hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Munkahely nőknek is

2010. 10. 08.
Mitől szeret egy nő egy adott helyen dolgozni? A válasz megtalálása a munkaadó érdeke, hiszen a tehetséges, lojális munkaerő megtartása biztosítja a szervezet zavartalan működését. Sőt, kutatások szerint a nő- és anyabarát munkahelyi légkör sokat ad a női dolgo­zóknak, akik ezt az elvégzett munka minőségében adják vissza a cégnek.

A világ legrégebbi és legsikeresebb vállalatai mind azt vallják, hogy fő értékük a dolgozóik – nem véletlen tehát, hogy a juttatások, programok egészen széles skáláját vonultatják fel a kedvező munkahelyi közérzet érdekében. Vannak azonban bizonyos dolgok, amik jobban motiválják a nőket – és női munkavállalót szinte mindenhol találni, sőt, a fejlett gazdaságokban a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők aránya már valamivel meg is haladta a férfiakét. A magyar felsőoktatásban jellemző arányokra gondolva ez rövidesen hazánkban is így lesz.
Érdemes tehát megismerni azokat a módszereket, amelyek valahol máshol már beváltak. Erről szól a Legjobb Női Munkahely Díj. Fontos céljuk a „legjobb gyakorlat” terjesztése mellett az is, hogy feltérképezzék azokat a stratégiákat, technikákat, amelyek alkalmasak az esélyegyenlőség és a sokszínűség megvalósítására a hazai vállalatoknál. A legjobbak kiválasztásánál elsődleges szempontok a tisztességes munkafeltételek, a nők számára megnyíló karrierlehetőségek, az egészség és a jó közérzet megőrzésének lehe­tősége, és ami az általuk meg­kérdezett anyukák mindegyikénél első helyen szerepelt valamilyen megfogalmazásban: a munka és a magánélet egyensúlya.
A magyar díjazottak és a hasonló külföldi pályázatok helyezettjei között is meglepően sok vállalatot találunk az informatika-kommunikációtechnológia területéről: az ágazat öt vezető cége a női munkavállalók arányának növelése érdekében a közelmúltban közös intézkedési tervet is elfogadott. Cél, hogy a hölgyeket a műszaki pályák felé tereljék. Annál is inkább, hiszen a modern gazdaságokban ezen a területen van jelentős munkaerőhiány, míg a munkát keresők között számottevő a nők aránya.
A 2010-ben kiosztott magyar díj kis- és középvállalatok kategóriájának harmadik helyezettje is ezen iparágból került ki: a szoftverfejlesztő Kulcs-Soft Nyrt. vezérigazgató-helyettese, Turbucz Erika szerint a recept nem
bonyolult, csupán úgy kell viszonyulni az emberekhez cégvezetőként, ahogy azt fordított helyzetben elvárnánk. Lapunknak elmondta, hogy mivel nekik is van két kisgyerekük, ezért átélték a terhességgel, szüléssel, óvodai beszoktatással, betegségekkel, szülői értekezletekkel járó nehézségeket, és ezért meg tudják, és meg is akarják érteni a hasonló élethelyzetekben lévő kollégákat. Alkalmazottaik pedig a segítséget, amit a nehéz életszakaszokban nyújt a cég, kiemelkedő munkával és nagyszerű eredményekkel viszonozzák.
A dobogó második fokára lépő Quintilies Kft. HR vezetője a Hetek kérdésére a díj elnyerésének „titkai” közt elsőként említette az egészségmegőrző programjukat, melynek keretében alkalmazottaik például munkahelyi tornákon, masszázson vehetnek részt, hetente kétszer gyümölcsreggelit tartanak, sőt a céges rendezvényeken a sütemények és pogácsa helyett gyümölcsöket szolgálnak fel. A gyógyszeripari cégnél dohányzásról leszoktató kampány is fut. Szántai Zoltán kiemelte azt is, hogy a nők számára nagyon pozitív a rugalmas munkaidő gyakorlata, aminek köszönhetően, ha megbetegedne a gyermek, az anyuka akár otthon is elvégezheti a munkáját kábeles kapcsolaton keresztül.
A nagyvállalati kategóriában díjazott Fővárosi Gázművek Zrt. humánpolitikai igazgatója, Patai Ágnes lapunknak kiemelte, hogy a GYES-en, GYED-en lévő munkatársnőikkel kapcsolatban maradnak, a kisgyermekes anyukák számára pedig rugalmas munkavégzést és részmunkaidőt biztosítanak. A többgyerekes anyukák számára nagy segítség, ha csak négy vagy hat órát kell a cégnél lenniük, és a munkahelyi gondokat hátuk mögött hagyva a családdal tudják tölteni az estét – a gyerekekbe való időbefektetés ugyanis sokszorosan megtérül a jövőben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!