hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Támad a Google
Ingyenes internet

2005. 10. 04.
Ingyenes, vezeték nélküli internethálózatot készül bevezetni a Google. A számítástechnikai világban fogalomnak számító vállalat szomszédságában lévő pizzériában már térítésmentesen lehet szörfözni a világhálón a Google Wifin keresztül, mellyel a cég új szolgáltatásait kívánja tesztelni. A Microsoft homlokán gyülekeznek a ráncok. 

Az utóbbi hetekben a Google használaton kívüli optikai kábelhálózatokat vásárolt fel szerte az USA-ban. Kis fantáziával nem nehéz összerakni a képet: a meglévő internethálózattól független, külön bejáratú új hálózat építésébe kezdett az eddig "csak" ingyenes szoftvereivel és reklámokkal kereskedő cég. Mindez azt jelenti, hogy a Google jóvoltából rövidesen ingyen internetezhet az emberiség, vezeték nélkül. (Az, hogy Magyarországra mikor gyűrűzik be az új szolgáltatás, egyelőre kiszámíthatatlan.) A Szilícium-völgy szomszédságában lakók már élvezik a szolgáltatás egy lokális verzióját. Mindehhez nyilván a többi szolgáltatónak is lesz néhány szava, hiszen a gomba módra szaporodó előfizetéses internettel szemben ez a legkedvezőbb alternatíva. 

A Google pályafutását figyelemmel kísérő szakértők már régóta gyanítják, hogy a kaliforniai cég valami nagyszabásúra készül, de pontosan senki sem sejtette, hogy mi lesz az. A felhasználók 1998 óta használják a Google ingyenes keresőprogramját, amely az elmúlt hét év során – miután a konkurens Yahoo-t és az AOL-t is kenterbe verte – vezető szerepbe került az internetes keresés, vásárlás piacán. Ha utána szeretnénk nézni egy témának, vagy vásárolni szeretnénk valamit, de nem tudjuk, hol, elég bepötyögni a témával kapcsolatos kulcskifejezéseket a Google keresőablakába, és egy enter lenyomása után máris özönleni kezdenek a keresett információk vagy képek a számítógépünkre. A Google bevétele többek között abból származik, hogy a különböző cégek reklámdíjat fizetnek azért, hogy a találatok között hányadik helyen jelenjen meg a nevük és elérhetőségük. 

A Google tavaly jelent meg a tőzsdén, 1,6 milliárd dolláros bevétele származott a részvénykibocsátásból, és idén további 2,2 milliárdra számítanak. Alig egy hónap alatt felküzdötte magát a Financial Times legnagyobb vállalatokat rangsoroló ötszázas listájának élbolyába, értékét akkor 53 milliárd dollárra, most – egy évvel később – 78 milliárd dollárra teszik. A cég filozófiáját jól tükrözi mottójuk: "Don\'t be Evil!", azaz: Ne légy gonosz! Ezzel a kétségkívül Microsoft-ellenes propagandával sikerült megnyerniük a felhasználók kegyeit, s bár sokkal békésebb módszerekkel ugyan, de éppolyan monopóliumhelyzetbe kezdenek kerülni, mint riválisuk.

A Google több szoftverfejlesztőt is elcsábított a Microsofttól, többek között Mark Lucovskyt, a Windows egyik vezető fejlesztőmérnökét. Bill Gates szerint a Google ezzel a Microsoftot érzékenyen érintő vállalati titkokhoz jutott hozzá, melyet a cég nyilván ki is fog használni. Szakértők szerint titokban a Google egy Windowshoz hasonló operációs rendszer fejlesztésén is dolgozik, melyet, ha elkészül, ingyen vagy jelképes összegért letölthetünk, és használhatunk akár a Windows mellett vagy – helyett.

Közellenség

A Google Earth nev? szintén ingyenes programja (www.earthgoogle.com) egy műholdakról fotózott Föld-térkép, amelyben akár saját otthonunkat is megtekinthetjük monitorunkon keresztül felülnézetből, háromszáz méteres magasságból. A programnak van egy komolyabb változata is: ott mindössze kétméteres magasságból tehetnénk ugyanezt, de etikai okokból ezt nem tették közkinccsé. Ebben a verzióban ugyanis kivehetők az emberi arcok, leolvashatók az autók rendszámai, akárcsak a Közellenség cím? amerikai filmben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!