Kereső toggle

A kígyó a saját farkába harapott

Világgazdaság: megmentő kerestetik

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A héten újabb csúcsot döntött a svájci frank árfolyama, ami, úgy tűnik, derékba töri a pozitív elemzői várakozásokat Magyarország közeli jövőjét illetően, és újabb növekvő terheket jelent honfitársaink jó részének, méghozzá azoknak, akik az alpesi devizában adósodtak el.

A nemzetközi üzleti világot gyakorlatilag július eleje óta „rég nem látott" bizonytalanság uralja. Az olaszok majdnem bedöntötték az eurót, Görögország államcsődjét már a legtöbben tényként kezelik, és mint Damoklész kardja lóg az amerikai kongresszus feje felett a fizetésképtelenség réme. Konkrét megoldásokkal viszont egyelőre még senki sem állt elő.

Hazai befektetési szakemberek azzal kalkuláltak, hogy az idei adóváltozások már a második félévben éreztetik majd hatásukat a magyar megtakarításokban, ezt azonban jórészt felemészti a hét elején 238 forintra ugró svájci frank. Egy erős svájci frank elsősorban a magyarok fogyasztását érinti - mondta Orbán Gábor, az Aegon Alapkezelő kötvényüzletág-vezetője, amikor a hazai hatásokról kérdeztük. „A rendelkezésre álló jövedelem drámaian csökkenhet, és ezzel párhuzamosan az óvatossági motívum is megerősödhet. Az emberek jobban megnézik, hogy mire költenek - már csak a további árfolyam-növekedéstől való félelem miatt is. Ami pedig a lakáshiteleket illeti: több adósságleírás, több adósságcsökkentési akció várható" - foglalta össze a lehetséges következményeket a kötvénypiaci szakértő. Az erős frank a belföldi vásárlási kedv mérséklésén keresztül visszafogja az inflációt, de - sajnálatos módon - fékezi a gazdaság növekedését is.

Számítások szerint május óta a magyar háztartások mintegy 600 milliárd forintot buktak a svájci frank árfolyam-emelkedésén. Nem csoda, hiszen a lakosság hiteleinek kétharmadát ebben a devizában jegyzik. A magyar kormány aktuális hitelmentő programja talán enyhíthet ezen az állapoton, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hitel-visszafizetések elmaradásában jóval nagyobb szerepet játszik a munkahely elvesztése, mintsem a törlesztőrészletek megemelkedése. Nagyobb segítséget jelentene tehát, ha az emberek általános létbizonytalansága csökkenne. Az MKB Bank elemzése kimutatta, hogy egy 10 százalékos frankdrágulás 80 milliárd forint körüli mínuszt jelent a fogyasztásra szánt összegekből, és 1 százalékkal fogja vissza a kiskereskedelmet. Ilyenkor elsősorban a nagy értékű, tartós javak iránti kereslet rendül meg, de rossz jel, hogy hónapok óta már a ruházati szegmens is gyengélkedik, ami eddig nagyobb tűrőképességet mutatott.

A mai helyzet megértéséhez (ismét) 2008 végéhez kell visszanyúlnunk. A folyamat röviden így írható le: 2008 őszén kitört az Egyesült Államokban a „subprime" (gyakoribb nevén jelzálog-hitel) válság. Az Európába is átgyűrűző folyamatok ellen a helyi kormányzatok (a magyar nem!) úgy védekeztek, hogy monetáris és költségvetési lazításokba kezdtek: estek az adóbevételek, munkanélküli-segélyeket folyósítottak, pénzt pumpáltak a bankokba, mentették a bedőlni készülő hiteleseket. Ennek viszont ára van, és ezt a gyengébb felépítésű nemzetgazdaságok nehezen bírták. Így most sorra dőlnek ki a sorból: Írország, Spanyolország, Görögország, Olaszország... Az egész folyamat rákfenéje pedig, hogy az „agyonkonszolidált" bankok sincsenek most jobb helyzetben. A legutóbbi európai banki stresszteszt kimutatta, hogy a hitelintézetek „kasszái" továbbra is üresek. „A kígyó tehát visszaharapott a saját farkába" - magyarázta Orbán. Egyes becslések szerint az európai bankoknak „csak" 80 milliárd euró friss tőkére volna szükségük.

Magyarország pedig e tekintetben duplán szerencsétlen helyzetben van. A 2008-ban kezdődött válság arra késztette az országot, hogy a kockázatos eszközöknek számító részvényektől eltávolodjon, és új felhalmozási eszközt keressen. Ez lett - az egyébként „menekülődevizának" számító - svájci frank. A svájci frank erősödése azonban gyenge forintárfolyammal párosul, így gyakorlatilag „duplán fizet a magyar", hiszen a forint is kockázatos eszköznek számít. Ennek isszuk most a levét. „Még nem tudni, hol lesz ennek a vége, de az jól látszik, hogy a svájci frank árfolyammozgása nem ciklikus. Nem állíthatjuk, hogy mindig szabályszerűen ellentétesen mozog, mint a részvényárfolyamok" - mondta Orbán Gábor. Habár ez utóbbi egy menekülődevizától elvárható lenne. „Az újabb csúcsdöntésben ismét vitathatatlanul meghatározó szerepe volt annak, hogy a frank változatlanul az egyik legfontosabb menekülődeviza" - erősítette meg Orosz Dániel, az AXA Csoport Magyarország stratégiai elemzési igazgatója.

Miután Svájcnak nincsenek hatalmas külső adósságai, a világ gazdagjai általában jó szívvel gondolnak az alpesi fizetőeszközre, és ezzel - azaz, hogy sok frankot vásárolnak - automatikusan felsrófolják annak árfolyamát. Sőt, a svájci frank alapú hitelek törlesztései is folyamatos frankvásárlásokat jelenteknek a túloldalon, azaz Svájcban - ahová mindez beáramlik - ez szintén az árfolyam erősödése felé hat.

A svájci frank tehát ma súlyosan túlértékelt. „Azt lehet tapasztalni, hogy a megszokott közgazdasági folyamatok abszurditásokba fordultak. Ha a klasszikus vásárlóerő-paritást vesszük alapul, amely, habár nem tükrözi pontosan a valóságot, de jó közelítést ad, azt látjuk, hogy a jelenlegi svájcifrank-árfolyam 20-30 százalékkal magasabb, mint kellene. De ebben már nem elhanyagolható a sokat emlegetett pszichológiai faktor sem" - fejtette ki az Aegon Alapkezelő szakembere.

De mit tehetne ez ellen maga Svájc? Először is, a svájci gazdaságon még nem látszanak ennek a krízisnek a nyomai. A helyi vállalati jelentéseket ugyan már módosítják, de ez még nem kirívó jelenség - szinte mindenki más is ezt teszi. Az eddig látható változások nem jelentősek. Ennek egyik lehetséges magyarázata lehet, hogy a svájci termelés többségét a luxuscikkek jelentik, melyeknek árrugalmassága köztudottan alacsony, így az árak jelentősebb változása sem befolyásolja igazán a vásárlókat. Ami pedig a helyi jegybankot illeti, érdemes felidézni azt az esetet - jegyezte meg Orbán Gábor -, amikor a helyi központi bank annak érdekében, hogy a frank árfolyamát 140 forint körüli értéken „fixálja", elkezdett eurót vásárolni. A szándék kudarcba fulladt, és a svájciak jelentős „kidobott pénzt" könyvelhettek el. (Egyes vélemények szerint 20 milliárd frankot vesztettek - szerk.) Valószínűsíthető, hogy több ilyen mentőakcióba már nem fognak bele.

A megmentőre tehát még várni kell. Orosz Dániel - és a legtöbb elemző - szerint viszont az idő igencsak sürget: „A piaci idegesség oka változatlanul az, hogy az eurózóna válságmegoldási mechanizmusa egyre több piaci kritika szerint csak nagyon lassan lendül egyről a kettőre."

Lapzártánk napján még előtte álltunk annak a két jelentős találkozónak, ahol Európa, illetve az Egyesült Államok vezetői találkoznak annak érdekében, hogy megoldják a világgazdaság jelenleg legégetőbb adósságválságát az öreg kontinensen és a tengeren túl. Az előzetes várakozások szerint a találkozók részeredményekkel zárulnak majd, amelyek másra sem jók, mint hogy újra elodázzák az „azonnali válságot", de fenntartsák a bizonytalanságot. Meglátjuk.

Olvasson tovább: