hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lejárt az idő

2013. 08. 08.
A héten lépett életbe a „második Varga-csomag” több pontja is. Habár a banki tranzakciós illeték megemelése – bizonyos okok miatt - csak ősztől érezteti majd igazán a hatását, egyre inkább elgondolkodtató, hogy érdemes-e még egyáltalán bankban tartani a pénzünket.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint „nem a lakossági terhek nőnek, sem a tranzakciós illetéknél, sem a távközlési adónál”, ám a banki hirdetmények eddigi változásai korántsem ezt tükrözik. Némileg ellentmondásos az is, hogy a minisztériumi dolgozókat még ezektől a „nem létező” terhektől is meg akarták kímélni, amikor a kormány kompenzációt (pontosabban folyószámla-költségtérítést) javasolt a minisztériumok és háttérintézményeik dolgozói számára. Az ellenzék felháborodása miatt ezt már azóta visszavonták, habár az egyéb állami cégek dolgozóinak tett esetleges hasonló kedvezményeket még nem sikerült tisztázni.

Egymást figyelik

Miután Varga javaslatait szinte lóhalálában fogadták el, nem hagytak kellő időt a bankoknak arra, hogy – jogszabályi kötelezettségeiknek eleget téve – augusztus elseje előtt 60 nappal módosíthassák és közzétehessék a hirdetményeiket. A papírmunkával több pénzintézet is csúszásban van (a legfürgébbek is csak augusztus 28-tól tudják „áthárítani” a megnövekedett terheket), így az effektív változások többsége szeptembertől, illetve októbertől várható. Vagyis néhány hétig még a korábbi díjakkal lehet számolni az ügyintézések során. A bankok egyébként is nagyon figyelik egymást ezen a téren. Az a hitelintézet például, amelyik legutóbb elsőként reagált a jogszabályi változásokra a díjak emelésével, később visszakozott, mert látta, hogy a versenytársak nem emeltek – hárítottak át – annyit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!