hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áfa-bánya
Törvényváltozások pozitív előjellel

2007. 11. 28.
Jelentősen módosul, a szakértők szerint öszszességében kedvezőbb feltételeket biztosít a parlament által megszavazott új áfatörvény.

Kedvező változásnak számíthat az áfamentesség területe. Az új szabályozás
értelmében 4 millióról 5 millió forintra emelkedik az alanyi adómentesség
határa. Az éves bevallók számára 50 ezer, a negyedéves bevallók esetében 250
ezer, a havi bevallóknak pedig 1 millió forintnál lehetőség nyílik a
visszatérítésre, sőt a göngyölítésre is. Jó hírnek számíthat, hogy már január
20-ától érvényesíteni lehet, tehát a 2007 decemberi összegeknél is van mód
kedvezőbb eljárásra.

Szintén kedvező módosításnak számít a csoportos adóalanyiság bevezetése is. Ez a
jogilag független vállalkozások számára lehetőség, amelyek egymás között
áfamentesen cserélhetnek árut vagy szolgáltatást, az adóhivatal felé viszont
egységes adóbevallást készíthetnek, vallhatnak be áfát, illetve igényelhetik
vissza.

A kis- és középvállalkozások számára előnyös lehet, hogy a 10 százalékos
kedvezményes kulcs használatára jövőre már 50 millió forintos adóalapig lesz
lehetőség, szemben a mostani 5 millió forinttal. Ennek feltétele azonban az,
hogy a vállalkozás legalább egy foglalkoztatott után fizesse meg a minimálbér
kétszeresének megfelelő járulékot, ne vegyen igénybe más adókedvezményeket,
illetve legyen rendezett a munkaügyi viszonya. Jövőre duplájára nő a fejlesztési
tartalékképzés határa, tehát a jelenlegi adózás előtti eredmény 25 százalék
helyett 50 százalék lesz. A maximum 500 millió forintos tételre vonatkozó
megkötés azonban megmarad. A különadóban 50 millió forintos árbevétel alatt
megszűnik a feltöltési kötelezettség.

Jelentősen csökken jövőre a lakásértékesítés adómentes határideje. Eddig 15 évig
az ingatlan tulajdonosának kellett lenni ahhoz, hogy értékesítése esetén mentes
legyen a 25 százalékos adó fizetésétől. Jövőre elegendő öt évnek eltelnie ehhez
a kedvezményhez. Az adófizetési kötelezettség évről évre csökken, az ötödik évre
nulla lesz.

Abban az esetben viszont, ha valaki üzletszerűen ad-vesz ingatlant, vonatkozik
rá az áfafizetési kötelezettség. Ha sorozatjelleggel értékesít, tehát két éven
belül háromnál több lakást ad el, még adómentesnek számít, de a negyedik
értékesítésekor már áfát kell fizetnie. Szintén áfát kell fizetni az építési
telkek, illetve az új ingatlanok vásárlása esetén.

Nem változnak a személyi jövedelemadó vonatkozásában az adókulcsok, sem a
sávhatárok. Marad 18 százalék az adójóváírás mértéke, havi maximuma azonban 9
ezer helyett 11 ezer 340 forint lesz, mindez évi 1 millió 250 ezer és 2 millió
762 ezer forint között lehetséges. Ezzel párhuzamosan viszont megszűnik a
jelenlegi kiegészítő adójóváírás. Emelkedik jövőre a természetbeni juttatások
adómentes határa: a melegétel-utalványok esetében 10-ről 12 ezer, a
hidegutalványok esetében pedig 5 ezerről 6 ezer forintra. Változás lesz jövőre
az iskolakezdési támogatás mértékében. Amíg az idén fix 20 ezer forint, addig
jövőre a minimálbér 30 százaléka, ami hozzávetőleg 21 ezer forintos összegnek
felel meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!