Kereső toggle

Nem kell a magyar áru

Megrekedt a MAGOR-mozgalom

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ideológia önmagában kevés. Talán ez az egyik tanulsága a négy évvel
ezelőtt lendületes kezdettel induló, magyar áruk vásárlására felszólító
MAGOR-mozgalomnak, amely ideológiai alapon, jobboldali érzelmű vásárlók
öntudatára épített a tőkeerős és profin szervezett nagyáruházakkal szemben. A
mozgalom mára megrekedt, tevékenysége visszaszorult, azonban keresi a kiutat –
és az új befektetőket.



Fotó: Somorjai László

„Parasztgyerek vagyok, engem nem tudnak becsapni” – felel azzal kapcsolatos
kérdésemre Hegedüs Zoltán, egy fővárosi MAGOR-bolt eladója, mennyire „valódiak”
az általa kínált termékek. Rövid idő alatt megvilágítja, hogy a tömegtermelésben
nem minden az, aminek látszik: mert ne gondolja a kedves olvasó, hogy a
nagyipari módon előállított káposzta – káposzta. Az legfeljebb – Hegedüs úr
szavaival élve – csak egy „ballon”, nitrogénnel felfújva (a műtrágya miatt). Az
olcsó tej sem tej, hanem savópor és víz. A nyugati, „kolesterolfree” vaj
valójában „vajfree” – mert a vajhoz képest egészen más anyagból készül, a
közönséges virsli pedig nem is virsli, hanem szójakészítmény. „Lehet látni, hogy
püffed, amint felforraljuk” – mondja az eladó. A dolgot bonyolítja, hogy
valójában a szója sem szója, mert a tömegtermelésben génmanipulált termékeket
lehet kapni, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a valódi szójával. Az igazi
szója egyébként többe kerül, mint a nem igazi szójával töltött hamis virsli – s
mindez látványosan igazolja az eladó által képviselt nézet helyességét. Az igazi
virsli pedig – amelyet Hegedüs úr árul – igazi juhbélben, igazi füstöléssel és
igazi tartalommal bír.

Az elméletet azután felváltja a gyakorlat: igazi szilvából készült igazi
lekvárból kapok egy kis kóstolót. Az igazit a hamistól ez esetben az
különbözteti meg, hogy nem szilvaaromából és étkezési zseléből, hanem igazi
szilvából készül, amelyet cukor és tartósítószer nélkül főznek három egész napon
át. „Ez a lekvár gyógyszer, amely visszatükrözi a tavalyi napfény mennyiségét,
mosolyát” – mondja, miközben gusztusosan megnyalja az ujjai végét, amelyekre
mindig cseppen egy pici (mert „muszáj rácseppennie”). Be kell valljam, sikerült
meggyőznie, és a végén már megadóan tűrtem, hogy Hegedüs úr megajándékozzon egy
kis darab „Tóni” kolbásszal, teljes bizonyossággal afelől, hogy úgyis
visszatérek és venni fogok a Német Anti bácsi által készített, szürkemarha és
mangalica húsából készült kolbászremekből.

A termékek – úgy tűnik – tényleg kiválóak, az árszínvonal alig valamivel
magasabb a valódiságukban megkérdőjelezhető „tömegtermékek” árainál. A cél is –
miszerint a magyar vevő a magyar gazdát támogassa – nemes, ráadásul a vevő is
jobban jár. A „korai” időszakban a CBA-üzletlánc is segítségül sietett, és több
mint háromszáz boltjukban lehetett kapni ezekből a termékekből. Akkor mégis mi
az oka annak, hogy a mozgalom megrekedt, és a fővárosban három-négy éve nyílt
MAGOR-boltok több, mint fele bezárt, a MAGOR-termékek kínálata pedig mintegy
egyharmadára – háromszázról százra – csökkent?

Egyes vélemények szerint a magyarokból hiányzik az öntudat. Mások szerint az a
baj, hogy a politika, amely ezt a mozgalmat átszőtte, a vásárlókat és a
gazdasági szereplőket megosztotta. Usztics Mátyás színművész-igazgató, aki a
MAGOR-nak nemcsak az egyik alapító tagja, hanem emblematikus képviselője is – ma
már úgy gondolja, nem biztos, hogy szerencsés volt az ügy számára 2002. április
13-án ott ülni a Kossuth téren egy országos tömegdemonstráció színpadán. „Abban
bíztunk, hogy meglesz a politikai hátszél – ha tetszik, a jobboldalé –, amely
majd megteremti a vásárlókat. Sajnos nem így történt, pedig ha arra gondolok,
hogy Magyarország területének 77 százaléka alkalmas mezőgazdasági tevékenységre
– az uniós országokban 7-9 százalék ez az arány –, akkor jogosnak érzem a
törekvésünket. Valakik kitalálták, hogy elég, ha a népességnek csak a 3–6
százaléka foglalkozik mezőgazdasággal, ahogyan a többi uniós országban – de mit
fog csinálni a többi, aki csak ehhez ért? Továbbá: még az uniós tagországokban
is elfogadott, hogy védik a saját terméküket, és az üzletekben megkülönböztetett
módon ajánlják azokat a vásárlók figyelmébe.”



Usztics Mátyás

Usztics szerint ha nem akad tőkeerős befektető, akkor az is elképzelhető,
hogy a választások közeledtével valaki tekintélyi alapon megfújja a trombitát:
„Tessék magyar terméket vásárolni!” Ezzel azonban ismét ki lesznek téve a
politikai széljárás szeszélyeinek.

Dömötör Pál közgazdász – szintén a MAGOR alapító tagja – valamivel optimistább.
Szerinte csak arról van szó, hogy a gazdasági vállalkozást egyre inkább
közgazdasági alapokra kell helyezni: „Az a legnagyobb gondunk, hogy a termelők
nagy része tőkeszegény. Ők azért keresik fel a MAGOR-t, hogy ezzel a védjeggyel
felvértezzék magukat. Mi sem tudjuk azonban kikerülni azokat a közgazdasági
törvényszerűségeket, amelyek szerint a verseny a tőkeerősebb, a nagyobb
marketing-ráfordítást megengedő cégnek kedvez. A MAGOR legnagyobb erénye, hogy
fennmaradt, most pedig olyan vendéglőket szeretnénk üzemeltetni, amelyeket
magyar termelők, magyar alapanyagokkal fognak ellátni. A jóindulat tehát kevés:
várjuk a partnereket, az újabb befektetőket.”

Olvasson tovább: