Kereső toggle

A nagy vetítés

A Kommunista Párt és a kínai filmipar kölcsönösen élteti egymást

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két út vezet ahhoz, hogy egy film kasszasiker legyen: a hollywoodi és a pekingi. A The Economist című hetilap aktuális összeállítását a kínai filmiparról a Kínai Kommunista Párt alapításának 90. évfordulója alkalmából bemutatott nagyszabású propagandafilm ihlette.

Az egyik út szerint kell egy jó forgatókönyv, híres színészek, széles körű értékesítés és ügyes marketing: ez a hollywoodi út. A pekingi út is sok tekintetben hasonló, például ami a híres színészeket és a széles körű terjesztést illeti. A legtöbb kínai kasszasiker titka azonban még a legnagyobb hollywoodi filmmogulok számára sem elérhető: ez pedig a Párt hatalma.

A nagy ébredés kezdete (vagy korábbi híradásokban Egy párt alapítása) című film a Kínai Kommunista Párt megalapítását ünnepli. A júniusi premier napján minden kínai moziban műsoron volt a film, még időben, a párt július elsejei 90. születésnapja előtt. Ezt megelőzően a Kínai Népköztársaság alapításának 60. évfordulójára készült hasonlóan nagy költségvetésű propagandafilm. A téma itt - láthatóan - nem az utcán, hanem a pártvezetők asztalán hever...

A film készítőinek most sem kellett a nyugati konkurenciától tartaniuk, azt ugyanis a hatalom már blokkolta: még az egyébként - sokak szerint - gyenge Transformers 3-at sem vetítik, nemhogy az igazi „blockbustereket" (kasszasikereket). Sok állami vállalat egyszerűen utasította az alkalmazottait a film megtekintésére, az iskolák pedig mozitúrákat szerveztek, hogy a diákok tanulhassanak Mao Ce-tung ifjúkori hőstetteiből. A még így is üresen maradt székeket pedig állami bürokraták seregével töltötték fel. A „siker" tehát garantált.

Ilyen méretek mellett a filmipar nem egyszerűen az állami propaganda kiszolgálója, hanem komoly profitgyár is. A legfőbb gyártó pedig az ország legnagyobb filmcége: a China Film Group (CFG). Egy másik, kisebb céggel karöltve (amelyben a CFG filmmogulnak is 12 százalékos részesedése van) ők tartják ellenőrzésük alatt a belföldi filmforgalmazás több mint felét. Ebbe beletartozik annak a 20 külföldi filmnek a forgalmazása is, amit a kínai vezetés évente beenged az országba. (Az Avatart például amiatt nem engedték vetíteni Kínában, mert elvonta a nézőket egy Konfuciusról szóló kínai filmtől. Másodlagos félelem volt csak, hogy a kormány szerint a kínai tömegek könnyen „magukra ismerhetnek" James Cameron kék űrlényeiben, akiket kizsákmányolnak és elnyomnak a hódító hatalom képviselői - írta annak idején a hongkongi Apple Daily.)

A CFG által forgatott filmek témái között szerepel szerelmi történet, katasztrófafilm, háborús eposz és természetesen a kungfu is. Ezeket a történeteket bújtatják olykor a kereskedelmi, a propaganda- vagy éppen a művészfilm köntösébe. Tapasztalatok szerint a kínai filmekben kevesebb a szex, és több a harc, az erőszak, mint a nyugati művekben. Mao Di, a Beijing Broadcasting Institute (pekingi rádiós-televíziós intézet) egyszer így nyilatkozott erről a Los Angeles Timesnak: „A kínai emberek mindig is érzékenyebbek voltak a szexualitásra, mint az erőszakra." Nem csoda, hiszen a kungfun nevelkedtek. A kínaiak többsége az amerikai filmeket egyáltalán nem tartja erőszakosnak.

A könnyű pénz viszont - állítják a szakértők - mégiscsak a hazafias témákban rejlik. Az utóbbi években az említett óriáscég két ilyen filmet is készített: az egyik a japánokkal szembeni hősies ellenállásról szólt (Nanking), a másik pedig az 1949-es kommunista hatalomátvételről (A köztársaság megalapítása). Ezek a filmek azért is nyereségesek, mert a bennük játszó kínai sztárok nem számíthatnak túl magas gázsira, ha egyáltalán kapnak valamit. A köztársaság megalapítása című filmben például körülbelül 100 híres színész teljesen ingyen játszott. A mostani kasszasikert elért film esetén pedig, a rendező elmondása szerint, a 172 filmsztár fizetése nem haladta meg a forgatás során az ebédekre elköltött összeget. A köztársaság megalapítása 30 millió jüanba került, és 420 milliót hozott, míg az A nagy ébredés kezdete 80 millió jüanba került, és kissé csalódást okozva csak 340 milliót hozott be eddig a kasszába. Mindkét összeg - még hollywoodi mércével is - elképesztő profitnak számít.

A kínai filmvilág tehát virágzik. 2010-ben a jegypénztári bevételek 64 százalékkal nőttek, átlépve a 10 milliárd jüanos álomhatárt (közel 300 milliárd forint). Ebben az évben több mint 520 kínai film készült, körülbelül annyi, mint Amerikában. Egyedül Indiában készítenek még ennél is többet. Kína büszkélkedhet a világ legnagyobb kültéri filmstúdiójával is, ahol többek között megtalálható a Tiltott Város (a kínai császár pekingi udvartartásának féltve őrzött színhelye) élethű mása is.

A kínai mozitermek minőségével kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Egyes leírások szerint a kínai filmszínházak többsége piszkos és lepusztult: télen fűtetlen, nyáron tikkasztó. Mark Magnier, a Los Angeles Times tudósítója szerint a pekingi mozik látványa több, mint lehangoló: „Ahogy belépsz, megcsap a nézőtér dohos szaga, az üléseken lyukak tátongnak, a fáról a festék már rég lepattogzott, a hangszórók besípolnak egy-egy magasabb szólamnál, az ajtókat pedig nem zárják le rendesen." A The Economist írása szerint a helyi mozik légkondicionáltak és tiszták, sok közülük a legmodernebb technikával van felszerelve, és a közeli, rátelepült gyorséttermek is elég jók. Igaz lehet ez a nemrég épült plázák esetében, amelyek már valóban a nyugati „multiplexes" divatot követik. Kínában azonban 1,3 milliárd lakosra összesen 6200 vetítővászon és mindössze 550 darab 3D-s moziterem jut, így sokaknak az alacsonyabb színvonallal kell beérniük, ha „mozitúrára" küldik őket.

Egy biztos, a kínai mozijegyek ára viszonylag magas, a hétvégi vetítések általában 80 jüanba (mintegy 2400 forintba) kerülnek. Ennek oka a szerzői jogvédelem hiányában (is) keresendő. A filmes bevételek többsége a mozijegyek árából származik, és nem DVD-k eladásából vagy a tévécsatornákon keresztül. A közönség a mozikban a filmélményen kívül leginkább egy a kényelmetlen lakásától távol eltöltött, kellemes délutánért fizet, ugyanis a filmek illegális másolatai - már premier előtt - széles körben elérhetőek. 2007-ben például a Kínában árusított filmek 93 százaléka kalózkiadás volt.

Ami pedig a minőséget illeti: a kínai filmek nem finanszírozási gondokkal, hanem inkább produkciós technikák hiányával küzdenek. Feng Hsziao-kang elismert kínai rendező így utalt a hiányosságokra: „Az importált berendezések több mint 5000 funkciójából a kínai hang- és látványeffektussal foglalkozó szakemberek csupán 500-at képesek alkalmazni." Barry Levinson amerikai rendező szerint a kínai filmekben a történetek elmesélése sem elég gördülékeny. Habár a kínai filmek most már egyre több fesztiválon debütálnak és nyernek, a helyi filmes szakemberek is úgy vélik, hogy az évi 500 kínai gyártású filmből csak 100 éri el az egyébként elvárható színvonalat. (Legutóbb például a 2007-es berlini filmfesztiválon lett fődíjas egy kínai alkotás.) Mark Osborn, a Kung Fu Panda című rajzfilm rendezője szerint „a hollywoodi mesemondás nem az egyedül üdvözítő út, de kétségtelenül egyetemes módon ragadja meg a nézőket".

Így talán már jobban érthető, ha az olyan helyi „kasszasikerek", mint A nagy ébredés, valószínűleg megállnak Kína határánál, és hozzánk már nem jutnak el. A nyugati néző ugyanis a „kevésbé engedelmes fajtából" való. De a kínaiak biztosan nem felejtik el Sam Goldwyn híres amerikai filmproducer mondását, miszerint: „Ne foglalkozz a kritikákkal, még arra se méltasd, hogy figyelmen kívül hagyd őket!"

Olvasson tovább: