hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olimpia életre-halálra

2006. 07. 04.
Kína óriási lehetőséghez jutott a 2008-as olimpia rendezési jogának elnyerésével. Kína 40 milliárd dollárt költ a beruházásokra, az építkezésért felelős pekingi alpolgármestert azonban most ki is végezhetik. A vád: félmillió dollár elsikkasztása.

Egy külföldi üzletember telket akart venni Peking körzetében. A pekingi
alpolgármester, Liu Zhihua kenőpénzt kért tőle, a külföldi befektető fizetett,
de a telket mégsem vehette meg. A csalódott befektető feljelentette Liut, és a
kínai hatóságok leleplezték korrupciós ügyeit. Liu az olimpiára szánt állami
pénzből magánbirodalmát építgette, hozta nyilvánosságra a kínai sajtó és a The
Times. Saját élménycentrumot, panziót, sőt luxusbordélyt is üzemeltetett az
egyébként kicsapongó életmódot folytató pekingi városvezető. A kínai főváros
alpolgármestere elsősorban a városfejlesztésért, földeladásokért,
sportlétesítmények létrehozásáért volt felelős. A hongkongi tévé szerint a
vizsgálatot kiterjesztik a többi magas hivatalban lévő személyre is. Az ügy nagy
közfelháborodást váltott ki, sokan nem hiszik, hogy az alpolgármester az
egyedüli felelős.

Liu kiiktatása fényt derített további korrupciós ügyekre, amelyek komoly gondot
okoznak az olimpiai építkezéseket lebonyolító angol és más külföldi
vállalatoknak. Kastélya egy hatalmas élménykomplexum része a főváros északi
hegyei között, amely a Nagy Fal közelében fekszik. Az épület berendezése
felülmúlja a legmodernebb felszereltséggel bíró szállodákét is.

A kormányt kínosan érinti Liu ügye, ugyanis ígéretet tett arra, hogy
megtisztítja a fővárost a korrupciós ügyektől. A korrupcióellenes
vizsgálóbizottság példátlan gyorsasággal, 24 órán belül eltávolította Liut a
pozíciójából. Amennyiben sikerül bebizonyítani, hogy Liu több mint félmillió
dollárral károsította meg az államot, kivégezhetik – a pénzügyi területen folyó
magánüzérkedést szintén halállal büntetik Kínában.

A többi hivatalban lévő személy igyekszik magát távol tartani a most kirobbanó
korrupciós ügytől, mondván: „Ez Liu magánügye, és a megfelelő szervek
kivizsgálják a vele kapcsolatosan felmerült törvénybe ütköző dolgokat.” „Ez az
ügy nem lesz befolyással a pekingi 2008-as olimpiai játékok előkészületeire” –
közölte Sun Weide, az olimpiai bizottság szóvivője.

Kína egyre furcsább átmenetet képez a hagyományos értelemben vett kommunista
országok és a fejlett nyugati demokráciák között. A kommunista Kína hatalmas
lehetőséget kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) azzal, hogy
megrendezheti a 2008-as nyári olimpiai játékokat. Eddig csak Moszkva
rendezhetett olimpiát a „keleti blokkból”. Kína lehet az első kommunista ország,
ahol „teljes értékű” olimpiát rendeznek, mivel Moszkvában az USA sportolói
politikai okokból nem szerepeltek. Persze felmerül a kérdés, hogy a Kínai
Kommunista Párt által vezetett ország mennyire nevezhető klasszikus értelemben
véve kommunistának. A kínai gazdaság a fejlett nyugati világ egyik legaktívabb
„beszállítója” lett. Szinte minden alacsony árfekvésű termék Kínában készül, ami
példátlan növekedési ütemet biztosít a hatalmas kelet-ázsiai ország
gazdaságának. A kínai növekedésnek egyébként nagy szerepe van a nemzetközi
olajárak felsrófolásában. A nem ritkán elavult gyártótechnológiával előállított
tömegtermékek magas energiafogyasztással járnak, és az olajkitermelés üteme nem
tudja követni Kína és más feltörekvő gazdaságok növekvő energiaigényét, ami az
árak emelkedéséhez vezet. Kínában a kommunista párt az egyeduralkodó, és a
központi irányítás kihat a gazdaságra is. A súlyos gazdasági bűncselekményeket,
a pénzhamisítást, az adócsalást és még vagy hatvanféle bűncselekményt sújt
halálos büntetéssel a kínai igazságszolgáltatás. Az Amnesty International adatai
szerint tavaly 1770 embert végeztek ki Kínában különböző bűncselekmények miatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!