hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Varga félfordulata
Az ortodoxia a NGM-be költözik

2013. 03. 28.
Orbán Gábor közgazdászt jelöli a Nemzetgazdasági Minisztérium megüresedett adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkári posztjára Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kinevezés is azt mutatja, hogy az új gazdasági miniszter óvatosan ellép a Matolcsy György fémjelezte unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikától.

Az új államtitkár kinevezé­sére azért kerül sor, mert Matolcsy György az államtitkárát magával viszi a Magyar Nemzeti Bankba. Pleschinger Gyulát ugyanis az Országgyűlés március 5-étől hat évre a monetáris tanács külső tagjává választotta. A váltás pikantériája, hogy Orbán Gábor, aki eddig az Aegon Alapkezelő kötvényüzletág vezetőjeként tevékenykedett, számtalan interjúban bírálta a Matolcsy-féle gazdaságpolitikát. Diplomáját 2003-ban szerezte, és az MNB-nél, majd az Európai Központi Bankban dolgozott pályája elején, elemzőként. Gyakorta publikált nemzetközi folyóiratokban, hazai lapokban. Az Aegonnál 2007 óta dolgozott.

Orbán Gábor a magyar közgazdásztársadalom ortodoxnak nevezhető rétegéhez tartozik. Egyebek mellett dolgozott a Járai Zsigmond vezette Magyar Nemzeti Bankban, illetve tagja volt annak a szakértői körnek, akik 2006-ban egy alapos és jelentős vitát kiváltó tanulmányt tettek közzé arról, hogy miként lehetne helyrebillenteni a magyar gazdaság egyensúlyát. Az úgynevezett CEMI-tanulmány néven közismertté vált dolgozat egyebek mellett felvetette a vizitdíj bevezetésének lehetőségét, tízezres nagyságú pedagóguselbocsátások szükségességét, az állami alkalmazottak bruttó béreinek két évre történő befagyasztását, az állami szektorban dolgozók létszámának közel 100 ezer fővel való csökkentését, illetve az ingatlanadó bevezetését. A tanulmányhoz olyan – többek között konzervatív – közgazdászok adták a nevüket, mint Járai Zsigmond, Chikán Attila, Csaba László, Hamecz István és Heim Péter.   

Éppen ezért volt érdekes, hogy a Fidesz 2006 után a szocialisták vizitdíjjal és ingatlanadóval kapcsolatos tervei ellen politikai támadást intézett, noha azok közgazdasági indokairól az előbb említett jobboldalinak elkönyvelt közgazdászok is beszéltek.  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!