hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trollino
Európa legjobbja

2007. 10. 30.
A csődből sikersztori lett, miután a Transelektro vállalatcsoport bukása nyomán eladósorba került a nagy hagyományokkal rendelkező magyar troligyártó leányvállalat, a Ganz Közlekedési Zrt. Az újjáalapított vállalat a tulajdonosváltás után mára virágzó céggé, Európa legmodernebb trolijait gyártó vállalattá nőtte ki magát.

2006-ban a Transelektro vállalatcsoport csődje?magával rántotta a Ganz
Transelektro Közlekedési Zrt.-t is. Így komoly veszélybe került a nagy múltú
hazai troligyártás és több mint 140 ember munkahelye. A cseh Škoda Holding A.S.
és a magyar Resonator Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. azonban árverésen
megvásárolta a céget, és egymilliárd forint alaptőkével 2006 augusztusában
megalapította a Ganz–Škoda Közlekedési Zrt.-t. A vállalat cseh menedzsmenttel és
magyar fejlesztőmérnökökkel dolgozik. Céljuk korszerű, környezetbarát városi
járművek gyártása.

Zenek Mayer, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a cég megalakulása óta 10
alacsonypadlós trolit állítottak forgalomba Budapesten, 12 darabot Debrecenben,
valamint 17 csuklós trolit Rigában. Emellett több nyugat-európai és dél-amerikai
várossal folynak tárgyalások.

Budapest utcáin immár 10 új és korszerű Trollino jár, az utazóközönség
mindazokon a vonalakon kipróbálhatja őket, ahol nem csuklós trolik vannak üzembe
állítva. A BKV ezekkel cseréli le a régi, szovjet ZIU típusú járműveket. Nem
véletlenül esett a választás a Trollinóra, hiszen Európa legkorszerűbb
trolijának számít, rendkívül energiatakarékos, számtalan, az utasok kényelmét
szolgáló berendezéssel van felszerelve.

A Ganz–Škoda Trollino 12 típusú trolibuszok mind megjelenésükben, mind pedig
műszaki paramétereikben a legkorszerűbbek közé tartoznak Európában. 88 utas
befogadására alkalmasak, 26 ülőhellyel rendelkeznek, az utasok kényelmét és
biztonságát szem előtt tartva alacsonypadlós kivitelben készültek. Ez a megoldás
segíthet a korlátozott mozgásképességű utasoknak. A mai kor elvárásainak
megfelelően a járművön programozható utastájékoztató berendezés működik, amely
percre pontos információkkal látja el a járművön utazókat.

A Trollino tervezői nemcsak az utasok, hanem a vezető jó munkakörülményeit is
szem előtt tartották, hiszen ez a biztonságos vezetés feltétele. A
vezetőfülkében légkondicionáló berendezés, légrugózású vezetőülés és a
kormánnyal együtt állítható műszerfal található, ahol elektronikus képernyő
szolgáltat információkat a troli állapotáról. A központi elektronika
eseménynaplót vezet, menetregisztrálást végez, és tárolja az üzemi adatokat.
Mindez jelentős mértékben fokozza az utasok biztonságát is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!