Kereső toggle

Pingpongkommunizmus

Olimpia, és ami mögötte van

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt hetekben az olimpiai játékok miatt Pekingre figyelt a világ. Kína
el akarta kápráztatni a világot, és minden idők legdrágább olimpiáját rendezte
meg. Ez néha a visszájára sült el, de vajon összességében megérte-e 42 milliárd
dollárt elkölteni?

A Kínai Népköztársaság becsült adatok alapján 42 milliárd dollárt költött az
olimpiára. Ez az összeg Magyarország közel féléves költségvetésével egyenlő. A
játékokra nagyjából 2 milliárd, a pekingi és egyéb infrastrukturális
beruházásokra 40 milliárd ment el. A költségek jóval nagyobbak voltak, mint
eddig bármelyik olimpiáé. (Athénban például csak negyedennyit költöttek.) Kína
mintaolimpiát akart rendezni, és a rekordösszeget befektetésnek szánta, ami
minden bizonnyal hosszú távon megtérül az országnak. Rövid távon elsősorban a
szervező Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) járt a legjobban, ugyanis minden
eddiginél magasabb, 3 milliárd dollár feletti bevételt realizálhat. A
tv-jogdíjak hoztak a legtöbbet, 1,74 milliárd dollárt, a főszponzoroktól 866
millió folyt be, a jegybevételek az olcsó jegyek miatt csak 240 milliót hoztak a
konyhára.

Bár a kínai gazdaság a lassulás jeleit mutatta az olimpia előtt, a bankszektor
szárnyalni kezdett. Nemcsak az olimpiai éremtáblázaton, de a nemzetközi bankok
képzeletbeli éremtábláján is átvették a vezetést a kínaiak. Az ország legnagyobb
bankja, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank a világ legértékesebb bankjává lépett
elő, és az elmúlt időszakban rekordértékben, 57 százalékkal növelte nettó
bevételeit. A hongkongi elemzők szerint 5,05 milliárd fontos nettó bevétellel a
kínai megabank olyan pénzintézeteket előzött meg, mint a Citibank vagy a HSBC.


Kína annak ellenére, hogy kommunista berendezkedésű állam, gazdaságilag már
évtizedek óta kapitalista elemekkel építkezik. Ahogy a nyolcvanas évek végén a
magyar szocializmus is sajátos egyvelege volt a pártállami rendszernek és a
nyugati államokkal folytatott külkereskedelemnek, így Kína is már évtizedek óta
építi sajátos „pingpongkommunizmusát”. Azaz, amit jónak látnak az elvtársak, azt
beengedik a kapitalizmusból, sőt le is másolják, ami nekik nem tetszik, az előtt
bezárják a kaput. Ez a mentalitás az olimpiára is rányomta a bélyegét, valamint
az is, hogy a kifelé mutatott kép nem mindig valódi, ahogyan ezt a kommunizmus
idején az egész keleti blokkban megtapasztalhattuk. A megnyitóünnepség az ország
méreteihez és gazdasági potenciáljához méltóan monumentálisra sikerült, a
szervezők azonban néhány „szemfényvesztést” is becsempésztek. Azóta is mindenki
a számítógéppel manipulált tűzijáték-közvetítésről és a lecserélt énekes
kislányról beszélt, hogy egyéb kifogásokat ne is említsünk. De nemcsak a nézők
csalódtak a turpisságok miatt, hanem a szervezők is az elmaradt külföldi roham
híján. A kínai szállodák félházzal üzemeltek az olimpia alatt, és kezdeti magas
áraikat a játékok végére már 50 százalékkal is mérsékelték, hogy vendégeket
fogjanak. A Pekingi Vörös Hotel, amelynek a neve is sokat mond, az olimpia előtt
még a maoista időket idézte. Másfél millió dollárból lett felújítva és kibővítve,
hogy az olimpiára megfeleljen a nyugati turisták igényeinek is. A megújult
hotelben egy éjszaka 262 dollárba került a játékok kezdetén, ami hatszorosa volt
a felújítás előtti árnak. Mivel a foglaltság nem érte el még az 50 százalékot
sem, az olimpia második felében már csak 130 dollárért kínálták a szobákat. A
Pekingi Turisztikai Hivatal adatai szerint a 22  300 ötcsillagos hotelszoba 77
százalékban, a 34  500 négycsillagos szoba csupán 45 százalékban volt telített a
játékok idején. Ami ennél is kínosabb, hogy néha a lelátókon is voltak foghíjak,
annak ellenére, hogy mindig minden jegy elkelt. Nem ritkán a szigorú biztonsági
intézkedések tartották távol a nézőket, vagy éppen a jegyüzérek miatt maradt
üresen a lelátó egyes része, ahová a szervezők egyenruhás, „hivatásos”
szurkolókat ültettek. A kevés külföldire több magyarázat is szolgál: Kína emberi
jogokat, valamint a vallásszabadságot két lábbal taposó kommunista politikája
vagy éppen a tibeti konfliktus miatti nemzetközi tiltakozás. Ezek a
demonstrációk már az olimpiai láng nemzetközi útját is végigkísérték. A rendezők
szerint a terrorfenyegetés és a nemrégiben történt földrengés miatt is sokan
maradtak távol, de a nyugati sportrajongók leginkább mégis politikai okok és a
nyugati nagyvárosoknál is nagyobb légszennyezettség miatt maradtak otthon.

A malőrök, a kritikák és a számos távol maradt külföldi látogató ellenére az
ország imázsának jót tett a többhetes nemzetközi figyelem. Kínának jókor jött ez
a figyelem ugyanis a világ második legnagyobb gazdaságának apróbb
megtorpanásokkal és a munkanélküliség emelkedésével kell szembenéznie a
következő évben. Ennek ellenére néhány éven belül nemcsak az olimpiai
éremtáblázaton, de a világgazdaságban is a legmeghatározóbb hatalom lesz a
távol-keleti ország. Több nyugat-európai iskolában az angol, német, francia
nyelv után már kínait is tanulnak a diákok felkészülve az új érára, amelyben
Kína gazdasági nagyhatalom lesz. Mindez persze együttjár azzal is, hogy a világ
legnagyobb energiafelhasználója és egyben környezetszennyezője is az ország, ami
miatt az imázsjavításra szintén szükség volt (és van). Gyakorlatilag erre
szolgált az olimpia, és ez több-kevesebb sikerrel be is jött.

Olvasson tovább: