Kereső toggle

Bírálatok és új lehetőségek

Fészekrakás állami segítséggel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Február 1-jével új távlatok nyílnak meg a lakást vásárlók előtt – legalábbis ezt állítja a kormány a Fészekrakó program elindításával kapcsolatban. A program elsősorban a fiatal házaspárok és a kevés megtakarítással rendelkezők számára hozhat előrelépést. A kormány egyúttal az ingatlanpiac fellendülését reméli, ám számos ingatlanpiaci szereplő szerint ez nem reális várakozás, mivel a programmal csak szűk réteg tud majd élni. 



Fészekrakás. Nem az utca a perspektíva Fotó: Somorjai L.

Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a Fészekrakó program 80-90 ezer családnak, azaz közel 300 ezer embernek jelenthet azonnali megoldást a lakásproblémáira. De a 276 milliárdos összköltségvetéssel bíró otthonteremtési projekt a kiegészítő programokkal együtt már 1 millió főt érint kedvezően. 

A Fészekrakó program lényege az, hogy 30 évnél fiatalabb korú házaspárok, élettársak, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők számára akkor is lehetőség nyílik lakást vásárolni, ha nincsen megtakarításuk, fedezetül szolgáló ingatlanjuk, erős anyagi bázissal rendelkező szülői hátterük, viszont kellő jövedelem áll rendelkezésükre a havi törlesztőrészlet kifizetéséhez. Esetükben akár 10 százalékos önrésszel is lehetséges a lakáshoz jutás. Jó hírnek számít, hogy a hasonló cipőben járó családok számára az állam garanciát vállal a hitel felvételéhez. Önrésznek számíthat a szocpol és a munkáltatói támogatás is. Feltétel számukra azonban – fejtette ki Kolber István –, hogy ne rendelkezzenek ingatlannal. A feltételek közé számít továbbá az a kitétel is, hogy használt lakás esetében 12 millió, új lakásnál pedig 15 millió az értékhatár, vidék esetében ez 8, illetve 12 millió forint. 

A miniszter egy példán keresztül illusztrálta az új rendszert. Egy 12 milliós új lakás vásárlása esetén 5,8 milliós kedvezményes kamatozású hitel igényelhető a szabályok szerint, amely mellett még 3,8 millió államilag garantált kölcsön vehető fel. Két gyermek esetében az idén már 2,4 milliós szocpol jár, így gyakorlatilag nincsen szükség önrészre – fejtette ki. Kolber István hangsúlyozta, hogy a szülők abban az esetben is igényelhetik a szocpolt, ha még nincsen gyermekük, de kifejezik gyermekvállalási szándékukat a következő évekre vonatkozóan. Hozzátette, az érintetteknek fontos tudni, hogy az ily módon vásárolt ingatlanokat tíz évig nem lehet értékesíteni. 

Azok a 35 évnél nem idősebb házaspárok, élettársak, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők, akik használt lakást szeretnének vásárolni, az úgynevezett félszocpol lehetőségével élhetnek. A támogatás összege fele az új lakás vásárlása esetén járó szocpolnak (lásd táblázatunkat). 

A rászoruló családok lakbér-támogatási rendszeren belül igényelhetnek segítséget. Azok a családok, akik nem önkormányzati, hanem magánszemélyektől vagy vállalkozóktól bérelt ingatlanban laknak, a lakbér 30 százalékáig, maximum havi 7000 forint támogatást igényelhetnek az államtól, amelyhez a helyi önkormányzat még 7000 forintot hozzátehet. A lakbér-támogatási rendszerhez tartozik az a rendelkezés is, hogy ez évtől az a magánszemély vagy építési vállalkozó, aki öt évre bérbe adja ingatlanját az önkormányzatnak, adómentességet élvez. 

Az új év újdonságának számít, hogy a közalkalmazottak (tanárok, orvosok, ápolók, bírák, ügyészek) a köztisztviselőkhöz hasonló feltételekkel vásárolhatnak lakást. 

Az említett új intézkedéseket nem fogadta osztatlan siker az ingatlanpiac szereplői részéről. A szakemberek leginkább azt fájlalják, hogy idén nem változnak azok a tavaly meghozott intézkedések, melyek a piac beszűküléséhez vezettek. Nem változik például a használt lakások vásárlása esetén érvényben lévő hitelplafon, ami hozzájárult az előző években tapasztalt ingatlaneladási lendület megtorpanásához. A szakemberek bírálják azt is, hogy idén már nem igényelhető vissza új ingatlanok építése esetén az áfa, ami tovább nehezítheti az új építés? ingatlanok eladását. Nem osztják a kormány abbéli reményét sem, hogy a Fészekrakó program újra lendületbe hozhatja a piacot. Többen úgy vélik ugyanis, hogy ezt a lehetőséget csak azok a családok tudják kihasználni, amelyek az átlagnál magasabb jövedelemmel rendelkeznek, ezért nem várnak lényeges elmozdulást, javulást idén az ingatlanpiac berkeiben. 

Gyermekek után járó szociálpolitikai támogatás 2004-ben és 2005-ben

2004

2005

Szocpol Szocpol Félszocpol
1 gyermek 800 ezer 900 ezer 450 ezer
2 gyermek 2 millió 2,4 millió 1,2 millió
3 gyermek 3,2 millió 3,8 millió 1,9 millió
4 gyermek 4 millió 4,6 millió 2,3 millió

Forrás: Miniszterelnöki Hivatal

Olvasson tovább: