hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Quelle-birodalom bukása
Kiapadt Forrás

2009. 11. 13.
Végéhez ért Németország egykor legnagyobb csomagküldő áruházláncának, a Quelle csoportnak a világválságtól világválságig tartó, 82 éves története. A Quelle csődje több ezer, javarészt német munkavállalót érint. Az egykor milliárdos örökös spórol és diszkontban vásárol.

A napokban nagy felhajtással megünnepelt német újraegyesítés nem minden szempontból váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Németország nyugati felének gazdasági szempontból inkább csalódást okozott a fal leomlása. A Quelle központjának otthont adó, Nürnberg melletti bajor kisváros, Fürth polgármestere arról beszélt a Der Spiegelnek, hogy a Quelle-csőddel egy orkán zúdult rájuk.
A Quelle (magyarul forrás) tipikus európai multinacionális cég, amely lényegében megszűnéséig az alapító család tulajdonában maradt. Gustav Schickedanz 1927-ben alapította az anyavállalatot, két évvel a nagy gazdasági világválság előtt. Az alapító halála után, 1977-től özvegye, Grete Schickedanz vitte tovább az egyre terjeszkedő céget, és jelenleg lányuk, a médianyilvánosságot kerülő Madeleine kénytelen szembenézni a bukással, ugyanis a legutóbbi gazdasági krízist csak egy évvel tudta túlélni a cég.
A Quelle történetének csúcsát a hetvenes és nyolcvanas években élte, amikor a csomagküldő vállalat a német gazdasági csoda és a nyugat-európai fogyasztói társadalom egyik szimbóluma volt. Sohasem nőtt túl nagyra, megmaradt európai léptékű multinacionális cégnek a fénykorában is. Évi 2,9 milliárd eurós forgalmával a nagy amerikai multiknak a nyomába sem ért, de családi vállalkozásból 18 országban működő, elismert vállalattá nőtt. A Quelle hét-nyolcezer alkalmazottat foglalkoztatott közvetlenül, és még több mint tízezret a csomagküldések kapcsán. A csőd érzékenyen érinti a német postát és a legnagyobb beszállítókat is, akik között az Adidas, az Electrolux és az Esprit is szerepel. A cég növekedése még a kilencvenes években is folyamatos volt. Az internet elterjedését a Quelle is igyekezett kihasználni a megrendelések begyűjtésénél, de a netáruházak megjelenése egyre nagyobb konkurenciát jelentett. 1999-ben egyesült az 1881-ben Weimarban alapított patinás Karstadt áruházlánccal, és QuelleKarstadt AG néven működött tovább, majd létrehozták az Arcandor csoportot, amely egészen napjainkig számos más vállalkozás mellett tulajdonolta a Quelle katalógusáruházakat.  A lejtmenet valamikor a 2000-es évek elején indult, amikor nem találtak rá az internet által megváltozott piaci környezetben a megfelelő stratégiára, és a sűrű vezetőváltások csak bonyolították a helyzetet. Végül már a híres német precizitás is csődöt mondott, és néhány napos szállítási idő helyett hetekig kellett várni a csomagokra.
A kaotikus állapotban a vásárlók tömegesen pártoltak el a Quellétől. Egy német vevő például egy 100,58 euróba kerülő heverőért tévedésből 10 ezer 58 eurót utalt át, de a közel 10 ezer eurós különbséget a mai napig nem kapta vissza. Az Arcandor csoport magától már képtelen volt talpon
maradni, és 2009 júniusában csődvédelmet kért. Előtte megahitellel próbáltak előre­menekülni, azonban az ehhez szükséges állami garanciát még a válságra való hivatkozással sem kapták meg. A cégcsoport csak a Thomas Cook utazási irodában lévő 52 százalékos részvénypakettjét tudta értékesíteni. A Thomas Cook megmenekült, a Quelle azonban hosszas huzavona és harminckét lehetséges nagybefektetővel folytatott eredménytelen tárgyalás után sem tudja elkerülni a felszámolást. Klaus Hubert Görg, az Arcandor felszámolóbiztosa az utolsó percig hitegette az érintetteket, hogy sikerül befektetőket találni. Valójában tényleges vevő nem akadt, és néhány napon belül értékesítik a raktárkészletet, például a lipcsei központi raktárból 18 millió termék kerül elszállításra. A Quelle-csőd miatt hozzávetőleg 8000 munkavállaló állása szűnhet meg a közeljövőben, legtöbben a fejlett Nürnberg/Fürth régióban élnek, ahol már a 12 százalékot is elérte a munkanélküliség.
A 66 éves Madeleine Schickedanz részvényei egykor akár 5 milliárd eurót is megértek, nemrég még a Forbes listáján szerepelt a milliárdosok között. Most örülhet, ha eladósodás nélkül megússza a felszámolást.
A Quelle-örökös mindent elveszíthet, 215 millió eurót érő privát ingatlanát állítólag már elzálogosította. A Bild am Sonntagnak a nyáron elmondta, hogy mivel még nyugdíjra sem számíthat, ezért máris ráállt a spórolásra, diszkontban vásárol, havi 5-600 euróból élnek, még szerencse, hogy a zöldség és a gyümölcs a kertben megterem. Schickedanz egészségi állapota is megromlott, lelkileg nehezen viseli a kialakult helyzetet, saját magát hibáztatja, hogy nem fordított elég gondot cége ügyeire.
Bajorország, Európa egyik legfejlettebb iparával rendelkező régiója, nem az első csődöt éli meg a gazdasági válság kirobbanása után.
A Grundig és az AEG összeomlása után a márkanevek ugyan tovább élnek a piacon, de ezrek váltak munkanélkülivé. A Quelle-csődből is lehet, hogy csak a márkanév marad, vagy még az sem. A bajorok a Quelle-sokk után most már a patinás Karstadt áruházláncért aggódnak, ami az Arcandor tulajdonaként könnyen a Quelle sorsára juthat, ha nem talál gyorsan vevőre.
Németország számára hatalmas gazdasági erőpróbát jelentett a húsz évvel ezelőtti újraegyesítés. A keleti régióba pumpált hatalmas befektetések nem hozták meg a remélt hasznot, így az ország gazdasági stabilitása megingott, ennek tetejébe jött a válság.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!