Kereső toggle

Ki másol kit?

Import „matolcsyzmus” Dél-Amerikából

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Egyre szélesebb körben elfogadott a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban" - jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő, alapozva ezt arra, hogy néhány napja Franciaországban bevezettek egy a „magyarországinál kétszer nagyobb mértékű pénzügyi tranzakciós illetéket". A Hetek által megkérdezett szakértők azonban így sem találják megalapozottnak a hazai koncepciót.

A francia „másolatról" egyébként hamar ki is derült, hogy - filozófiáját és célját tekintve - nincs túl sok köze a magyar változathoz. Mint ahogy azt - többek között - Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke is kifejtette az ATV Egyenes beszéd című műsorában: a francia tranzakciós adó nem ugyanaz, mint a magyar, ahol minden tranzakcióra kivetették a közterhet, míg a franciák a rövid távú spekulációs befektetéseket adóztatják meg.

A hasonló és egyben megtévesztő elnevezések kihasználása nem új keletű gyakorlat hazánkban - mondta lapunknak Zara László adótanácsadó. Több kormány is élt már azzal a gyakorlattal, hogy találnak egy hasonló elnevezésű adónemet, majd kis csúsztatásokkal beemelik a magyar adórendszerbe, és rámondják, hogy ez ugyanaz.

Tehát ma is vannak hasonlóan elnevezett adók Európában - tette hozzá Zara -, mint például a tranzakciós adó vagy az energiaadó, de egyik sem azonosítható a magyar kormány által vizionált különadókkal.

„Igen, volt már példa a 20. században arra, hogy a lakossági pénzügyi tranzakciókat megadóztatták. Például a kilencvenes évek Dél-Amerikájában" - ismertette a Heteknek az adónem történeti áttekintését Belyó Pál, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke. Peruban például 2 százalékos volt ez az adó, de idővel lecsökkentették 0,1, majd 0,05 százalékra. Ennek lényege volt a betétek, az ATM-tranzakciók és a bankkártyás forgalom megadóztatása. Logikáját tekintve tehát teljesen ellentétes a klasszikus Tobin-adóval, amely eredetileg a tőkeforgalom szabályozását célozta - tette hozzá.

A magyar változat gyakorlatilag a teljes lakossági pénzforgalmat, legyen az sárga csekkes befizetés vagy egy beszedési megbízás, 0,1 százalékos illetékkel sújtja, amely a művelet teljesítésének napján keletkezik. Tehát például 1000 forint átutalása vagy csekken való befizetése után további 1 forint illetéket kell megfizetni. Az illeték maximuma 6000 forint, tehát 6 millió forint feletti pénzmozgásnál már nem keletkezik további illetékfizetési kötelezettség. Egyedül a hitelnyújtás került ki a kötelezettség alól, viszont - tervek szerint - kiterjesztenék a terhet a pénzváltókra és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi műveleteire is. Ez utóbbi nem kis felháborodást váltott ki szakmai berkekben. Az MNB vezetősége rögtön nyilatkozatot tett: nem tervezik az illeték továbbhárítását a kereskedelmi bankokra, mert az 2,5 százalékpontos alapkamat-csökkentést jelentene.

Az ügy kapcsán többször emlegették, hogy maga az Európai Unió (EU) is gondolkodik egy tranzakciós adó bevezetésén. Ám az EU elképzelése egyértelműen a francia megoldáshoz hasonlítható, és nem a magyar verzióhoz - mondta kérdésünkre Zara László adótanácsadó. Az MNB-re való kiterjesztéssel kapcsolatban a szakértő a Heteknek kifejtette: „Afelől, hogy meg fogják-e vétózni az MNB adókörbe vonását, kétségeim vannak. A magyar ügyek most egy kicsit háttérbe szorultak, hiszen sokkal több fejfájást okoznak most a spanyolok vagy éppen a románok az unió vezetésének." Az EU vezetői várhatóan majd a novemberi G20-találkozón foglalkoznak újra a közösségi tranzakciós adó kérdésével.

Instant válságkezelés délen

Az említett dél-, illetve latin-amerikai jelenség oka a kilencvenes évek válsághulláma. (Például 1995-ben a mexikói úgynevezett Tequila-válság, 1998-ban a brazil válság, valamint 1998 és 2003 közötti az argentin válság, amelyet a hasonlóságai miatt a görögök kapcsán viszonylag gyakran emlegettek.) Ez az adótípus tipikusan akut válságkezelő technika volt - mondta Belyó. Míg a 2000-es évek elején 15 államban is volt ilyen adónem, 2010 után már csak 1-2 országban volt jelen. Kolumbiában például 1998 óta létezik ilyen, pénzügyi tranzakciókra kivetett adó. Mértéke 0,4 százalék, de különféle mentességek is tartoznak hozzá.

Ami Európát illeti, a KSH volt vezetője felidézte, hogy a nyolcvanas években Svédországban próbálkoztak ilyen adónem bevezetésével, a vállalkozások számára. Rövid időn belül azonban meg kellett szüntetni ezt az adónemet, mert a cégek sorra csődbe mentek miatta.

Egy ilyen - jellemzően a lakosságot sújtó - tranzakciós adó rövid távon jelentős bevételt képez a központi költségvetésnek, de közép- és hosszú távon (3-5 év távlatában) már hátrányokkal jár. Ilyen például, hogy a lakosság jellemzően elviszi a pénzét az adott országból, a vállalkozások pedig kiskapukat keresnek. Belyó Pál szakmai tapasztalatai szerint ilyenkor jellemzően negyedére csökkennek a pénzügyi tranzakciók, jelentősen nő a készpénzállomány, és harmadával nő maga a készpénzforgalom is. Az egyik releváns mutatószám, a betétállomány/GDP pedig jellemzően esésnek indul.

De vajon indokolt-e ilyen drasztikus módszereket alkalmazni a 2010-es években hazánkban? „Magyarország állapota semmiképpen sem hasonlítható a kilencvenes évek Dél-Amerikájához. Jelenleg nincs szükség ilyen adónemre. Esetleg egy klasszikus Tobin-adó megfontolandó lenne. Nem mellesleg az EU is inkább ezt az irányt támogatja" - fejtette ki álláspontját Belyó Pál.

Olvasson tovább: