hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kínai áruk
Résen a fogyasztóvédelem

2007. 09. 05.
Pocsék áruk voltak, vannak és lesznek. Persze nem mindegy, hogy csak egy-két megmosolyogtató selejtről van szó, mint Déri János egykori műsorában, vagy egész termékszériákat kell bevonni a polcokról, mert erősen „ártalmasak az egészségre”. Bár a kínai árukra mostanában rájár a rúd, pánikra semmi ok: a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) most is nyitva tartja a szemét.



Fotó: Somorjai László

Először a guar gumi mizéria itthon, aztán az „ólomkezelt” Mattel
játékmozdonyok az USA-ban, majd életveszélyes gumimatracok Hollandiában, újabban
pedig gyúlékony gyerekpizsamák Új-Zélandon. Ami pedig összeköti őket, az a „Made
in China” márkajelzés. Ennek köszönhetően a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a
VPOP-val és az APEH-hel közösen itthon is gyakoribbá teszi és bővíti az
ellenőrzéseket a főleg távol-keleti cikkeket forgalmazó piacokon. Ahol
szabálytalanságot találnak, ott a cégek, ha nem is feltétlenül bezárással, de
jelentős bírsággal számolhatnak.

Szinte világjelenség, hogy az egészségre ártalmas importáruk többsége mindenhol
Kínából származik. Hazánk most végre hasznot húzhat abból, hogy csak egy a sok
EU-tagállam közül. „Egy-egy nagyobb uniós importkészlet esetén is előfordul,
hogy nem mindig jut nekünk az áruból” – ecsetelte lapunknak Kathi Attila, a
Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség sajtófőosztály-vezetője. Többek között ennek
köszönhető az is, hogy nálunk nem ütötte fel a fejét a „lobbanékony”
gyerekpizsama botránya sem. Másfelől évek óta nagy sikerrel működik az EU-ban az
úgynevezett Rapex-rendszer. Ez egy olyan figyelőhálózat, amely folyamatosan
értesíti a magyar hatóságokat a tagországok területén észlelt és lefoglalt
veszélyes árucikkekről. A Rapex-rendszer révén eddig 580 olyan riasztás érkezett
Magyarországra, amelyben felhívták a magyarországi fogyasztóvédők figyelmét
valamely unióban betiltott vagy észlelt veszélyes termékre. „A feladott
riasztások terén az élen járunk – holtversenyben Németországgal. Mivel pedig a
riasztásokat alapos vizsgálatoknak kell megelőznie, ez azt is jelenti, hogy az
FVF a feltárásokban is példamutató” – méltatta a főfelügyelőség érdemeit a
főosztályvezető.

Sokszor említik, hogy a biztonság növeléséhez a tudatos vásárlói magatartás
további erősödésére is nagy szükség volna. De mit tegyen az, akinek csak kínaira
futja? A felmérések azt mutatják, hogy egy átlagos magyar család egy évben 108
ezer forintból öltözik fel. Legalábbis ennyiért vásárolnak számlára. Mialatt a
hatóságok küzdeni próbálnak a kínai áruk dömpingje ellen, az emberek a pénzük
legnagyobb részét távol-keleti ruhákra költik. Ez esetben pedig gyakran az
olcsóbb lesz a drágább…

Kathi Attila jó tanácsa a gyanútlan vásárlók számára, hogy ha tehetik, hálózati
üzemeltetésű elektromos árucikkeket ne piacon szerezzenek be, valamint
tartózkodjanak az olyan áruk megvásárlásától is, amelyekhez nem tudnak magyar
nyelvű használati leírást adni, vagy nincs feltüntetve rajtuk az importáló cég
neve. Emellett alapvetően nem érdemes olyan termékeket „olcsó helyen” vásárolni,
amelyeken sok kiálló, könnyen leválható darabka, alkatrész található. A
termékvisszahívások ellenére – a főosztályvezető szerint – nem indokolt megvonni
a bizalmat a nagy, kínai beszállítókkal dolgozó gyártó cégektől, hiszen
értékesítői hálózatuk mérete és presztízsük nagysága biztosítja, hogy ha hibás
szériára bukkannak, azonnal kivonják azt a piacról.

Magyarország az eu hongkongja

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!