Két héttel ezelőtt, március 15-én este, amikor egész Magyarország a hóhelyzettel volt elfoglalva, az Európai Parlament egyik brüsszeli irodaépületében rendkívüli csata zajlott. A ciprusi kormánydelegáció vívta akkor éppen élethalálharcát az eurózóna pénzügyminisztereivel az ország bankrendszerének, s egyben maradék hitelének megmentéséről, de annak is leginkább az áráról. A ciprusiak számára már eddig is rendkívül kellemetlen tárgyalás azonban úgy nagyjából éjfél felé újabb drámai fordulatot vett. Ekkor a megbeszélések szűkebb körben folytatódtak. Ezen „európai” részről már csak Christine Lagarde, az IMF vezetője, Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank igazgatója, Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport nemrégiben megválasztott holland elnöke és Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter vettek részt. A kiszivárgott hírek szerint ez a szűk körű tárgyalás innentől kezdve még keményebb hangnemben folytatódott. Ennek ellentmondást nem tűrő irányát ugyanakkor nem az IMF vezetője, de még csak nem is az Európai Központi Bank igazgatója, hanem Európa egy másik, talán még náluk is erősebb embere, Németország pénzügyminisztere diktálta.
Pedig a hetvenéves, s több mint húsz éve kerekesszékben ülő jogász végzettségű Wolfgang Schäuble külsőre cseppet sem kelti egy erős ember benyomását. Ennek ellenére az angol Guardian című lap szerint egyetlen hivatalban lévő európai politikus sem volt olyan hatással a ma működő európai politikai rendszerre, mint éppen Schäuble, az európai politika nagy veteránja. Ugyanis immár több mint negyven éve annak, hogy a jobboldali CDU – szigorú protestáns elvek szerint nevelkedett – fiatal politikusa elkezdte politikusi pályáját a bonni parlamentben. S ha az idei német parlamenti választásokon újra győzelmet arat, a Bundestag minden idők leghosszabban tevékenykedő képviselője lehet. Ez alatt a hosszú idő alatt pedig igencsak fordulatos, történelmi léptékű győzelmekben és drámákban sem szűkölködő politikai karriert futott be.
Bár 1972 őszén került be a Bundestagba, a nagypolitikával közelebbről Helmut Kohl második ciklusa alatt a nyolcvanas évek közepén ismerkedhetett meg. 1984-ben ugyanis a különleges ügyek minisztériumának és a Kancelláriahivatalnak a vezetésére kapott felkérést. Az ismerkedés annyira jól sikerült, hogy a szorgalmas, s a kancellárral ellentétben az apró részletek iránt is érdeklődést mutató és legendásan nagy munkabírású Schäuble innentől kezdve Helmut Kohl szinte elválaszthatatlan jobbkeze lett. Így Kohl oldalán a nyolcvanas évek legvégén a német újraegyesítés egyik kiemelkedő főszereplőjévé is vált. Míg akkoriban Kohl elsősorban külföldön igyekezett a német ügyet előremozdítani, az akkorra már belügyminiszterré avanzsált Schäublére maradt a feladat, hogy a két Németország közötti egyesülési szerződést tető alá hozza. Annyira eredményesen, hogy alighanem már ezzel beírta volna a nevét a német történelembe. 1990. október 3-a a német újraegyesítés történelmi jelentőségű ünnepe egyben a Kohl–Schäuble páros közös erőfeszítésének sikere is volt. Ám itt, eddigi politikai karrierjének csúcsán, alig kilenc nappal az ünnepséget követően hatalmasat fordult vele a világ. 1990. október 12-én egy Freiburg közelében található kisvárosban, Oppenauban egy helyi vendéglőben tartott éppen kampánygyűlést, amikor egy pszichésen zavart merénylő rálőtt, s hátulról három golyóval megsebesítette. Bár hosszas küzdelem után az életét végül sikerült megmenteni, de a gerincét ért egyik lövés élete hátralévő részére tolószékbe kényszerítette.
2013. 03. 29. (XVII/13)
