hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 10. 30.
Megkezdődött az átárazásIsmét drágul, a hús, a tojás, a tej, a kenyér és valamennyi élelmiszer. A kisebb üzletekben máris megkezdték egyes termékek átárazását. Közeleg a háromszáz forintos kenyér és tej. A mezőgazdasági alapanyagárak növekedése miatt szerte a világban emelkedik az élelmiszerek fogyasztói ára. A költségemelkedés Magyarországon szinte minden élelmi-szert érint. Az idén a mezőgazdasági termékek drágulása a rossz termés miatt kiugróan magas. A következő hetekben átlagosan 10-15 százalékos rendkívüli élelmiszer-áremelkedésre lehet számítani a szeptemberi árakhoz viszonyítva.Kevés a szakápolóOrszágos felmérést indít az egészségügyi kamara. Azt szeretnék tudni, hogy hol és milyen szakemberekből van hiány. Adataik szerint ugyanis az átszervezések után több mint háromezer ápoló vesztette el állását, sőt: előfordult, hogy elhalasztottak műtéteket, mert nem volt elég asszisztens. Műtét előtt és után is az ápolók segítenek az orvosnak, illetve a betegeknek, több területről látják el a rászorulókat. Csakhogy egyre kevesebb szakápoló van. A szakdolgozói kamara szerint a fő gond az, hogy nem írják elő: egy osztályon hány ápolónak vagy asszisztensnek kell dolgoznia, ezért a kórházak gyakran a személyzeten spórolnak. Az elmúlt hónapokban kb. 3-3500 szakdolgozót bocsátottak el az országban.

700 cég segít munkát találni

Több térségben nem a munkanélküliség, hanem bizonyos szakmákban a
munkaerőhiány jelent igazán gondot. A cégek csak a munkaerő-kölcsönzők
segítségével juthatnak a számukra szükséges dolgozókhoz. A magyar piacon
jelenleg 700 munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég tevékenykedik, de ezek közül
csak 20-30 vállalkozásnak van nagyobb szakmai múltja, érdemi referenciája. Ezek
a társaságok fedik le a piac legalább kilencven százalékát. A becslések szerint
a munkaerő kölcsönzési szektor idei bevétele elérheti a hetven-nyoclvan milliárd
forintot. Szeptember végén 31 ezer betöltetlen állás volt elérhető az Állami
Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein.

Vörösben az ázsiai piacok

Ázsia az amerikai eséshez hasonló nagy mínusszal kezdte a hetet. A
nagyobb ázsiai tőzsdék mindegyike komoly veszteséggel zárt hétfőn, amit a
szak-értők az Amerikában felerősödött recessziós aggodalmakkal és a
folya-matosan gyengülő dollárral magyaráznak. A japán tőzsde mutatója, a Nikkei
2,24 százalékos veszteséggel zárt. Nem úszta meg az esést Hong Kong, Szöul és
Szingapúr sem. Egy és másfél százalék közötti esést mutatnak a főbb európai
indexek is, a nyitáskor sem az angol, sem a francia, sem a német piac nem tudta
magát függetleníteni a rossz hírektől. Ami a heti kilátásokat illeti, továbbra
is az USA-ra érdemes figyelni, hiszen több nagy cég eredménye most kerül
napvilágra.



Budapesti szállodafejlesztések

Közel négyezer ágyra tehetők a jelentősebb fővárosi szállodafej-lesztések.
Budapesten 148 hotel működik 34 ezer ággyal, Bécsben 450 szállodában 51 ezer
ágy, míg Prágában 600 szállodában 70 ezer ágy található. A számokból kitűnik,
hogy Budapesten a kisebb méretű, de igényes szállodákból van hiány.

A jelentősebb fővárosi szállodafejlesztések zöme is ez utóbbi kategóriába
tartozik. A boutique-hoteleknek is nevezett kis szobaszámú, egyedi kialakítású
belvárosi szállodák közé tartozik például a Podmaniczky utcai 74 ágyas Hotel
Rosslyn, amelynek a tervezett átadása 2008, vagy a Lőrincz pap térre tervezett,
szintén jövőre átadandó 70 ágyas Boutique Hotel Valentino. A nagyobb
fejlesztések közé tartozik a 205 ágyas Andrássy úti Opera Plaza vagy a Blaha
Lujza téri 229 ágyas Hotel Europeum.



Ég veled, matrica!

Január elsejétől megszűnik az autópályadíj befizetését igazoló matrica.
Az ÁAK informatikai rendszere akkortól lehetővé teszi, hogy a rendszer vizuális
ellenőrzés nélkül is tökéletes biztonsággal működjön, ettől kezdve csak a
rendszámot kell majd figyelni. Nem emelkednek jövőre az autópályadíjak sem,
mivel a D4-es, azaz a legnagyobb terhelést adó nehéz tehergépjárművek
kategóriájának díjait az Európai Unió „plafonárral” megszabta. Ha az alsóbb
kategóriákban növekednének a díjak, akkor a személyautósok és a kisebb
teherautók tulajdonosai finanszíroznák a legnehezebb járművek relatíve
alacsonyabb matricaárait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!