogy ebből a pénzből tőzsdére és a befektetési alapokba is került elég. Az már vita tárgya, hogy ez a jelenség pénzügyi buborékokat hozott-e létre a világ különböző kisebb pénzügyi pólusaiban, elsősorban a feltörekvő piacokon vagy sem. A mennyiségi könnyítés kritikusai a buborékhatás mellett az infláció megugrásától is tartottak, de ez nem történt meg, mert sehol sem történt jelentős mértékű gazdasági növekedés, emiatt a fogyasztás sem ugrott meg, azaz nincs keresleti oldalról nyomás az árakra. 

Van alapja annak a félelemnek, hogy ha a Fed szigorít, azaz, ha abbahagyja a pénz pumpálást a pénzügyi rendszerbe, akkor válságba kerülhet a világ?

– Mark Twain mondta azt, hogy nehéz jósolni, különösen a jövőt illetően. Az tény, hogy a fejlődő piacokra elképesztő mennyiségű pénz áramlott be pusztán hozamvadászat alapján. Gondoljunk bele, amikor egy német kötvényre mindössze 0,25 százalékos kamatot lehetett kapni, míg az Egyesült Államokban a rövid lejáratú papírokra még ennyit sem, akkor a befektetők a kockázat vállalása mellett a nagyobb hozamot ajánló papírokat kezdték el vásárolni. Magyarország ezért tudott sok állampapírt eladni, mert elképesztő hozamfelárat ígért a befektetőknek, de így tett más úgynevezett feltörekvő ország is. Ez kockázatos helyzetet teremtett. 

Ez az oka, hogy a forintkötvénypiac több mint fele van külföldi befektetők kezében? Csak az amerikai Templeton befektetési cég – amely, ha komolyan vesszük a kormány gazdasági definícióit, valójában rajtunk nyerészkedő külföldi spekulánsnak számít – körülbelül 1400 milliárd forintnyi magyar állampapírt birtokol.

– Korábban alacsonyabb volt a külföldiek kezében levő magyar adósság aránya. Tavaly még 6-7-8 százalék körül volt az állampapírok hozama. A Templeton óriásit keresett azon, hogy úgy számoltak, hogy elmarad a magyar összeomlás, ezért bevásároltak a magas piaci kockázat miatt extra hozamot ígérő magyar papírokból. Nemcsak Magyarországra, hanem például Brazíliába, Oroszországba és Indonéziába is ömlött a pénz. Ez utóbbi országok jegybankjai azon dolgoznak, hogy ne áramoljon el máshova ez a forrás. Egyedül a magyar kormány az, amely sikerként tünteti fel, hogy egy ilyen, a Fed okozta pénzbősége hangulatban jelentős mennyiségű állampapírt tudott értékesíteni, miközben jelentős a kockázata annak, hogy a feltörekvő piacokat kedvezőtlenül érinti, ha a Fed szigorításba kezd. Az látható, hogy az amerikai jegybankárok nem döntötték még el, hogy merre induljanak, de tesztelik a piacot, ami sok ország valutája esetében minipánikokat okoz. A forint is az euróhoz képest egyebek mellett ezért gyengülhetett 300 fölé.

Ha a Fed végül megkezdi a szigorítási ciklust, akkor a forint tovább gyengülhet?

– Nem tudom, de az biztosan látszik, hogy a magyar fizetőeszköz beragadt a 300 körüli szinten. Ugyan a rövid távú állampapírok hozama együtt csökkent a MNB kamatcsökkentésével, de a hosszú lejáratú kötvények esetében ez a fordulat nem történt meg. Sőt, emelkedni kezdett, ami azt mutatja, hogy a pénzpiacokon nincs hosszú távú bizalom a magyar gazdaság iránt. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a legrosszabb eladósodni rövid lejáratú eszközökben, mert rossz piaci hangulatban ezek megújítása akadályokba ütközhet. De gondoljunk bele abba is, hogy a magyar állam 6-7 százalékos hozamokat ajánl, miközben az infláció 2 százalék alatti. Ez esetben 4 százalék a biztos reálkamat, amiért semmit sem kell tennie a befektetőknek. Ez csapdahelyzet. Az állam ugyanis a befektetőknek azt ajánlja, hogy minden kockázat nélkül 4 százalékos reálkamatot érhetnek el. Ez azt jelenti, hogy az állam nemcsak elszívja a pénzt a vállalkozói szektor elől, hanem meg is drágítja a hiteleket. A vállalkozói szféra ugyanis kockázatosabb terület, mint az állam, ezért a cégeknek a 4 százalékos reálkamatnál többet, legalább 5-6 százalékot kell ígérnie, ami viszont a jelenlegi gazdasági helyzetben nehezen kitermelhető. Szóval nagyon nehezen látható, hogy miként lenne gazdasági növekedési fedezete egy forinterősödésnek. A gyengülésnek viszont nagyon sok, a magyar politikai és gazdasági szereplőktől teljesen független indoka lehet, elég csak a Fed döntésére gondolni, amit mi, magyarok semennyire sem tudunk befolyásolni. Így a forint könnyen gyengülhet, de nehezen erősödhet.

A MNB viszont most kezd 2000 milliárd alacsony kamatú hitel, mondhatni „olcsó” forint szétosztásába, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy növekedési fordulat történjen Magyarországon.

– Ha a Fed egy sokkal jobb állapotban levő amerikai gazdaságot nem tudott „berúgni”, akkor a magyar jegybank miért tudna egy túladóztatott magyar gazdaságnak lendületet adni? Szerintem nem a magyar jegybankon, hanem sokkal inkább a kormány gazdaságpolitikáján múlik a növekedési fordulat. A jegybank olcsó pénze azokhoz a vállalatokhoz kerül majd, amelyek eddig is kaptak hitelt, mert a bankok a jó ügyfeleiknek adják tovább ezt a pénzt. A kockázatosabbnak számító cégek nem jutnak hitelhez, miközben ők is kellenének a gazdasági növekedéshez. 

Orbán Viktor viszont ezzel szemben elégedett a magyar gazdaság helyzetével, hisz azt nyilatkozta: „Az államadósság csökken. A költségvetési hiány évek óta nem volt ilyen alacsony. Egyre többen dolgoznak. A közmunka kapós. Az átlagbér 220 ezer fölé ment. Rezsi megfékezve. Minimálbér 100 ezer forint közelében. Hiba lenne, ha azt hinnénk, minden rendben van, de legalább ekkora hiba, ha az hisszük, hogy semmi sincs rendben.”

– Nem ismerek olyan politikust, aki ne dicsérné a saját lovát. Ellenben nem minden részletében mondott igazat a miniszterelnök. Egyrészt az államadósság nem csökkent. Arányaiban ott tartunk, ahol a parlamenti ciklus elején, noha a magyar GDP 7 százalékát kitevő nyugdíjvagyont használt fel a kormány az adósság csökkentésére. Ráadásul a magánnyugdíj-megtakarítások jelenkori felhasználása miatt az állam magára vállalta az érintettek nyugdíjának a jövőbeni kifizetését, tehát hosszú távon költségekbe verte magát.

Erre az a válasz, hogy a forint árfolyamának ingadozása miatt lett rosszabb az államadósság rátája, nominálisan csökkent.

– Az államnak csak forintban van bevétele, hisz adót csak így tud szedni. A magyar fizetőeszköz árfolyama pedig nagyon függ a kormány gazdaságpolitikájának az eredményétől. Ilyen összefüggésben teljesen mindegy, hogy ki mit gondol az árfolyamról, az adósság nem csökkent. Ráadásul nagyobb az esélye, hogy tovább gyengül a forint, ezért még többet kell fizetni adósságszolgálatra. Való igaz, hogy a költségvetés hiánya csökkent, de azt jelentős adóemeléssel érték el, aminek következtében visszaesett a beruházások aránya, ami miatt pedig a magyar gazdaság növekedési potenciálja is csökkent.

Az alacsony költségvetési hiányt emellett azzal érték el, hogy csökkent az oktatás és az egészségügyi szolgáltatások minősége. A felsőoktatást félig fizetőssé tették, a műtéteknél pedig elképesztő módon megnőtt a várólisták hossza. Dicséretes az alacsony hiány, de ennek az előbbiek az ára. A rezsicsökkentés ára is az lesz, hogy romlani fog a szolgáltatás minősége. Ráadásul fura egy olyan szociális okokkal magyarázott rezsicsökkentést látni, amely a gazdagoknak többet ad, mint a szegényeknek.

Ellenben idén május–júliusban 3 millió 964 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 56 ezerrel, 1,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

– A statisztikát a közmunkások száma emelte meg, ami szerintem nem igazi munkahelyteremtés, hisz nem a magánszektorban jött létre új munkahely. Nem a felosztható torta nagysága növekedett, hanem ugyanazt a tortát osztjuk fel másként. Nem növeli a GDP-t a közmunka.

Ha már említettük a Nagy Válság időszakát: az Egyesült Államokban Roosevelt is közmunkákat indított be a válság időszakában.

– Való igaz, de óriási volt a különbség. Egyrészt akkor sokkal alacsonyabb volt az építőipar gépesítése és sokkal több kétkezi munkásra volt szükség, másrészt a közmunkák során repteret, gátakat és hidakat építettek. Most Magyarországon sokszor a közmunkások csak söprögetnek az önkormányzati épületek körül, ha nem éppen a polgármester szőlőjében tevékenykednek, mert sajnos erre is volt példa. A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy a közmunka csak tüneti kezelés, nincs kigondolva, hogy miként lesz az érintetteknek rendes munkahelye. Az állami statisztikák szerint a közmunkások alig nyolc százaléka kerül vissza a rendes munkaerőpiacra. Nincs továbbképzés, ezeket az embereket nagyon sok pénzért vegetálásra kényszerítik. Ebben a formában zsákutca a közmunka.

A kormány a rezsicsökkentést, a magas különadókat azzal indokolta, hogy a külföldiek kiszivattyúzták Magyarországról a pénzt. Ausztriában és Csehországban is a közműcégek többségi közösségi tulajdonban vannak.

– Általában el lehet mondani, hogy az Orbán-kormánynak vannak jó meglátásai. Jól azonosították be azt, hogy a segély helyett munkaalapú társadalmat kell létrehozni, az adósságot csökkenteni kell. Igazuk van abban, hogy a privatizáció hibás koncepció alapján történt. A problémát szerintem az okozza, hogy hibás válaszokat adnak a kihívásokra. Nem igaz, hogy a bankok extraprofitot vittek ki az országból. Voltak jó éveik, de nem is mindegyik banknak. Összességében nem igaz, hogy kiszivattyúzták volna a pénzt. A közműcégek esetében is meg lett volna a kormánynak a lehetősége szabályozóként a fogyasztóvédelemre, ehelyett a külföldi cégeket látványosan igyekeznek elüldözni. De akkor honnan lesz a magyar államnak pénze a fejlesztésekre, ha a Kádár-rendszer működése megmutatta, hogy milyen az, amikor az állam nonprofit alapon próbál működtetni ágazatokat?

Számomra úgy tűnik, hogy kommunikációs céloknak rendelték alá mindezt. Áprilisban az új gazdasági miniszter arról beszélt, hogy a devizahitelesek számára eddig kidolgozott segítő intézkedések elégségesek a probléma kezeléséhez. Július elején a Kúria döntése kiváltotta a szélsőjobboldali csoportok haragját. A kormány ezt követően változtatott a hangvételén, és sodródott bele a bankellenes retorikába. Először csak annyit mondtak, hogy új csomagokra van szükség, majd eljutottak az ultimátumig. Az viszont nem látszik, hogy a kormánynak mi lenne az érdemi megoldási programja. Lehet, hogy nincs is ilyen. Az pedig leegyszerűsítése a problémának, hogy csak a bankok felelősek a kialakult helyzetért. 2001-től kezdve indult meg a devizahitelezés, aminek az egyik momentuma az volt, hogy az uniós csatlakozás miatt az Orbán-kormány változtatott a konvertibilitás szabályain, de demagógia lenne ezért őket felelőssé tenni. Egy MNB-tanulmány 7-8 okot jelölt meg, ami elvezetett a devizahitelezés megugrásáig.

A Járai-korszakra jellemző magas alapkamattól a laza állami szabályozásig. Az biztos, hogy a politikai elit mindkét oldala 2002-ben, majd később is állandóan az életszínvonal emelésében látta a választási győzelmet, ami a hitelezés elszabadulásához és az adósságspirál kialakulásához vezetett. A kialakult helyzetért túlzás csak a bankokat felelőssé tenni.

Olvasson tovább: