Kereső toggle

Akadálymentesítési adócsomag:

Draskovics hagyatéka

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A héten elfogadta a magyar parlament azt a törvényjavaslatot, amely "akadálymentesítési csomag" néven tizennyolc közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályt módosít. Egyes vélemények szerint ez az adótörvény-csomag a "legégetőbb problémákat orvosolja", mások szerint azonban csak a "felszín látszólagos megkapargatásáról" van szó. A Heteknek nyilatkozó adószakértő szerint az egész ügy aktualitását csak az magyarázza, hogy a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium (PM) "fel akart mutatni valamit" most gyorsan, hogy "kedvezzenek az adózóknak", ám kevés olyan eleme van a csomagnak, amely valóban ezt a célt szolgálja.



Draskovics Tibor a Parlamentben. Igen a terveire Fotó: MTI

"Ennek a törvénycsomagnak semmi köze az adóreformhoz. Ez az egész gyakorlatilag Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter hagyatékának tekinthető. Semmi újdonságot nem tartalmaz, az előző időszakokban felgyülemlett selejtek korrigálásáról szól az egész" – nyilatkozta lapunknak Zara László, az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. 

Áfa, eva, adótitok

A törvénycsomag egyik eleme az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak megemeléséről rendelkezik annak érdekében, hogy ezáltal még többen alkalmazhassák ezt a formát. A mérlegfőösszeg határa 150 millió forintról 500 millióra, az éves nettó árbevételé pedig 300 millióról 1 milliárdra emelkedett. Zara véleménye szerint azonban mindezt teljesen felesleges volt ebben a formában év közben módosítani, hiszen eleve is csak 2006-tól alkalmazhatnák az érintettek. Más kérdés az, tette hozzá, hogy számvitelileg még így sem jelentene egyszerűsítést az érintetteknek, mivel a társasági adóbevallásban mindenképpen ennél nagyobb részletezettségre kötelezettek. Ha pedig a társasági adó miatt kénytelen az alany a nagyobb bontást alkalmazni, akkor a könyvvitel többi részét is ehhez kell igazítania. 

Az áfavisszaélések megakadályozása érdekében július elsejétől ismét az adóhatóság állapítja meg a fizetendő adót. Ez alól csak a legnagyobb importőrök lehetnek kivételek, ám a szabályok szerint ehhez jelentős exportőröknek is kell lenniük. Ők a vámhatóság engedélyével adózhatnak továbbra is önbevallással, vagyis a mai, kedvező módszerrel. A lapunknak nyilatkozó tanácsadó szerint ez a szabály nem hogy nem javította az áfatörvényt, hanem tovább bonyolította. "Az például, hogy ezt az egész szabályt csak exportőrök esetén lehet alkalmazni, csak
hosszas szövegelemzés után derül ki." Ez az eljárás egyáltalán nem tekinthető vállalkozóbarátnak. Egyrészt túl magas értékhatárhoz kötötték az igényelhetőséget, másrészt kifejezetten hátrányosan érinti azokat, akik importból dolgoznak, és belföldön értékesítenek. Ez utóbbiak ugyanis általában nem rendelkeznek exporttevékenységgel, nincs közösségi értékesítésük. 

"Az evásoknak szánt könnyítést már most elrontották" – kommentálta Zara a csomag következő elemét. Az evakörbe tartozóknak ugyanis ezentúl az elemi kár miatt kapott kártérítés összegét nem kell beleszámítaniuk az adóalapjukba. A probléma az, mondta a tanácsadó, hogy a kártérítés összege bevételnek minősül a könyvelésben, ezért nemcsak az adóalapot kellene vele korrigálni, hanem a bevételt is. Ellenkező esetben ugyanis egy vétlen kár miatt könnyen kicsúszhat valaki az evakörből, ha túllépi a 25 millió forintos árbevétellimitet.

Enyhülnek az adótitokra vonatkozó szabályok is. A jövőben az APEH az áfa valamennyi "alanyának" nevét, elnevezését és adószámát közzéteszi a honlapján. A törvényalkotók szerint a változás elősegíti az üzleti kapcsolatok biztonságát és a költségvetési támogatások igénybevételének ellenőrizhetőségét. Zara László, bár elismeri ezeket az érveket, mégis úgy látja, hogy nem biztos, hogy ennek a lépésnek most jött el az ideje. Az adótitok lazításával és az adószámok közzétételével még nyugodtan lehetett volna várni az őszi törvénymódosításig.

Beruházásösztönző és offshore-marasztaló

A módosításcsomag egyik, ki nem mondott törekvése a kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzése. Bár ez a szektor már eddig is átlagon felüli kedvezményekben részesült, ezentúl a 48 leghátrányosabb helyzet? megyében tevékenykedő vállalkozások egy összegben leírhatják új eszközeik és berendezéseik beszerzési árát. Bár a PM szerint ez a változás közel ötvenezer vállalkozásnak jelent könnyebbséget, félő, hogy a beruházásösztönzés célkitűzése kudarcba fullad, hiszen ez a réteg a legkevésbé aktív ezen a téren.

Egyre égetőbb kérdés az államkassza számára az offshore cégek esetleges kivándorlása. Az offshore cégek távozása ugyanis éves szinten 20 milliárd forintos adóbevétel-kiesést jelentene. Ennek megakadályozása érdekében "üzentek" a törvényalkotók az akadálymentesítési csomagon keresztül: 2006. január 1-jétől a kamat- és jogdíjbevételek nem számítanak bele a helyi adó alapjába. Elemzők szerint ez a kedvező adózás jó eséllyel tarthatja Magyarországon a már bejegyzett offshore társaságokat, sőt, akár új cégek megjelenését is kiválthatja. Zara László szerint a szándék valóban egyértelműen "vendégmarasztaló", a teljes siker azonban még így sem vehető kész ténynek.

Végül, változott a vállalkozói járulék levonhatósága is. Ezentúl a társas vállalkozás végezheti a kötelezettség megállapítását, levonását, befizetését és bevallását, ahelyett, hogy ezt az adott tagnak kellene befizetnie. Ez a módosítás várhatóan már 2005 második negyedévében érvénybe lép.

Zara László szerint a csomag legnagyobb hibája az, hogy rontja a törvényhozás hitelét. "Amikor év közben változtatunk, ráadásul olyan részleteket, amelyek nélkül nyugodtan tovább működhetett volna a rendszer a következő évi törvényhozásig, ez egy hitelrontás, amely ismét rámutat arra, hogy mennyire nem átgondoltan működik a hazai adótörvény-alkotás." A változtatások többsége ugyanis nem is lép rögtön életbe. Ez alól kivétel az a néhány momentum, amely már májustól, illetve júniustól hatályosnak tekinthető. Idén lép életbe például az adótitok enyhítését célzó változtatás, az iparűzési adó bevallásával kapcsolatos egyszerűsítés, illetve a vállalkozói járulékot érintő módosítás.

Olvasson tovább: