hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brüsszel nem hisz a számoknak

2011. 05. 20.
Moszkva a könnyeknek nem hitt, Brüsszel pedig a számoknak nem hisz, legalábbis azoknak, amelyek keletről jönnek. Amióta a görögök a költségvetési deficit hiányszámaival csúnyán megvezették a brüsszeli bürokratákat, azóta az unió még óvatosabb a tagállamok kormányainak prognózisait illetően.

Erre Orbán Viktor az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnökeként nemrég külön felhívta brüsszeli hallgatóságának a figyelmét. A miniszterelnök belgiumi sajtótájékoztatóján a hazai deficitről elmondta: „Egy büszke nemzet képviselőjeként el kell ismernem, hogy amit műveltünk az elmúlt években a deficit bevallása ügyében, az inkább szégyellni való. Ezért nem szabad megsértődni, hogy amikor benyújtunk egy költségvetési tervet, amelyben először a csatlakozás óta 3 százalék alatt lesz a hiány, akkor ezt az uniós intézmények kétkedve fogadják, és Brüsszelben mindent kétszer kell elmondanunk." Az Európai Bizottság elsősorban abban kételkedik, hogy 2012-ben is az előírt 3 százalék alatt marad a költségvetési hiány GDP-re vetített mértéke. A magyar program végrehajtásában rejlő rizikó miatt 3,3 százalékos hiányt prognosztizálnak a jövő évre. 2011-re 1,6 százalékos költségvetési többlettel számolnak, ami azonban a nyugdíjpénztári befizetések áttereléséből és a különadókból fakadó egyszeri bevételeken és nem a folyamatosságot garantáló strukturális átalakításokon alapul.

Orbán Viktor elmondta, hogy a tervek szerint a most 82 százalékon levő államadósságot 2014 végére 65 és 70 százalékra csökkentik. Ez év végére 75 százalékos államadóssági szintet szeretne a kormány elérni. Orbán szerint a mostani gazdasági bajok egyik oka, hogy a prudens gazdaságpolitikai szemléletet néhány tagállam, köztük  hazánk is szem elől tévesztette.

Magyarországon is folyamatos tiltakozások zajlanak a kormány strukturális deficitcsökkentő lépéseinek bejelentése nyomán. A miniszterelnök tudatosan kerülte a megszorítás szót, pedig ezeket a lépéseket nehéz máshogy értelmezni. Például a táppénz mértéke a felé­re csökken, a nyugdíjrendszer átszervezésének keretében megszűnik az egyes szakmákban a kedvezményes nyugdíjkorhatár. A magyar kormány segélyek helyett közmunkát kíván biztosítani, és a munkanélküli segély folyósításának idejét a harmadára, európai mércével mérve rendkívül rövidre, mindössze 3 hónapra csökkenti.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!