hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Skyline is elszállt

2004. 11. 01.
Gyújtogatással is megfenyegették a csődbe jutott Skyline utazási iroda vezetőjét, aki a csőd bejelentése előtti napon is elfogadott milliós befizetést. Az újabb utazási iroda csődje szerencsére nem érint tömegeket, köszönhetően talán a szezon végének. 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 2004. október 21-én azonnali hatállyal törölte a Skyline Centrum Diákutaztatási és Utazásszervező Kft.-t hivatalból az utazásszervező és -közvetítő tevékenységet folytatók közhitel? hatósági nyilvántartásából. 

A Skyline egyaránt kínált saját szervezésű, illetve más utazási irodák által szervezett utakat. Azok az utasok, akik még nem utaztak el, de befizették az utazásuk részvételi díját vagy a foglalót, kártérítési igényükkel az EuroMondial Kft.-hez fordulhatnak, ahol azonban csak  azon ügyfeleket kártalanítják, akik a Skyline által közvetlenül szervezett utakra fizettek be, az ő számuk töredéke az összes érintettnek. Darvas Gábor ügyvezető igazgató szerint azonban valószínűleg nem lesz elég az ötmillió-hétszázezer forint az utasok kártalanítására, mert elég sok utas volt, akik nagyon drága utakra fizettek be. További információkat az EuroMondial Kft. a 349-2113-as telefonszámon, illetve közvetített utak esetén az utazásszervező irodák adnak. 

A többiek esetében elviekben az utat szervező utazási irodának el kell vinnie az ügyfeleket, függetlenül attól, hogy a közvetítő szerepet játszó Skyline nekik fizetett-e már. 

Megkerestünk néhány utazási irodát, akik ebben érintettek, így az IBUSZ turisztikai igazgatója, Komora Zoltán lapunknak elmondta, hogy az ő esetükben csupán két toscanai útra jelentkező személyről van szó, és bár a Skyline nem fizetett, ők elviszik az utasokat.

A Kartago Tours ügyvezető igazgatója, Adelinda Ben Selma a következőképpen nyilatkozott az ügyben: "Sajnálatos tény, hogy a Skyline utazási iroda jelentős
összeggel tartozik a Kartago Toursnak. A megrendelt és visszaigazolt utazások esetében azonban az utasok nem károsulnak, részt vehetnek az utazáson."

A Skyline nehézségeiről szakmán belül már korábban is terjedtek hírek. A cég korábban a Rákóczi úti iroda mellett egy budai fiókot is fenntartott, ennek bérletét azonban szeptember 30-ai
hatállyal felmondták. A Margit körúti helyiséget novembertől már egy másik utazási iroda bérli. Az utazási iroda egyik közeli ismerősének beszámolója szerint a dolgozókat egyik napról a másikra bocsátotta el. Mint mondta, korábban is előfordult, hogy egy partner iroda közölte, csak akkor engedi fel a repülőgépre a Skyline-nál befizetett utasokat, ha előtte elviszik a pénzt, így többek között egyik alkalmazottját kérte meg, hogy bankszámlájáról hitelezzen neki. Más alkalommal a Kubába érkező vendégekkel tíz óra repülés után közölte a szálloda alkalmazottja, hogy nincsenek befizetve, majd még egyszer ráterhelte a szállás költségeit a bankszámlájukra. 

A cégvezetőt lehetetlen elérni, mobiltelefonját nem veszi fel. Nyáron még sikerült a bevételekből fedezni vagy tovább görgetni az adósságokat, de a szeptember és az október köztudottan nem a legerősebb hónap az utazási irodáknak, a drága buszlízing bérleteket és rezsiket már nem tudta kifizetni. Az utasok közül már többen kiderítették bérelt lakásának helyét. Az egyik károsult, aki a bezárás előtti napokban egymillió forintot fizetett be egy mexikói útra, már gyújtogatással fenyegetőzött a helyszínen, s csak a főbérlő és egy "erős" ember kérésére állt el ez irányú szándékától.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!