hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tűzoltás
Vélemények a 2007-es költségvetésről

2006. 12. 12.
Megszavazta az Országgyűlés a jövő évi költségvetés főbb számait – innentől kezdve tehát már csak részletkérdésekben várható módosítás. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint inkább tűzoltásról, sok esetben kapkodásról van szó, s nem átgondolt jövőképpel rendelkező büdzsé került a parlamentbe.



Szavazás a Parlamentben

Fotó: Somorjai L.

A Pénzügyminisztérium szerint 2007-ben alig több mint két százalékkal nő csak
a gazdaság, 25 280 milliárd forint lehet a bruttó hazai össztermék (GDP), az
ideinél jóval magasabb, hat százalékot meghaladó lehet az infláció mértéke, és
várhatóan négy százalékkal csökkennek a reálbérek. A központi költségvetés
jövőre 6669 milliárd forint bevétel mellett 8325 milliárd kiadással kalkulál. Az
egyes minisztériumok közel az idei kerettel számolhatnak jövőre is. Nagy
változás az agrártárcánál lesz, ahol negyven milliárd forinttal kisebb a
keretösszeg, de ez néhány uniós támogatás kikerülése miatt állt elő. Az év
nyertese látszólag a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium lesz, mivel 75
százalékkal nagyobb tétellel gazdálkodhat, ám ez is csupán technikai kérdés,
hiszen valójában az autópálya-építésekre, illetve a MÁV tőkeemelésére szánt
összeg adja a többletet.

Az államháztartási deficit elszaladása miatt, (az idén a GDP 10 százaléka) az
úgynevezett Gyurcsány-csomagon belül ezermilliárd forinttal több adót, járulékot
kell fizetnünk jövőre. Több elhíresült tételen kívül, mint a vizitdíj vagy a
tandíj, mélyen a pénztárcákba kell nyúlni a rezsiköltségek, a tömegközlekedés
drágulása miatt is. A tapasztalat szerint a nyár végi áfakulcs-módosítást (amely
százmilliárdos tétel) egy az egyben a lakosságra hárították a vállalkozók. A
megszorításokból egyértelműen a lakosságnak kell kivennie a nagyobb részt. Amíg
a vállalkozói szférának 460 milliárddal kell több adót fizetnie, a lakosságnak
közel 600 milliárd értékben nőnek a terhei. A reálbércsökkenés miatt éves
szinten legalább kétheti fizetést (havi mintegy négyezer forintot) vesz ki az
átlagember pénztárcájából a megszorító csomag. A vállalkozásokat is sok ág húzza
majd: az evakulcs emelése 60 milliárdot, a szolidaritási adó 120, a jövedéki adó
emelése 56 milliárdot, a tb-járulék emelése további 250 milliárd forint plusz
kiadást okoz a vállalkozásoknak. Felmérések szerint a kisebb, főként hazai
kézben levő cégeknek okoznak gondot az adóterhek, tömeges csődhullám azonban nem
várható. Többen inkább a fekete gazdaság felé mozdulnak el a túlélés reményében.


A Heteknek nyilatkozó szakértők nem túlzottan elégedettek a költségvetést
illetően, mert számos bizonytalansági tényező van a büdzsében, leginkább az,
hogy nem látható, megéri-e az áldozatvállalás.



Parragh László

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!