hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy kalap alatt Ukrajnával és Lettországgal
Hárman párban

2009. 03. 28.
 

Egyes elemzők szerint a gazdasági válság három legnagyobb vesztese Lettország, Ukrajna és Magyarország. Azonban ne feledjük, hogy Ukrajnával ellentétben nálunk nincsenek befagyasztott bankbetétek, nem tartják vissza a közalkalmazottak fizetését, és az IMF-hitelből is egész jól kijövünk, ha (végig) megkapjuk.

Az orosz és nyugati befolyás között vergődő Ukrajnában már 2007 nyarán is válságról beszéltek. Persze, akkor még csak főleg belpolitikairól, de ez odáig fajult, hogy tavaly év végén többször el kellett halasztani a parlamenti választásokat a pénzhiány miatt. Külföldi megfigyelők szerint az ukránoknál mára pattanásig feszült a hangulat, és megérett egy újabb „narancsos forradalom” is. „A válság szinte már mindenkit elért” – mondta egy helyi lakos. „Már a legjobb vevőink is fizetésképtelenek” – panaszkodott egy svájci tulajdonú üveggyár vezetője. Ukrajnában jelenleg 2 milliárd hrivnya (mintegy 55 milliárd forint) bért tartanak vissza. A legnagyobb összeggel az ipari minisztérium fennhatósága alá tartozó vállalatok tartoznak a dolgozóiknak – ismertette egy ukrán hírportál. A visszatartott bérek többsége a gazdaságilag aktív vállalatokra esik, és ezen még az a nemes gesztus sem tudott változtatni, hogy a parlamenti képviselők egyhangúlag döntöttek saját bérük felezése mellett.

Az emberek szinte sehonnan sem tudnak pénzhez jutni: eleinte ezrek álltak napokig a helyi bankok előtt tüntetve, sírva és kiabálva, mert nem kapták meg a betéteiket. Az ügyét bíróságra is vivő egyszerű állampolgár, Olekszan­der Pavlenko így emlékezik: „A bank azt mondta nekem: sajnáljuk, de most egyszerűen nincs pénzünk, nem tudunk segíteni.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!