hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 08. 08.
Fürdőváros Demszky Gábor a héten bemutatta Ferenci Tibort, a Budapest Gyógyfürdő Zrt. új vezetőjét. A főpolgármester azt szeretné, hogy Budapest legyen méltó a fürdővárosi címére. A városvezetés azt várja Ferencitől, hogy bővüljön a fürdők szolgáltatási köre. Ismertetése szerint a Széchenyi fürdő fejlesztése meghatározó jelentőségű fővárosi program, emellett a Lukács és a Gellért fürdők felújítását is kiemelte. Az új vezérigazgató azt szeretné, ha a zrt. kezelésében lévő mindegyik fürdő saját profillal rendelkezne.

Fogyasztóvédelem

Szeptembertől nyilvánosságra kerül azoknak a cégeknek a neve, amelyek
megkárosították a fogyasztókat. Első lépésben az egymillió forintnál nagyobb
bírság által büntetett boltok kerülnek fel a listára, valamint azok, amelyek egy
ideje visszaesők. Itt olvasható lesz majd a cég neve, címe, az, hogy mit
követett el, és a kiszabott bírság is fel lesz tüntetve. A lista szerzői
szerint, ha egy cég megkárosítja a fogyasztókat, akkor nincs indok a jó hírnév
védelmére.

Panasz a telefonra

Tavaly 1000 előfizetőre 347 panasz jutott a vezetékes telefonszolgáltatóknál,
míg a mobilcégeknél csupán 38 – derült ki a szolgáltatásminőséget vizsgáló
jelentésből. A legnagyobb vezetékes telefonszolgáltatók közül a UPC teljesített
a legrosszabbul, míg a Magyar Telekom a legjobban. A mobilcégeknél az ügyfelek
legtöbbször a Pannonra panaszkodtak tavaly és a legkevesebben a Vodafone-ra.
A szolgáltatásokról azonban nemcsak a reklamációk száma, hanem a
hatósági vizsgálatok kimenetele is sokat elmond. Így a cégek sorrendje majdnem
fordított.

Fizet a British Airways

Minden idők egyik legnagyobb büntetését szabta ki a British Airways (BA) brit
légitársaságra az Egyesült Királyság versenyhivatala. A vád szerint a BA
egyeztette árait egyik vetélytársával, a Virgin Atlantickel. A feljelentést épp
a másik érintett cég, a Virgin Atlantic tette, ezért annak nem kell büntetést
fizetnie. A British Airways viszont további szankciókra számíthat az Egyesült
Államokban is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!