hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Trabant élt és élni fog
Újragyártják az egykori papírjaguárt

2007. 09. 19.
Igen, a Trabant. Merész ötletnek tűnik az újragyártás megkezdése, de a retrohullám és több sikeres előzmény – Mini, VW Bogár újraélesztése –, úgy látszik, a Trabant nevét is eljuttatta oda, hogy valaki ismét bele merjen vágni a gyártásába.

A „recept” nem teljesen új, az azóta is sikeres Mini és Bogár mintáját
követi. Vagyis ez a Trabant valóban Trabant lesz, de mégsem. Nem lesz immár sem
„kicsi”, sem „savanyú” – és cserébe sajnos nem is biztos, hogy a „miénk”. Mert
az ára immár 50 ezer euró (13 millió forint) körül jár majd, s egy-egy évben
csak ötezer darabot gyárt a Herpa modellcég. Márpedig ennyiért a prémiummárkák
legnagyobb autóit (Audi A8, BMW 7, Mercedes S osztály) adják – újonnan! Mit kap
akkor egy új Trabant-vevő cserébe?

4 hengeres BMW motort, immár 5 ajtót a 3 helyett, s az első fotók alapján egy
valóban szép formatervezést. Persze ez önmagában kevés, és nem ösztönzi kellően
a vásárlókat arra, hogy a harmadannyiba kerülő, szintén „retrós” új Mini és
Bogár helyett mégis új Trabantot vegyenek.

Azonban a gyártók jelen esetben nem egy, az egész nyugati világon „bevett”
márkát terveznek újból gyártani, hanem egy igazi különlegességet, amiről sokan
csak hallottak a Rajnán, vagy épp a Lajtán túl. Akár az egész világ számára
lehet valóban igazi különlegesség ez az autó, amiről egykoron „lemaradtak”.
Járhat ezzel kínai újgazdag és texasi milliomos is, mert a Trabant híre egykoron
valóban eljutott az egész földkerekségre – persze nem feltétlenül csak pozitív
összefüggésekben. Ezenkívül a volt kelet-német területen élő lakosság már közel
azonos vásárlóerővel rendelkezik, mint az egykori „nyugat-német” részen élők,
azaz a nosztalgia mellé immár eurótízezreket is könnyebben tudnak párosítani
napjainkban.

Egyre általánosabb trend az autók gyártásakor, hogy valamilyen retro- vagy
komolyabb dizájnelem becsempészése szinte „kötelező” egy-egy újabb, akár
tömeggyártású modellbe is. „A stílus maga az ember” elve mind jobban ösztökéli a
gyárakat valóban stílusos autók gyártására. Most került gyártásba a szintén
újraélesztett Fiat 500-as, ugyanúgy a Mini és a Bogár receptjét koppintva. Jóval
nagyobb méret, teljes műszaki paletta, de mindez egészen egyedi és
összetéveszthetetlen köntösben, a gyártó részéről is bevallottan a vásárlók
érzelmeire kívánva hatni.

Az biztos, hogy a most kezdődő frankfurti autókiállítás egyik legnagyobb
szenzációja lesz a Herpa cég Trabant modellje. Mert valóban szép, valóban
feltűnő, s a gyártói valóban meg kívánják tölteni értékes műszaki tartalommal.
Mert ezek nélkül ma már autót eladni nehéz, hiszen a hiánygazdálkodás
korszakának immár vége van. Csak azt az 50 ezer eurós árat faragnák a
töredékére, úgy már valóban „be szép lenne”!

Addig is várjuk, hogy gyártásba kerüljön, s feledtesse a valóban feledhető
egykorit. n

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!